Pődör György 

Az emlékek hullámverései

A  hullámzó idő aranyhídja alatt
nyáresti szűrt napsugárban hallgat a múlt.
Én fekszem vagy az égbolt került így hanyatt,
nem is tudom, de egy szellő dallamra gyújt.

 

A déli partnál több   vitorla is dagad .
egy mezítlábas-klottgatyás kép utánam nyúlt
egy messzi évből, mikor  boldogan szaladt,
s a tó, a part, a nádas  álmodni tanult.

 

Talán fekete-fehér, hatszor-kilences,
háttérben egy villa ,elől meg a kedves:
ahogy fixírsóban rögzült a pillanat…

 

Azóta a kék tó kiszínezte százszor,
érte Nap, ringott csónakon, verte zápor,
de  mint a villa, arcod bennem itt marad…