Áfra Piroska

Amikor a hulllámok megállnak...

 

I.
Aranyos homokszemek
türkiz vízcseppekel táncolva
születnek kékeszöld csillámokká...
Hófehér hattyúk libbennek
örök díszként a víz tetején.
Tovatűnnek csilingelő hópihékké
válva a távoli Horizonton

 

II.
Vajon,hány lélek látta e tündöklő csodát?
Véste kőbe itt, legszebb szerelmes mondatát...
S kódolta a jelet, hogy e kék tengerszelet
szeretne szállni, mint hullámzó fellegek.
De itt kell maradnia, mert cseppje rengeteg!

 

S csak hull-hull millió szivárványkönnye
és lassan, lassan szívben megkövülve,
mint a test: földhöz kötve,
de lelkében szárnyal szabadon
vándorútján elkíséri, mint égi hatalom: az idő.

 

III.

Hajnalodik! Széttörik az álom!
A tó mélyére hull minden gondolat,
mint zátony rágta hajódarab a víz alatt.
Fehér sirályok úsznak az ég kupolája alatt.
A csobbanó víztükör csendre int.
A Napkelte, a virágok kelyhére tekint.
Jelt ír egy új nap megint...

 

Majd a táj ,bakancsra cseréli
virágos papucsait.
Talpal a lucskos avarban,
az élet körforgása szerint.
A hullámok megállnak,
s  jégvirágok fedik az
alvó Balaton égszínkék szemeit.