Farkas Dávid

Lelkem sodrása

Hatalmas a vágy amit érzek
Ujra és ujra szembenézek
Lappangó lelkem sötétjével
Látnám, de elbódít félelmével
Ájultan feküdnék, minden egyes alkalommal
Még nem értem miért, de állok bizalommal
Zeneszót hallok ha alszok
Ó ki látja már meg mit tartok?
Aludnék de a fülemben csak ez szól
Kértem ezerszer, de annyira bántó
Ábránd a tó, a folyó s a tenger
Ráhajóztam én már nem egyszer
Akármerre nézek szét, már nyugodva állok..
Beletörődtem abba, amit nem találok
A távol szürke foltja
Lent a mélyben hordja
A közelség hintója
Tartó pillér, mely nekem a reményt elhozza
Ontva ezzel életet, virágzó kedvet
Nélküle viszont, csak magányos könnyet