Fazekas Imre Pál

                                                                   Nyár a Balatonnál

 

a parton csobogó hullámvirágok 
édes bimbónyáj hajladozik a napon
remegő színesedő illatvilágokon
fűz-csalitban játszadozik a szemem

fecsegő recsegő kecskebéka-ugrás
a ma meseszíne tükröződik



égen-földön összecsengő forró nyárban
szinte láthatatlanul
szorgos halak gyűjtik a gondolatot
ügyet sem vetve a zsivajos népre
és a varázslattal űzött hajtott
vadonatúj formabontó bárányfelhők
valószínűtlenül szép kék szinére


gyönyörű pillanatképek özönében
döngnek zsongnak virágröptü seregélyek
sikongva víz fölött százával becézik-őrzik
alkotásaikat életüket a levegőben
a félcsodákba öntött békés magyar tenger
már-már talán emberi tudás rejtelmeit


örökké vidám ember raj cseveg
árnyas zengő óriásfák között
susogó millió lombkísérettel
eszem-iszom dal  –  édes ultifogás között
a reményteli végtelenben múlatott idő
melynek bélelt fészke van bennünk


egy icipici vadvirág magányából
csordultig telt lelkét lengeti a szél
díszesen zsengén lobogtatja a szemét
harmatos szerelmes szirmait a lelke
a mellette fénylő kinyílott epekedő társa
csókra vágyakozó szépség :  maga a szerelem

 


a szív aranyfonalán úsznak a felhők
egyszerű festői szép tájban peregnek a napok
hatalmas kiterített hálójával
a sors összefonja az élet rejtelmeit
nyájas és tudatos szelíd varázsa
türelmi fényében megóvott rejtekében
a tó karjaiban újjászületik az ember 



a Balaton álmában élünk
ő hív vissza mindig bársonyos öleléssel
ahol égre szállva   –   regéivel megpihentet
itt   –   a földi fények világában
ott  –   a bűvös felhők türelmében
Balaton  –  végre rádtaláltam


halszagú zöld színek tetején fürödve
habok és a szelek szárnyán
mint verslábak futnak csobognak
egybegyűlt szótagok szent sorok
itt költik legszebb verseit a nyárnak
illatát örök balzsamát a vágynak
e vele gyönyörű világnak