Hardy Zsófia

Kora nyári este

Furcsa kedélyállapotba került némán,
fehér szárnyakkal átszőtt hullámok ormán.
Sirályok széttárt nyila kilövellni látszik,
a magasból a mélybe vágyik.
Felemeli eztán e különös jelenség,
tajtékos habok hamva szállja meg testét.
Iszapba markol, körme alatt ég a por,
utána magasba tör, s nem tudja, hol zárul be a kör.
Viasszal bevont szárny fedi be testét,
vágyakozva idézi fel azt
a kora nyári estét.
Mikor bemerészkedett  tört hullámok közé,
s fentebb vágyva várta, hogy a mindenség
jöjjön és fogadja végre magába,
törött szárnyból hulló tollak körforgása.
Szédítő, sűrű homály alatta,
ám ekkor valami megcsillan az iszapban.
Hulló tollak mint amorf hópelyhek
fedik be lassanként a feldobott testet.
Levegőtlenül a felszínen kérődzik,
hullám tarajába belemerészkedik.
Elnyeli ott őt a mindenség tava,
annak a nyárestének nincsen híre-hamva.