Szabó Jolán (Yolla)

A tűztövis bokor



Suhan az autópályán az olasz rendszámú, fekete Alfa Rómeó kabrió, melynek volánján jóképű, fekete hajú, fehér bőrű és égszínkék szemű fiatalember pihenteti szépen manikűrözött kezét. Az anyósülésen vékony, láthatóan izgatott leány fészkelődik, akinek hosszú, szalmaszőke hajába belekapaszkodik a szél.
Előttük, a horizonton, mélykék ég borul a zöldellő búzakalászra. Vihar lesz ebből, gondolja a lány, ahogyan abból is, hogy Kemenes professzor rájuk osztotta a Sári-villa felmérési tervének elkészítését, kaptak rá egy hetet, éjt nappallá téve dolgozhatnak, s közel sem biztos, hogy elégedett lesz a munkájukkal. Kezükbe nyomta a villa ezerkilencszázhatvanötös felújítási tervdokumentációját, és hozzátette, hogy az abban foglaltaktól eltérhet a valóság, sok szerencsét, fiatalok, mondta búcsúzóul és eszébe sem jutott, hogy a két egyetemista hogyan oldja meg a szállás és étkezés kérdését, csak azon járt az esze, hogy mennyi pénzt kap a tervek elkészítéséért.
Azért választotta kettőjüket, Carlo Zanoletti olasz vendégdiákot, mert a fiatalembert elsősorban a magyarországi szecessziós épületek érdeklik, és a Sári villa annak eklatáns képviselője, Szántó Piroskát meg azért, mert kimagasló tehetségnek tartja, akiből kiváló építész lesz, és egyedül is elboldogulna a feladattal, csak több időbe telne. Szerencsére a lány jól beszél angolul és elboldogul azzal az álmodozó olasszal. Tervezi, hogy amint a Sári villa a felújítást követően ismét visszanyeri eredeti szépségét, meghívja néhány napos nyaralásra a fiút, családjával együtt, mert úgy tudja, hogy a fiú édesapja, Porfirio Zanoletti, Olaszországban jó nevű és gazdag ingatlan befektető, akivel gyümölcsöző üzleti kapcsolatot létesíthet, ha ügyesen keveri a kártyalapokat. Sohasem tudni, mit hoz a jövő, lehet még Zanoletti-Kemenes Zrt. is, nem, dehogy, inkább Kemenes-Zanoretti Ingatlanfejlesztő Zrt, és abból már igazán megélhetnek a majd gyerekei is.
- Elgondolkodtál, Piroska, mi a baj?
- Semmi, csak hamarosan kitör a vihar. Álljunk meg a következő benzinkútnál és igyunk egy kávét.
- Rendben. Felhúzom a tetőt, nehogy megázzunk.
Cseperegni kezd az eső, hangosan dobol a kocsi tetején, majd zuhogni kezd, mintha dézsából öntenék, és Carlo kénytelen megállni az út szélén, mert nem lát semmit.
- Azt tudod, hogy nagyon megkedveltem a nagyszüleidet?
- Szerintem te is elnyerted a tetszésüket.
- Legendákat hallottam a magyar vendégszeretetről, és most megtapasztaltam. Nagyon finom a nagyapád bora és az ebéd, amit a nagyanyád főzött, legalább olyan finom volt, come la cucina di mia nonna.
- Mint a nagymamádé? Ez nagy dicséret!
- Nagy dolog, hogy megengedte, ott lakhatok veled a dédszüleid házában.
- Ne számíts fényűzésre, még 1898-ban építették, vörös homokkőből, melyet  Vörösberény mellett bányásztak.  A kőzet a földtörténeti ókor végén, a perm időszakban képződött, jellegzetes lilásvörös-barnásvörös színét a homokkő szemcséi között megbúvó, illetve a szemcsék felületét bevonó vasásványok, a hematit és limonit adják. Nagyapa ragaszkodik hozzá, hogy eredeti mivoltában megőrizzük a száztizenhat éves házat, kemencéstől, vályogtűzhelyestől együtt. Megtartottuk a nádtetőt is, egyedül a villanyt engedte bevezetni. A bátyámnak annyit sikerült elérnie nagyapánál, hogy negyven négyzetméteres pavilont építhettünk a kert végében, melyben már fürdőszoba is van, modern konyhával és két apró hálófülkével.  Te majd abban alszol, én meg a házban.
- Nekem melletted a helyem, még a végén eltévedek!
- Ne viccelj!
- Igaz, hogy a dédnagyapád egy ideig a Sári villában is dolgozott?
- Természetesen igaz.
- Bocsáss meg, csak az emlékezetem pontosságában kételkedem, mert nagyon sok bort megittam a nagyapáddal.  Kérlek, mondd el még egyszer a történetet.
Piroska néhány pillant erejéig a zápor dobolására figyel. Körülöttük eltűnt minden, az út és a táj egyaránt megbújt a sűrűre szövött esőfüggöny mögött, s olyan, mintha ketten lennének az egész világon egy autóban, a tomboló időjárás fogságában.
- Vörösberény felett magasodik a Megye-hegy, annak lábánál építették nagymamám nagyszülei ezt a házat, a közelben bányászott vörös homokkőből és ott születtek a gyerekeik, negyedikként a dédnagyapám, aki részt vett az első világháborúban és megsérült az egyik isonzói csatában. Bár túlélte a tüdőlövését, de kemény fizikai munkára nem volt fogható, így került inasnak a Sári villába. Testvérei úgy döntöttek, hogy a szüleik háza legyen az övé, mert maga sohasem lesz képes annyit keresni, hogy házat építhessen, s még az is lehet, hogy egyedül éli le az életét. Tévedtek, mert megismerkedett egy nála tíz évvel idősebb lánnyal, aki feleségül vett és egy gyermekük is született, a nagymamám.
Carlo figyelmesen hallgatja a történetet, kissé bele is pirul izgalmában, de nem mer kérdezni, pedig csiklandozzák nyelvét a kimondatlan szavak. Ezek szerint erről a környékről sokan részt vettek az isonzói csatában, és ha szerencséje lesz, megtalálja, akit keres.  Nem szabad elriasztani a madarat, ha meg akarja fogni. Megjön majd a kérdések ideje is, csak türelem, inti magát.
- Mi volt a foglalkozásuk a dédnagyapád testvéreinek?
- Szőlőt telepítettek, borászkodtak, földet műveltek, a legidősebb bátyja pedig az Almádi Fürdő Rt. –nél, az 1899-ben megnyitott „Gyógyház”-ban dolgozott, mint kertmester.
Mintha elvágták volna, olyan gyorsan abbamarad a zápor, felhőtakarója mögül kikukucskál a nap, ideje továbbmenni.
- Irány az első pihenésre alkalmas hely! – kiált fel Carlo, indít és pár másodperc múlva már százharminccal gurulnak az úton.
Elmereng Piroska, hogy milyen érdekes  az olasz fiú, akiről tulajdonképpen semmit sem tud, nem is érti, hogy Kemenes prof miért őt jelölte ki erre a feladatra? Persze, ismérvén a prof csavaros eszét, nem zárhatja ki annak lehetőségét sem, hogy őt akarja tesztelni, hogyan boldogul a közös feladattal, ha Carlóval csak angolul tud kommunikálni.
Nem merte úgy levinni a nyaralóba, hogy előtte bemutatta volna a nagyszüleinek, mert igen rátartiak, a családtagok bármikor lemehetnek, de vendéget csak az engedélyükkel vihetnek a dédszülői házba, ahol az összes értéket a pincében tárolt borok képviselik, melyeket nagypapa igazi kincsként őrzi. Nagy kiváltságnak tekinthető, ha abból egyetlen palackkal is megajándékoz valakit.
Miután nagyapja áldását adta Carlo vendéglátására, Piroska édesanyja, Vali néni, összekészített a fiataloknak egy hétre való élelmet, hogy arra se legyen gondjuk. Ily módon az Alfa Rómeó csomagtartójában tíz doboz lefagyasztott készétel, két rúd szalámi, paprika, paradicsom, egy rekesz gyümölcs, két vekni szeletelt kenyér, vaj és húsz dobozos üdítő tölti ki a helyet a két utazótáska ruhanemű mellett.
Tizenegy órára érnek a nyaralóba, s mire behurcolkodnak, bekapcsolják a hűtőszekrényt és telepakolják, máris delet harangoznak.
Carlónak nagyon tetszik a parasztház, melynek minden szegletét bejárják, s legszívesebben lefényképezné minden apró részletét, de lesz még rá alkalma. Az egyik szobában harminckét fényképet számol össze, valamennyi fekete-fehér, melyeken a fotós által beállított pózokban álló, ülő férfiak és nők, külön-külön, vagy gyerekeikkel együtt láthatók.
Egy helyre nem mennek be, a pincébe, melynek kulcsa valahol itt van, de még Piroska sem tudja, hol rejtegeti azt a nagyapja.
- Ha lehet, én itt szeretnék aludni! – mondja a fiú, ártatlan mosollyal, mely kívánságával meglepi a lányt.
- Látod, ezek az ágyak még fából készültek, szalmazsák a matrac, igaz, tavaly cseréltük benne a szalmát, és hűvös is az egész épület, itt csupán pehelydunna alatt lehet aludni. Slingelt hófehér vászon a dunna- és a párnahuzat, amelyet mosáskor keményítőben öblítenek ki, hogy szépen vasalható legyen, de meglehetően ropogós, ha belefekszel.
- Nem baj, érdekes lesz!
- Nem bánom, legyen. Gyere, megebédelünk és délután kettőre a Sári villában kell lennünk, ott vár bennünket Saláta Benő bácsi, a gondnok. Átadja a kulcsokat és megmutatja az egész épületet.
Ízlik Carlónak Vali tante főztje, s miután választhat, hogy mi legyen az ebéd, a lecsót választja és két nagy tányérral el is fogyaszt belőle, hogy szegény Piroskának csak mutatóba marad belőle. Nem lesz itt gond, nyugszik meg a lány, ha elfogy a hazulról hozott étel, akkor majd napszámra lecsót esznek. Mert hamarosan elfogy a menázsi, abban biztos, hiszen úgy tűnik, hogy naponta minimum három doboz ételt megesznek.
Épphogy odaérnek két órára a villához. Carlo nem hagyja magát sürgetni, előveszi a digitális fényképezőgépét és készít néhány távoli felvételt az ingatlanról.
A délelőtti viharnak már nyoma sincs. Kitisztult az ég, eltűntek a felhők, és a nap ragyogó fényében látható minden apró részlet a Sári villán. A valaha szép, kovácsoltvas kerítés részegember módjára dülöngél, mert a gondozatlan, kertész keze után sikoltó park elburjánzott növényzete ráfutott, indáival átbújt a nyílásain, s oly kövérre hízott, hogy súlya alatt meghajlott, miután tartóoszlopai kimozdultak függőleges tengelyükből.
A szabadon terjeszkedő díszbokrok és cserjék kusza kavalkádja uralja az egész telket, csupán néhány marék apró zúzott kő tanúskodik arról, hogy valaha itt teniszpálya volt. Girbegurba ösvény vezet a villához, melynek homlokzatán a festés megfakult, csak az emeleti szinten körbefutó, tulipános Zsolnay mázas cserépdíszítés tanúskodik arról, hogy valaha módos gazda építtette.
Maga az épület kétszintes, impozáns megjelenésű,  és oromfalának ablaka utólagos  tetőtéri beépítést sejtet, annál is inkább, mert a tető héjalása egészen újnak tűnik. A földszinten és az emeleti szinten kialakított nagyobbacska sarki teraszról belátni az egész környéket, miután magas alapozása miatt kiemelkedik a hasonló szomszédos építmények közül.
Középmagas, kövér öregember Saláta Benő, becsületes nevén Kovács Benjámin, aki csúfnevét arról kapta, hogy kacsáinak salátát nevel a Sári villa hátsó kertrészében. Barátságtalanul fogadja a fiatalokat, mert neki azt mondta Kemenes professzor, hogy két szakértőt küld, ezek meg egyidősek lehetnek az unokáival, egyszóval még gyerekek. Ráadásul a fiú nem beszél magyarul, a lány fordít neki, hát, ez nem lesz könnyű, vakarja meg tar fejét és úgy dönt, gyerekként bánik velük és mesél a Sári villa titkáról.
Bemutatkozás után rögtön tegezésre vált az öreg:
- Piroska, annyi idősek vagytok, mint az unokáim, nem áll a szám magázódásra.
- Nem baj, Benő bácsi, engem nem zavar, Carlo meg nem tud magyarul.
- Fordíts, kérlek, miről beszéltek?
- Semmi érdekes.
- Mégis?
- Tegezni fog bennünket, mert annyi idősek vagyunk, mint az unokái. Mondtam, hogy engem nem zavar, te meg úgysem érted.
Grimaszol egyet a fiú, de nem szól semmit, elteszi a fényképezőgépét és előveszi az épület tervrajzait, amit a professzortól kaptak.
- No, gyertek, megmutatom a villát, aztán mennék már haza, várnak a kacsáim. Meg az asszony is, hogy pereljen velem. Mindig talál okot az okvetetlenkedésre. Pedig egy áldott jó ember vagyok! – nevet az öreg és huncut fény villan a szemében.
Piroska szorgalmasan fordítja Carlónak az öreg szavait, aki máris tessékeli befelé a fiatalokat a hatalmas fogadószobába, amely egyben valaha a társas összejövetelek színhelye is volt. Ehhez kapcsolódik a terasz is. A többi helyiséget csak felsorolja az öreg, úgymint étkező, kártya- és könyvtárszoba, és természetesen a hátsó traktusban a konyha, a spájz, a mosókonyha és a cselédszoba kapott helyet.
A fogadószobából induló kétkaros lépcső felvezet egészen a padlástérig.
Eredetileg az emeleti szinten nyolc szoba, két fürdőszoba és két toalett épült, míg a tetőtérben az inas szobája és egy parányi mosdófülke, meg WC készült, legalább is a főfalak és a határoló falak szerint, ám a tetőcserével együtt, utólagosan még három apró szobával növelték a villa hasznos alapterületét, könnyűszerkezetes falakkal leválasztva a padlástérből.
- Kiürítettük a nyaralót, nekem, tudjátok, nem villa ez, csak nyaraló. Szóval, amint látjátok, a padláson még néhány eredeti bútordarab ott maradt, remélem, fontos munkátokban ez nem zavar benneteket. Amint látjátok, a Zsolnay égetett mázas cserépből készült cserépkályhák gázzal működnek, de ezeket az új tulajdonos ki akarja dobni, nekem legalább is azt mondta Kemenes professzor úr, de azt nem árulta el, ki vette meg az ingatlant. Ti sem tudjátok?
- Nem tudjuk, de Benő bácsinak tudnia kellene, kinek az alkalmazásában áll – válaszol azonnal a lány.
- Ugyan, gyerekem, honnan tudnám? Még nem találkoztam vele, egyébként nekem már egy éve a professzor úr fizeti a béremet, adómentesen a zsebembe, készpénzben. Ez a tiszta dolog! Jól jön az a kis pénz a nyugdíjhoz!
Carlónak nem tetszik az öreg, mindegy, mennyi a fizetése, de ez a villa láthatóan teljesen gazdátlan, elhanyagolt. Megfigyelte, hogy a földszinti helyiségekből gondosan leszedték – feltehetően a homlokzaton futó Zsolnay mázas cserép mintázatához hasonló – porcelándíszítéseket, hogy azokat máshol felhasználhassák. Legalább egyet meghagyhattak volna, hogy utángyártathassák azokat, ha létezik még a Zsolnay gyár. Meg is kérdezi este Piroskát. Vagy megnézi az interneten.
- Hanem, gyerekek, tudjátok-e, honnan kapta a nyaraló a Sári villa nevet? Az 1910-es évek elején, amikor még Káptalanfüred nem tartozott Almádihoz, feltűnt a faluban egy javasasszony. Szép Bóta Sári szemrevaló leányzó volt, átható, zöld szeme megigézte a férfiakat, nőket egyaránt, csak más-más okból. Az urak tették neki a szépet, a hölgyek meg féltékenyek voltak rá. A messziről jött szép cigánylány kártyából meg tenyérből jósolt, gyógyfűvel gyógyította az emberi nyavalyákat, melyekkel az orvos sem bírt el, de egy pille kenyérért, meg fél oldal szalonnáért meghallgatta bárki lelki baját, s talán még jó tanácsot is adott gondja orvoslására. Történt pedig, hogy az egyik jómódú gazda már két napja mulatott a kocsmában, amely egy kőhajintásra volt innen, s két részegség között eszébe jutott a Szép Bóta Sári.  Miután éppen borjúkötélen volt, kétlovas kocsit küldetett a javasasszonyért, hogy tanácsot kérjen tőle. Jött is Bóta Sári, örömmel, hisz meghallgatni valakit könnyű pénzkeresetnek számított. Csakhogy a gazda közben ismét felöntött a garatra, és elfeledte szándékát, hogy ő hozatta oda Sárit. A cigányok húzták neki a nótákat, danolta is, amit tudott.  Meglátta a javasasszonyt, és azt hitte, azért jött, hogy kedvét tölthesse rajta, mert a férfiak a kocsmában gyakran dicsekedtek  ilyesmivel, pedig Szép Bóta Sári senkinek sem volt babája ezen a környéken, és ennek a gazdának sem akart a kedvére tenni. Szó szót követett, alig tudott elszökni előle, de a gazda csak futott utána, már amennyire részegen futni bír a férfiember. Sári fényt látott a villában,  és dörömbölni kezdett az ajtón, talán kiabált is, de nem engedték be, csak az emeleti teraszról szóltak le neki, hogy menjen innen, mert rászabadítják a kutyákat. Tovább is ment, egészen hazáig.  Hanem a részeg gazda megbotlott a sötétben és beleesett a villa előtti  tűztövis bokorba, oly szerencsétlenül, hogy annak  tüskéje kiszúrta az egyik szemét. Nagy kalamajka kerekedett belőle, bíró elé vitték Szép Bóta Sárit, hogy miatta veszette el a gazda bal szeme világát, erre tanú a villa gazdája is, akit felvert az álmából. Dologházra ítélték, de volt egy utolsó kívánsága, hadd menjen el még egyszer megnézni a villa előtti tűzkőbokrot, hogy megátkozhassa, ha miatta és helyette  kell szenvednie. Szép Bóta Sári ráolvasott a tűztövisbokorra, ha tüskéje  a villa lakói közül bárkit megszúr, az azzal essen szerelembe, akit szeme először meglát. Nevettek rajta a csendőrök, akik kísérték, de még a villa tulajdonosa is, aki nem hitt az átkokban. Ettől kezdve úgy nevezték a nyaralót,, hogy a villa, aminek lakóit megátkozta a Szép Bóta Sári, később már csak egyszerűen Sári villaként emlegették.
- Szép mese! – mulat a történeten Carlo és Piroska is csak somolyog a mesén.
- Jól van, na, nektek sem érdemes mesélni a múltról! – sértődik meg az öregember, - Itt a kulcs, aztán el ne veszítsétek! Egy hét múlva jövök érte! Viszontlátásra! – köszön el Benő bácsi és úgy otthagyja a fiatalokat, hogy a köszönésüket sem hallja, elvégre várják a kacsái. No, meg a zsémbes felesége.
Elmereng Piroska, vagy talán elgondolkodik a szép mesén? Valójában mindegy is lenne, ám Carlost lázba hozza a  villa szépsége, a belső terek ívelt oszlopai, a  díszítő Zsolnay kerámiák és porcelánok látványa, és mindenképpen szeretne kicsit körülnézni a padláson hagyott régi holmikban, hátha fellelhet közöttünk néhány eredeti lámpát, dísztárgyat vagy bármely más használati eszközt, esetleg bútort, ezért kár minden elvesztegetett percért.
Közben nézegette a tervrajzot, bizony, az még így, első szemrevételezésre is nagyon sokban eltér a valóságtól. Lesz elég munkájuk a felméréssel, és semmire sem lesz idejük. A mai napot úgyis a helyszín megismerésére szánják, ezért további fényképeket készít, sorra veszi a helyiségeket, és izgatja a fantáziáját, vajon milyen kincseket rejthet a padlás, régi bútorokat, eltört cserépdíszeket, kicsorbult porcelánokat.
Piroskát fél óra múlva is ott találja a teraszon, a korlátra támaszkodva, amint elmereng a tájon. A lány fejében száguldoznak a gondolatok. Nagyanyja leánykori neve Pór Juliska, és egyszer említette édesanyja nevét, Ártó Bóta Sáriét. Lehetséges lenne, hogy dédnagyanyja maga a legendás  Szép Bóta Sári, aki ártatlanul került a dologházba? Hogyan és hol is találkozhatott  Pór Márton Bóta Sárival, amikor a Benő bácsi elmesélte történet  idején még javában Isonzónál csatázott  az olaszokkal és csak évekkel később került a villába inasnak. Ez az egész tüske dolog csak egy mítosz a Sári villa körül, a Csipkerózsika meséjéből kölcsönvett momentumokkal színesítve, melyet feltehetően azért találtak ki, hogy titokzatossá tegyék a Sári villa történetét, és ezzel szerezzen tulajdonosa  jól fizetőket bérlőket.
- Piroska, drága, kigyönyörködted magad a szép tájban? – szólal meg mögötte Carlo, mire a lány összerezzen, mint akit nem helyénvaló dolgon kapták.
- Bocsáss meg, csak elgondolkodtam
- Készítettem fényképeket, lesz mit bogarásznunk. Úgy látom, dongaboltozatos a födém. Hanem lenne egy javaslatom. Ma már úgysem kezdünk neki a munkának, de még csak esteledik, mi lenne, ha körülnéznénk a padláson?
- Ha akarod, mehetünk – egyezik bele  a lány, minden lelkesedés nélkül.
Látóhatárhoz közelít a nap, talán már felhő paplanját is igazgatja, hogy mielőbb alábújhasson, amikor a  két fiatal belép a padlástérbe, ahol félhomály uralkodik. Felkapcsolják a világítást, csakhogy a negyvenes villanykörte annyi fényt ad, amennyitől az ott lévő holmik sejtelmessé válnak.
Csetlenek, botlanak a vastag por lepte bútorok, szőnyegek és dísztárgyak között, melyek mindegyike sérült.  Van ott mindenféle, törött lábú szék, fiókja vesztett komód, fül nélküli bögre, csorba Zsolnay váza, megfeketedett evőeszköz készlet, egérrágta csipketerítő, csak éppen azok hiányoznak, melyek Carlót érdekelnék, a díszítő porcelánok és cserepek. Menne is innen, ám Piroska hosszan időzik a komód előtt, amely roskatag voltában is őrzi régi szépségének nyomait. Egyetlen megmaradt ép fiókját próbálja kihúzni, sikertelenül. Segítségére siet a fiú, egyetlen erőteljes rántással kihúzza a fiókot, melyből valósággal kirepül a rózsaszínről majdnem fehérre fakult  könyvecske, amely valaha a fiatal leányok titkait őrző naplóra emlékeztet. Belelapoz Piroska, és úgy tűnik, hogy olvashatók a lila tintával rótt, szabályos kalligrafikus sorok.
- Elvisszük magunkkal, hátha találunk benne érdekes leírásokat a villáról.
Sötétedik, mire elindulnak hazafelé, mert a bejárati ajtót nagy nehezen tudják bezárni, nem akar a kulcs megfordulni a zárban. Sietnek haza, ezért egyenesen árkon-bokron keresztül indulnak a kapu irányába. Megbotlik Carlo és ösztönösen belekapaszkodik a legközelebbi díszcserje ágába, amely alaposan megszúrja a kezét.
- Mi történt? Megsérültél? – kérdi Piroska és a fiú elé perdül, hogy megnézze, mi a baj.
- Csak megszúrt egy tüske, nem érdekes! – válaszolja Carlo és mulat magában a lány aggodalmaskodó arckifejezése látván.
Vacsorára téliszalámis szendvicset esznek zöldpaprikával, mellyel Carlo nem győz betelni.
- Amíg a fürdőszobában leszel, az idő alatt készítek egy termosz  citromos teát, mert bizonyára megszomjazol éjszaka, és ha fáznál, akkor meg felmelegít a forró ital. Utána megágyazok neked.
- Köszönöm, igazi jó háziasszony vagy! Találok konnektort a szobában? Tudod, még egy ideig netezni szeretnék és nem jó a laptopom akkumulátora.
- Természetesen találsz, bár azt nem garantálom, hogy működik is a mobil interneted.
- Akkor legfeljebb felteszem a gépre a villa fotóit. Mondd, Piroska, létezik még a Zsolnay gyár?
- Tudtommal igen, csak kicsi a kapacitása. A hiányzó díszítő elemek pótlása miatt kérdezed?
- Igen. Úgy látom, egyformán gondolkodunk.
Este tízkor fáradtan esik ágyba a lány, és csak akkor jut eszébe, hogy elfelejtett hazaszólni. Édesapja veszi fel a telefont, és megnyugszik, hogy Piroskának semmi baja. Édesanyja is akar vele beszélni, azt tudakolja, hogy az olasz vendégnek hogyan ízlenek a magyar ételek.
- Jaj, anyukám, ne izgulj, Carlo mindenevő, nem igazán válogat. Olyan, mint a bátyám, a lényeg, hogy sok legyen a kaja.
- Jól van, kislányom, vigyázzatok magatokra!
- Képzeld, Carlo a régi házban alszik.
- Miért engedted, gyerekem?! Még megfázik az a fiatalember!
- Ne aggódj, adtam neki egy termosz citromos teát. Egyébként is felnőtt.
- Jaj, kislányom, egy felnőtt is megfázhat!
Megnyugtatja édesanyját, hogy Carlo tud vigyázni magára.
Elhelyezkedik az ágyban, paplanja tetejére ráborít még egy plédet, hiába, május tizedikét mutat a naptár, ilyenkor még hidegek az éjszakák.
Az éjjeli lámpa fényénél olvasni kezdi az ismeretlen kislány naplóját. Illetve már nem is olyan ismeretlen a naplóíró személye, hiszen az első lapon ott áll: Csepreghy  Laura naplója, 1916. Almádi, Sári villa.
Carlónak sincs melege, a pizsamájára felveszi a vastag fürdőköpenyét, zoknit is húz a lábára, úgy ül le a laptopja mellé. Igaza van Piroskának, valóban nagyon akadozik az internet. Letölti a villában készített fényképeket, majd lezárja a laptopot és módszeresen végignézi a falon lévő fotókat, melyekről figyelmes szem leolvashatja, hogy egyazon családfához tartoznak. A legrégebbi kép egy portré, szalmaszőke hajú, fiatal, huszonéves katonát ábrázol, aki keserves ábrázattal néz a fényképezőgép lencséjébe, s mintha a vadonatúj katonasapkája nem illene a kopott egyenruhájához. Időben a soron következő fotón ugyanez a fiatalember libériás inasként, feszesen áll egy komód mellett. Hiszen ez az a komód, amelyet a padláson találtak! Aztán ismét róla készült fényképre esik a fiú pillantása, amelyen immár boldogan mosolyog ifjú hitvesére, akinek arcán  Piroska vonásaira ismer. Fekete-fehér a fénykép, sajnos, pedig lehet, hogy a képen lévő hölgy is oly vakítóan zöld szemmel figyeli a világot, mint a dédunokája. Úgy tűnik, mintha a férjénél kicsit idősebb is lenne.  A következő képen dundi kislány ül az ölében, akinek két varkocsába hatalmas masnit kötöttek, és kis fitos orra Piroskáéra hasonlít.
Visszatér a fiatal katona portréjához, majd kivesz az utazótáskájából egy színevesztett, molyrágta katonasapkát, amely első látásra nagyon hasonlít a képen láthatóra.  Nagyot dobban a szíve, mert lelke mélyén érzi, hamarosan rátalál a titokra, miért is őrizgette dédanyja, Fiometta Bianchi ezt a valaha magyar baka viselte sapkát, melyet nagyanyja a mai napig sem mert kidobni, és mielőtt Magyarországra jött, úgy kellett tőle  észrevétlen elcsennie.
Megszomjazik. A termoszból nagy csésze forró citromos teát tölt magának, mohón belekortyol, és megégeti vele  a száját.  Ennek fele sem tréfa! Érzi, hogy úgysem tudna elaludni, jobb, ha lefoglalja magát. Előveszi a digitális fényképezőgépét, lefotózza a fényképeket és feltölti a laptopjára. Az egyik villában készült fényképen Piroska is rajta van. Majdnem hajnalodik, amikor végre elálmosodik, annak tudatában, hogy szépséges vendéglátója le sem tagadhatná, nem mintha akarná, a dédszüleit. A másik bizonyosság, hogy a dédpapa és a nagyanyja által őrizgetett katonai sapka egyidőben volt használatos. Hiába forgatja meg kezében százszor is a kopott sapkát, nem veszi észre rajta a belsejébe tintaceruzával írott monogramot.
Mielőtt végre nyugovóra térne, kipillant az udvarra néző ablakon és elmosolyodik a Piroska szobájából kiszűrődő gyér fény láttán. Csak nem fél a lány egyedül aludni a pavilonban? Ezen igazán könnyen lehet segíteni!
Piroska nagyot ásít. Ideje lenne aludni, de még egy-két bejegyzésbe beleolvas. Ami eddig kiderült a naplóból, Laura barátnője meghívására érkezett a Sári villába, bár nem is Marietta társaságára vágyott, hanem annak bátyjáéra.
„Kedves Naplóm!
Már két hónapja vendégeskedem Almádiban, annak reményében, hogy Teodor, Marietta bátyja, csak idejön és végre találkozhatom vele, mert nagyon tetszik nekem. Kicsit idősebb nálam, huszonhat éves, szép fekete szeme és bajsza van, és szerintem igazi férfi! Egyszer felkért táncolni és úgy magához szorított, hogy kiment belőlem a szusz.
Marietta szerint a bátyja egy igazi lump, iszik, kártyázik, hajtja a nőket, ezért haragszik rá az apjuk, Domonkos bácsi. Állítólag nem küld neki pénzt, hiába kéri. Lehet, hogy szegény Teodor éhezik Pesten, miközben mi itt dőzsölünk a Balatonnál?
Domonkos bácsi megígérte apámnak, hogy úgy vigyáz rám, mint a saját lányára. Betartja fogadalmát, mert nélküle ki sem tehetjük lábunkat a kapun kívülre. Ha elmegy vitorlázni,  akkor velem együtt öten maradunk itthon, Marietta, az inas, a szobalány és a szakácsnő, aki mindig ad nekem soron kívül egy kis édességet és szóval tart, amíg a konyhában megeszem. Tőle hallottam a Sári villa mítoszát, az elátkozott tűztövis bokor tüskéjéről. Kinevettem, mert nem hiszek sem a babonákban, sem az átkokban.
Most megyek teniszezni!
Almádi, 1916. május 25.”
Micsoda fondorlatos ez a kislány! No, lapozzunk, sóhajt Piroska, nézzük, egy héttel később miről mesél Laura.
„Kedves Naplóm!
Ma nagyon sok esemény történt velem! Délelőtt megint teniszeztünk, kivételesen én álltam nyerésre, amikor Marietta ászt ütött és a teniszlabda a bokrokba szállt. Hiába mondta, hogy hagyjam ott, ahol van,  vegyek elő másikat, én érte mentem, mert Domonkos bácsi nem szereti a rendetlenséget és biztosan észrevenné az elkóborolt labdát. Mire a bokorhoz értem, az inas már ott volt és éppen megkaparintotta, amikor felhangzott a kapubejáratnál lévő harangocska hangja. Mindketten felkaptuk a fejünket, persze, a hirtelen mozdulattól a bokor tüskéi felsértették a kezünket.
Nagyon szép és csinos, gesztenyebarna hajú, zöldszemű lány kért bebocsátást. Az inas ment a kapuhoz, sokáig beszélgettek. Marietta hiába faggatta az inast, miért nem engedte be az idegent, de neki nem akaródzott mondani semmit. Nagy nehezen kibökte, hogy Bóta Sárit kiengedték a toloncházból és jött megkérdezni, megvan-e a tűztövis bokor.
Tudod, hogy milyen szép szeme van annak az inasnak?
Almádi, 1916. június 2.”
Elszáll Piroska szeméből az álom. Szóval így ismerkedtek meg  a dédszülei, Pór Márton, az inas,  és Bóta Sári, a javasasszony.
Egy pillantást vet a  faliórára, amely  fél hármat mutat. Muszáj aludnia, akkor is, ha már túlesett a kritikus időn, miután akár reggelig képes lenne olvasni, csakhogy most napközben dolgoznia kell. Összecsukja a naplót, és az éjjeliszekrényre dobja, de célt téveszt, a könyvecske a padlón landol, és kiesik belőle valami.
Kikászálódik az ágyból,  felveszi a naplót, meg a belőle kiesett képeslapot, ami Olaszországból érkezett, dédapjának címezve. Az olasz szöveget nem érti,  ám az aláírásból kiderül, hogy következtet, hogy azt a Fiometta Bianchi  nevezetű hölgy küldte.
A lapot csirízzel ragasztotta Laura a naplójába, ezért könnyen megtalálja Piroska, hogy honnan esett ki, s természetesen azonnal elolvassa a hozzáfűzött irományt.
„Kedves Naplóm!
Nekem hiába tetszik Marci, ha neki olasz babája van, akinek a levelét -  a többi postával együtt nekem adta kezembe  a postás -, ide beragasztom, és nem adom oda neki soha!
Szenvedjen csak a reménytelen szerelemtől, ahogyan én teszem!
Almádi, 1916. június 6.”
Carlót korán kiveti az ágy,  fut néhány kört az udvaron, és miután nem lát mozgást a pavilonban, óvatosan benyit, nincs bezárva az ajtó.
Résnyire nyitva Piroska szobájának ajtaja, benéz és látja, hogy a lány  - egyik kezében a naplóval,  másikban a képeslappal -, mélyen alszik. Mindkettőt kiveszi a kezéből, hadd aludjon nyugodtan. Szórakozottan a képeslapra pillant, és meglepődik, mert azt Olaszországban adták fel, és Pór Mártonnak, Almádiba, a Sári Villába címezték. A megfakult képeslapon még olvasható az írás:
Drága Szerelmem!
Megfogadtam tanácsodat és hazamentem a szüleimhez. Remélem, Téged is szerencsésen hazavezérelt a Jó Isten, és egészségben találtad családodat, ahogyan azóta  Te magad is meggyógyultál.
Tudatom veled, hogy szívem alatt hordom gyermekünket, forró szerelmünk gyümölcsét. Bízom benne, hamarosan értünk jöhetsz. Várunk mind a ketten!
Öllelek, csókollak: Fiometta Bianchi

 

Lehetséges, hogy a saját dédapja  házában vendégeskedik? Ráadásul beleszeretett Piroskába, Pór Márton másik unokájába!
Igazságtalan a sors!
Óvatosan elcseni a lány néhány hajszálát és visszamegy a szobájába, kis műanyag zacskóba teszi, egy másikba meg a sajátját rakja, majd beleteszi mindkettőt egy vastag borítékba és megcímezi Umberto Zanolettinek, a firenzei kórházba. Telefonon üzenetet hagy bátyjának, hogy mielőbb válaszoljon két kérdésre: milyen fokozatú a megküldött hajszálak tulajdonosai közötti rokoni kapcsolat, és összeházasodhatnak-e, avagy sem.
Elmegy feladni a levelet, visszafelé,  a tóparton,  bevásárol a pizzériában. Hazaérve gyorsan megterít, és felébreszti a lányt:
- Ébresztő, Piroska! Vár a reggeli!
Reggel nyolckor már érezni a nap melegét.
Miközben Piroska készülődik a reggelihez, Carlo kinn, az udvaron, pergő olasz nyelven vált néhány szót az apjával:
- Igen, jól vagyok, apa! …Csodálatos minden! ….Nem, Kemenes prof sem tudja, csak a magyar ügyvédünk, hogy a cégünké a Sári villa….Igen, rendbe lehet hozni!...Itt maradok, amíg csak kell! Jól érzem magam!...Szerelmes vagyok!
A pavilon felől kávéillat kúszik a fiú orrába.
- Csao, apa, mennem kell reggelizni!