Vas Ágota

Rejtély a villában

Biztos vagy benne hogy jó helyen járunk? – kérdezte Will ahogy a lankás úton egyre bizonytalanabbul haladt előre.
Igen, itt mutatja a térkép, nézd ott is van - mutatott Nicole az előttük a fák mögül lassan előbukkanó takaros kis villára - Csak egy kicsit menni kell még előre.
eléggé eldugott helyen van – jegyezte meg szúrósan Will, ahogy mindig is tette, ha érezte, hogy ezzel mélyen Nicole lelkébe taposhat.
Éppen elrejtőzni próbálunk a világ elől nem és eltölteni egy kellemes hétvégét kettesben távol a város zajaitól. – válaszolta Nicola ügyet sem vetve a rossz szájúságra.
Végülis mi másra szolgálhatna egy elhagyatott villa a semmi közepén.
A nyitott vaskapun keresztül lassan begurult az autó a kavicsos bejáróhoz.
Mindjárt viszem a csomagokat, de még el kell intéznem pár telefont.
Will kiszállt az kocsiból és szeme sarkából bár látta, hogy Nicole a szemeit meresztgeti, halványan remélte, hogy talán ennyivel megússza a dolgot.
Kérlek, Will megígérted. Megígérted, hogy ez a hétvége a mienk és semmi munka, semmi iroda, semmi telefon.
De tudod milyenek, nélkülem nem is tudnának funkcionálni. – állt elő Will a gyenge érvvel.
Néha a főnöknek is jár egy kis szabadság. Nem kell folyton a körmükre nézned.
Tudom, drágám, tényleg csak pár telefon. Addig menj be és nézd meg van-e egyáltalán valami fűtés, úgy néz ki, hogy hideg éjszakánk lesz
Annyira azért nem régi ez a villa, ha más nem, kandalló biztos lesz odabenn, ami tudod mit jelent?
Mit?
Hogy neked kell fát vágnod. – azzal Nicole nagy léptekkel megindult a villa felé.
Will csak mosolygott, úgy érezte jobban teszi, ha megjátssza magát, mint ha igazi érzéseit engedte volna látszatni. Nicole soha nem értette meg igazán. Soha nem volt hajlandó elfogadni, hogy igenis kötelessége van egy cég vezetőjeként és néha haza is kell vinnie a munkát. Nagyon utálta ha Nicole emiatt piszkálta. De beleegyezett. Beleegyezett ebbe a hétvégébe, amit igazán a háta közepére sem kívánt volna, pont most, amikor a legfontosabb megrendelések érkeznek és ő nincs ott, hogy mindent felügyeljen. Nicole hihetetlenül önző, csak magára gondol. Will próbálta elnyomni magában ezt az érzést, és emlékezni arra a pár indokra, amit ilyenkor fel szokott idézni, hogy miért is kötöttek házasságot tíz évvel ezelőtt. Jól meglehet még csak fiatalok voltak. Will azóta már rájött, de nagy bánatára Nicole soha nem volt és nem is lenne hajlandó beismerni, hogy ez egy nagy hiba volt és már rég el kellett volna válniuk. Nem volt bátor, hogy felhozza a dolgot, soha nem merné Nicole szemébe mondani, amit érez. Ehelyett itt van, mert mint mindig beleegyezett abba, amit Nicole akart. És újra itt van. És még a telefonokat sem sikerült elintézni. Miért kell ennyi csomagot hozni egy három napos hétvégére?
Nagyon szép a ház belülről, bár kicsit régi, de látnod kell milyen szépek a csillárok.
Nem azt mondtad, hogy van itt valaki, aki rendbe tartja a házat?
Ne aggódj, nem kell takarítani. – legyintett Nicole, mint aki amúgy sem nézne ki ilyen Will-ből - A hölgy a telefonba azt mondta itt van egy gondnok, de észre sem fogjuk venni, úgyhogy nem fog minket zavarni
Pedig milyen jó lenne, ha nem csak nekem kéne elviselnem téged
Miért nem mész be és nézel körbe egy kicsit, én addig beviszem a csomagokat? – Will remélte, hogy felesége talán most tovább jut a nappalinál, addig is kiélvezheti még ezt a pár nyugodt pillanatot Nicole nélkül.
Rendben – fordult újra sarkon Nicole.
És elintézem az igenis fontos telefonokat. – motyogta még maga elé amint Nicole hallótávon került, biztonságossá téve számára hogy hangosan is kimondhassa gondolatait.

Megint újak jöttek – gondolta magában John. Még egy pár akik remélik, hogy itt majd minden rendbe jön, és hogy csodálatosan fogják magukat érezni ebben a pár napban. Öreg kezei elengedték a függönyt, ahol az érkező vendégeket kémlelte. Nicole vörös hullámai egy korábban ismert hölgyre emlékeztették. Milyen meleg volt a tekintete, és a szeme! Olyan sok szeretet rejtett, már el is felejtette, milyen jó érzés volt azokba a szempárokba betekintést nyerni. A férfi szürke sportzakója arról árulkodott John-nak, hogy ismét egy üzletemberrel van dolga. Ki nem állhatta az ilyeneket. Az ajtó csapódott és John sejtette, hogy Nicola zöld szemei éppen most vágtatnak végig a mellette lévő hatalmas hálószobán.
Ma este meg fogom tenni. Nem várok tovább.
Nicole lehuppant az ágyra és újra átgondolta tervét. Elmosolyodott önbizalmában, amiért ilyen remekül kitervelte az egészet. Soha nem gondolta volna hogy ilyen egyszerű lesz Will-t rávenni erre a kiruccanásra, de valahol belül mégis az a magabiztosság vezérelte, amit mindig is jól ismert. Will nem képes ellenállni neki. Jobban tisztában volt ezzel, mint azt férje bármikor is sejtette volna.
Nem tudod véletlenül, hogy azt a gondnokot merre lehet megtalálni? – lépett be Will két bőrönddel a kezében, visszarántva Nicole-t így a valóságba.
Nem, nem láttam, de itt kell lennie valahol a ház körül.
Will letette a bőröndöket és elzsibbadt ujjait mozgatta, Nicole pedig nekiállt megvalósítani a tervét.
Arra gondoltam, hogy ma jércelevest főzök. Tudom, hogy szereted, de talán az ötödik évfordulónkon ettünk utoljára.
Will mosolyogva és bólogatva hallgatta, amint felesége felidézi az összes évfordulós menüt, amit valaha elfogyasztottak, miközben arra gondolt, amire ilyenkor megenyhült szíve hagyta. Talán nem is olyan rossz. Talán még nem olyan rossz ez a házasság, hogy menekülnie kelljen belőle. Talán még meg lehet menteni.
Akárhányszor látta Nicole-on a lelkesedést aziránt, hogy örömet szerezzen neki, megesett rajta a szíve. Nem felejtheti el, hogy örök hűséget fogadtak egymásnak, jóban, rosszban. Will hirtelen felnézett, mert észleltet, hogy Nicole már rég abbahagyta szóáradatát.
Behozom a többi bőröndöt is. – menekült Will a szobából.
Remek, valószínű úgyis ez lesz az utolsó utad még élő emberként.
John-nak nem tetszett Nicole. Ahogy elment a szoba előtt, olyan rosszindulatot érzett feléje, amit pontosan felismert. Ugyanez az érzés lengte körül azt a szobát is ahová akkor belépett. Teljesen más tervei voltak, mint a hölgynek, akit meglátogatott. És ezek a vörös hullámok. Így közelebbről még szembetűnőbb a hasonlóság. Csak Nicole nem olyan bájos, mint az ő szíve asszonya volt. Soha nem fogja megérteni miért tette vele ezt. Mindig is imádta ezt a házat, olyan nagy odaadással szolgálta, hogy az uraságoknak a legfőbb dolguk volt eldicsekedni a legkiemelkedőbb szolgával a világon, akit csak ismernek. John-nak soha nem kellett ennél több. Szerette, hogy elismerik, és még azt is meg merte kockáztatni, hogy szeretik is itt a háznál. Főleg a kisasszony. Hiszen oly sokszor tett látogatást nála éjszaka. De persze a kisasszony egy percre sem gondolta komolyan a kapcsolatot. Ő éveken át soha egyszer egy szót nem beszélt senkinek sem arról, hogy mi történt kettejük között, de ő mégis visszajött, hogy gondolkodjon róla, hogy soha senki nem is fogja megtudni, a szégyenfoltot a múltján, akit úgy hívtak, hogy John.

Nicole már éppen végzett a jércelevessel, miután Will-t egész délutánon át tartó favágásra ítélte. Tudta, hogy fáradtam, még éhesebb lesz, és így az ő terve is száz százalékosan sikerülni fog. Már csak pár óra. Úgy érezte nem bírja ki addig. Bár egy dolog azért aggasztotta. Még mindig nem találkoztak a gondnokkal, akinek elvileg itt kéne élnie a házzal együtt. Veszélyben érezte magát és bombabiztos tervét is. De készen állt a megoldásra is. Hiszem hozott magával elég mérget. Nem lehet gond még egy adag hozzáadása, a rotyogó leveshez, amely bármelyik pillanatban kész lehet.
John, ahogy átment a konyhán nagyon különöset látott, mintha a történelem ismétlődött volna a szemei előtt. Valaki fehér port szórt, az oly odaadással készült levesbe. John ismerte az odaadást, és tudta azt is hogyan ismerje fel a hamis odaadást. Gyorsan kisietett és eltökélte, hogy nem hagyja, hogy ezzel a férfival is ugyanaz történjen, mint ami vele.
Will éppen kezet mosott, a konyhában lévő csapban és már szájában is érezte kedvenc levesét. De hirtelen csak annyit hallott, ahogy a fazék a földre hull, és valami meleg érzés fogja el a lábfejét. Lenézve realizálta csak, hogy a leves folyt széjjel a padlón. Ám a mikor megfordult, hogy megnézze, mi is történt pontosan, azt hitte rosszul lát a szemével. Nicole feküdt a leves áztatta padlón, hátán egy hatalmas vörös folttal, aminek közepén egy fényesre csiszolt kés állt.
Will-nek fogalma sem volt róla ezután, hogy hogyan érkeztek oda a mentők és a rendőrség, csak két fontos információt tartalmazó mondat keltette fel a figyelmét. A rendőr valami méregről beszélt, ami nagy adagban meg volt található a leves maradékában és a lábasban is, amiben főtt. A másik, ahogy a rendőr erősködött: De értse meg uram, senki más nem tartózkodott, sem a házban sem a környéken, senki más!