Horváth Ágoston Gusztáv

 Nyolcvan felett

Nyolcvan felett kínosabb az élet,
elszállt idő és erő fel nem éled,
vénül az ember, megkeseredik
családban él, de már nem is kérdezik!
Súgnak mögötte, halkan beszélnek;
kicsit süket, de „füle van a szélnek”!
Nagyon szeretik
s lassan… kirekesztik!

Érzi erejét a Nap hevének,
de már tompábbak, fakóbbak a fények!
Nem hallja ritmusát sok új dalnak,
régi cimborák? Csak néhányan vannak!
Kifakultak a régi fényképek,
a nők… ma is szépek; de rá se néznek!
Csak fiatalnak
szavaznak bizalmat.

Vitát, hangoskodást nem szereti,
inkább félrehúzódik, elmélkedni!
Hol, kivel tett jót, ki ellen vétett;
közben átéli újra az egészet!
Már készül, … tudja, útra kell kelni,
az utódokat nem keserítheti!
Jobb egészséget
s halasztást nem kérhet!

Ha tanácsot ad, azt hiszik mesél:
„Öreg és mindig csak múltjáról beszél”!
Meg se hallgatják, nincs rá idejük,
nekik napi gondokon fő a fejük!
De a múlt tavaszról s nyárról regél
az őszi fákról lehulló sok levél!
Köztük él s velük,
ám… nem tartja kezük…

Nem akar vinni semmit magával,
kincsét megosztaná az unokákkal;
sok összegyűjtött tapasztalását,
apró buksijaikba plántálná át;
békében éljenek a világgal
s boldoguljanak… kevés csalódással!
Hogy megtalálják
maguk boldogságát!!

Új már nem várja, nincs újabb vágya
csak a háta, válla, térde ne fájna!
Unokáit óvja, terelgeti,
emberré szeretné őket nevelni;
de van egy rejtve-rejtett nagy álma,
vágyakozik még egy… dédunokára!!
Megölelgetni,
kicsit szeretgetni!!!


Nyolcvan felett!? Csak pislákol a tűz:
deres novemberben kopasz minden fűz!
Elmúlt a férfikor, nincs már varázs,
de hamu alatt senyved még kis parázs!
Fáradt, rozoga szív még hajt és küzd,
dobogja: amíg lehet, csak tűrj, még tűrj!!!
Kész már a bagázs,
de várj még… vén kaszás!



       Horváth Ágoston Gusztáv
                           nyugdíjas