Nagy Zsuzsa

Ej Sári!

Éppen a vasárnapi újságot lapozgatta kedélyesen Korondi Bálint, amikor kopogtattak szobája ajtaján. A házvezetőnő, Ilona néni lépett be kipirult arccal, s jelentette gazdájának, Szakállas Gergelynek az érkezését, egy friss üzletembernek számító lelkes vállalkozót a piacon.
Bólintott Ilona néninek, aki ebből tudta is, hogy bevezetheti hozzá az urat. Mosolyogva letette újságát, s próbált olyan képet vágni, mint akit megzavarnak vasárnapi tevékenységében. Ugyanis tudni kell Korondi úrról, hogy mindig víg kedélyű, és olykor szereti megviccelni mind a munkatársait, mind az alkalmazottait. Mivel egyedül élt, családja nem lévén, gyakorta szórakozott el másokon, akik az ő láthatatlan csapdájába sétálván, bosszankodtak és átkozódtak. Ennek ellenére sokan szerették Korondi urat vagy Korondi bácsit, ahogyan a városban nevezték, mert messze menőleg, ő volt az egyik legjobb üzletember, s ostoba lett volna az az ember, aki nem kötött volna vele üzletet, csak a fura szeszélye miatt.
Mikor a fiatal üzlettársa, Gergely belépett az ajtón, a komolyság és szigorúság álarcát öltötte magára, pedig magában azon morfondírozott, hogyan viccelje meg őt. Csak meg kell találnia a gyengepontját, gondolta. Amikor leült a vele szemközti székbe, egy jófajta villányi borral kínálta a másikat.
 - Köszönöm, nem kérek – felelte Gergely illedelmesen. – Nappal soha nem iszom.
 - Pedig már elmúlt dél – vágta rá az öregember, s elnevette magát. Magának töltött egy pohárral, megszagolta, s megízlelte az aromás nedűt. Noha tudta, hogy milyen finom és kiváló íze van, ezt a szertartást mindig végigjátszotta. A borivásnak meg kell adni a módját, hangoztatta.
 - Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom, de… egyébként is kocsival jöttem. Vezetek – próbálkozott a fiatalember, de igazából önmagával viaskodott, hogy legyűrje az ital iránti vágyát. Felnézett Korondi úr szemébe, aki most huncutul mosolygott. Ő már tudta, hogy zavarba hozta ezt a zöldfülű ifjoncot.
 - Hogy sikerült a legutóbbi üzlet? – kérdezte, hogy oldja a feszültséget, látván, mennyire feszeng a vendége. Aztán hátradőlt székében.
 - Nagyot kaszáltunk. Úgy jártunk el, ahogy ön mondta.
Korondi úr csak mosolygott, s kortyolt még egyet az italából, melyet Gergely élénk figyelemmel kísért.
-  Neked mennyi jutott belőle?
 - Csupán a 10 %-a.
 - Az nem sok.
 - Nem, majd legközelebb – felelte, és lesütötte a szemét.
A ház ura már szinte szánalmat érzett a fiatalember iránt, aki kétségbeesve, de mégis kitartóan szeretne fentebb kerülni a társadalmi ranglétrán, melyhez úgy gondolta, pénzt kell szereznie. Rengeteg pénzt, s egyszer olyan tekintélyes és vagyonos üzletember válik belőle, mint Korondi Bálint maga. Szóval ez a gyengepontja, vélte az öreg.
 - Mondd csak, fiam – szólt egy perces csend után a fiúhoz –, akarsz sokat keresni?
Gergely ráemelte tekintetét és szemei felcsillantak. Korondi úr megesküdött volna, hogy a retinái helyén, az euro jelét látja, hiszen ők euróban utaztak. Hány és hány üzlet köttetett már ebben a házban, gondolta. Mennyi üzletet lebonyolított már ő maga itt, a felmenőiről már nem is beszélve. Ez a ház, ha beszélni tudna…
A dédapja vette ezt a villát még 1875-ben, miután Pestről Balatonalmádira költözött. Ő is üzletember volt, ráadásul kő gazdag. Ami érdekessége volt ennek a villának, hogy a Sári nevet, a dédanyja nevéről kapta, akit Sárának hívtak. S miután Sári a férjével karöltve ütött nyélbe egy üzletet, ezt a balatonalmádi villát, elnevezték Sárinak. Úgy látszik a név választása szerencsés volt, mert amint beköltöztek, nemcsak a dédszülők lettek az üzletben sikeresek, hanem majd a gyermekük, s most Bálint is, aki örökös nélkül maradt. Azonban nem bánkódott emiatt, mert a pénze a villányi borászatnak lesz a tulajdona, miután ő meghal.
Gergely pedig alig várta, hogy Korondi úr ismertesse vele az üzlet részleteit. De ő ahelyett, hogy elmagyarázta volna az ismérveket, csupán ennyit mondott.
 - Holnap gyere vissza, fiam – mondta.
A fiatal férfi úgy megdöbbent, hogy arcára fagyott a mosoly. Nem éppen erre a válaszra számított, de mit tehetett. Némán bólintott, aztán felállt és elment. Korondi úr pedig kiitta pohara tartalmát.

Másnap reggel nyolc órakor, már az ajtó előtt állt Szakállas Gergely. Csengetett egyszer, s kisvártatva a házvezetőnő kinyitotta az ajtót, s beinvitálta. Gergely szétnézett a hallban, melynek egyik falát az 1848/49-es forradalomban használt fegyverek és különböző vadászpuskák díszítették. Furcsállta is az ifjú, hogy ezt tegnap miért nem vette észre. Most megcsodálta őket. Azt tudta Korondi úrról, hogy szenvedélyes vadász, de az fel sem merült benne, hogy a dédapja-béli ereklyéket is gyűjti. Igaz, úgy tudja, hogy Korondi úr dédapja mindösszesen 18 éves volt a forradalom idején.
Egy szó, mint száz, neki most a jelenlegi Korondi úrral kell beszélnie, hiszen mára hívatta magához. Szemeivel a házvezetőnőt kereste, de nem látta sehol. Így gondolta, maga keresi meg a dolgozószobát, ahol feltételezhetőleg a ház ura tartózkodik. Hiába találta meg, Korondi úr nem tartózkodott ott. Biztosan még nem készült el, vélte, s megállt az iroda ajtaja előtt. Egy óra várakozás után sem jött senki. Gergely kezdett ideges lenni, és gyorsan fel is kereste a házvezető nőt, aki azt válaszolta, nem tudja, hol van a gazdája.
Ez különös – vélte, s megvakarta a fejét. Megkérdezte újra a házvezetőnőt, nem bánja-e, ha a gazdája hálószobájába felmegy megnézni, nem-e tartózkodik ott. Legnagyobb meglepetésére az asszony készségesen beleegyezett. Ám ott sem volt az öreg.
 - Hol lehet? – kérdezte magától zaklatottan. – Talán a borospincében? – jutott eszébe a gondolat, és a hátsó kijáraton kiment a borospincéhez. Amikor ott sem találta, úrrá lett rajta a félelem. Az nem lehet, hogy megfeledkezett rólam? Tette fel magában keservesen a kérdést. Lehet bement az irodába? Morfondírozott, aztán gyorsan berohant a házba, hogy szóljon a házvezetőnőnek, mindjárt visszajön, csak el kell mennie.
Azonban hiába kereste fel Korondi úr munkahelyét, az üzlettársai már egy hete nem is látták. Igaz, nem gyakran fordul már meg az irodában, hiszen a legtöbb üzleti ügyét otthon intézi. Megvan ahhoz a hatalma és joga, hogy otthon dolgozzon.
Akárhogy is van, vissza kell mennie a Sári villába. Az elkeseredése a tetőfokára hágott, amikor a házvezetőnő közölte vele, ma még igazából, nem is látta a gazdáját. Hiába ellenőrizte le újra a dolgozószobáját, az öreg nem volt ott. Fáradtan nekidőlt a dolgozószoba ajtajának és lehunyta szemeit. Próbált egyenletesen lélegezni. Gondolkodjunk Korondi bácsi módján, mondta magában, s meglepődött, hogy az úr helyett, most bácsit mondott.
Amikor kinyitotta szemeit, tekintete három üveg villányi boron akadt meg, melyek a folyosó végén lévő várfalszerű falra voltak háromszög alakban felhelyezve. Odasétált, s megfogta a legfelsőt, hogy jobban szemügyre vehesse. Amint megmozdította maga felé az üveget, a fal váratlanul megmozdult, s ajtóként befelé kinyílt egy másik szobába. Gergely egy pillanatig azt hitte csak álmodik, de eztán tétovázva belépett a szobába, ahol egy kis körasztalnál, melyre egy üveg villányi bor volt téve két pohárral, újságot olvasva, Korondi Bálint ült. Amikor az megpillantotta a fiatalembert, mosolyogva letette újságját, s mutatta Gergelynek, foglaljon helyet. Gergely, mint aki maga sem akarja elhinni, hogy egy titkos szobában van, engedelmeskedett a néma felszólításnak. Arcán döbbenet és ámulat volt egyszerre.
-  Már vártalak – jelentette ki Korondi úr olyan hangnemben, mintha őt magát várakoztatták volna meg.
-  Én itt voltam egész idő alatt a házban.
- Én is – mondta, aztán töltött magának és a fiatalembernek is a borból. Az most nem tiltakozott. – Vegye el! – utasította Gergelyt, aki szó nélkül elvette az asztalról a poharat, melyben aranyszínben pompázott a jófajta villányi bor.
- Már ne haragudjon, de úgy tudtam, hogy egy üzlet miatt hivatott mára magához – mondta kertelés nélkül Gergely és ivott egy kortyot. – Nem gondoltam, hogy a fél napot Korondi úr keresésével kell töltenem.
- Pedig te akartad – vágott vissza nyomban Korondi Bálint, mire a vendégének meglepődése már nem ismert határokat.
- Hogyan? – álmélkodott Gergely.
- Tegnap délután, én megkérdeztem tőled, hogy akarsz-e sokat keresni.
- Igen – válaszolt a fiú. – És?
- Én pedig jól elbújtam – felelte Korondi Bálint huncutsággal a szemében, s rákacsintott Gergelyre, aki egy pillanatig a válaszon gondolkodott, aztán rájött az átverésre. Egymásra néztek, s egyszerre tört ki rajtuk a nevetés, miközben belekortyoltak a borba lelkesen.
- Figyelmeztettek, hogy vigyázzak magával, de én nem gondoltam komolyan eme figyelmeztetéseket – jelentette ki Gergely.
- Tudod fiam, a dédanyám annak idején ezzel a trükkel hozta meg a szerencsét a családomnak – mondta Korondi úr, a vendége pedig éberen figyelte. – Titkon fogadott egy vagyonos üzletemberrel. Azt mondta neki, másnap délre annyit fog keresni, amellyel kiforgatja őt a vagyonából. Megkérdezte tőle, akar-e sokat keresni, mire a gazdag úr nevetve elfogadta az ajánlatot. Nem hitte, hogy egy asszony csakúgy meggazdagodhat, de mivel fogadott vele, így, ha elveszítette volna a fogadást, neki kellett volna fizetnie dédanyámnak. Másnap pont ugyanolyan zaklatottan és elkeseredve kereste az én furfangos Sári mamámat, ahogyan te kerestél engem – jelentette ki nevetve.
- A dédapja mit mondott a nejének, mikor nyélbe ütötte az üzletet?
Korondi úr letette poharát, előrébb hajolt, mutató ujjával a fiatalemberre mutatott, s mélyen annak szemeibe nézett, hogy még nagyobb hitelt adjon a neves eseménynek.
- Csupán ennyit jegyzett meg: Ej, Sári!