Nagy Zsuzsa

Borban az igazság

- Milyen kiváló minőségű és finomnak tűnő borok vannak ebben a magazinban – lapozgatta Sáriné Georgina a barátnője által hozott újságot, melyekben most a legpompázatosabb francia borvidékek borait mutatják be. – De azt is látom viszont, hogy nagyon drágák – húzta el a száját.
- Ó, Gina, drágám! Ha az embernek módjában áll egyszer megkóstolni más országok borait is, akkor ne garasoskodjon – nevette el magát barátnője. – Igazából azért hoztam el neked ezt az újságot, mert találtam benne valami érdekeset.
Georgina érdeklődve figyelte, ahogyan étteremtulajdonos barátnéja lapozgatja az újságot. A magazin közepén, rámutatott egy üveg borra, s a nő azt hitte rosszul lát, mert a következő felirat állt rajta: SARI. Azonban nemcsak ez adta az érdekességét a bornak, hanem amire barátnője rámutatott.
- Nézd a címkét is – mutatott ujjával a boron lévő címkére. – Az még hagyján, hogy SARI-nak hívják, de amikor megláttam a képet, nem hittem a szememnek. Teljesen úgy néz ki, mint az a látvány, mely a dombotokon lévő borospincénél állva tárul elénk. Ebbe semmi kétség nem fér.
Georgina közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vegye a kis képet, melyen dombról leívelő szőlőtőkék futottak végig egészen a Balaton partjáig, telis tele zamatos szőlőfürtökkel. Be kellett látnia, van némi igazság abban, amit a barátnője állít. Tényleg olyan, mintha a férje családjának kertjéről készítették volna, állapította meg. De mivel, egy eredeti francia borról volt szó, így mégis kizárt tényezőnek tartotta a neve ellenére is.
- Valóban érdekes.
- Ugye? – értett egyet barátnéja.

Mindenképpen fel kell újítanunk a lakást, gondolta Georgina két héttel később, miközben a festőket vezérelte a szobák között. Annyira lefoglalták a lakásfelújítással való feladatok, hogy férjének el is felejtette megemlíteni múltkori felfedezésüket barátnőjével. Leginkább az bosszantotta most, hogy egy szobához nem kapott engedélyt urától, mégpedig az apósa pipázó szobájának felújításához. A férje, Sári Miklós, ragaszkodott ahhoz, hogy az a szoba érintetlen maradjon, megőrizve így édesapja szellemiségét, mely beleivódott a helyiség minden egyes részébe. Azonban Georgina tudta, ezt a szobát is fel kell újítaniuk előbb vagy utóbb, hiszen lassan öt éve már, hogy a szeretett családtag meghalt.
Amikor férje hazaérkezett, Georgina rögtön ráakaszkodott kérésével. Nem akarta erőltetni őt, de ha netalántán ezt a lakrészt is bérbe adnák, mint a másik kettőt, akkor inkább ők változtassanak rajta, mint az új lakói.
- Fárasztó napod volt, drágám? – kérdezte, miközben lesegítette róla a kabátot.
Miklós fásultan sóhajtott egyet, aztán bement a nappaliba, és leült a kanapéra. Felesége követte őt.
- Ne is kérdezd – felelte fáradtan. – A festők megérkeztek már?
- Itt vannak. Miklós, arra gondoltam, hogy talán édesapád szobáját is most kellene újrafestetni. Amióta megépült ez a ház, azóta csupán egyszer lett mindenhol kifestve. Jót tenne egy kis levegőváltozás.
Miklós bosszúsan elfordította a fejét. Tudta, hogy felesége addig fogja nyaggatni őt, míg bele nem egyezik. Az is igaz, hogy egyszer eljön annak a szobának is a renoválási ideje.
- Legyen.
- Valóban? – csillant fel neje szeme, mire férje ráemelte a tekintetét, s igazolásképp, bólintott.
Egy hete tartottak már a festési munkálatok, s Miklós nehéz szívvel nézett körbe a még érintetlen szobán, mely egykor édesapja hálója volt. Csupán a halála előtti időkben alakult át pipázó helyiséggé.
Alig egy órája csiszolták a falakat, amikor is az egyik festő váratlanul megjelent az ebédlőben, ahol a házaspár éppen az ebédjüket fogyasztotta. Mindketten értetlenül ránéztek, s a festőn látható volt a vacillálás, főleg azért is, mert nem tudta, helyesen döntött-e, hogy megzavarta a házaspár nyugodt étkezését.
- Mit akarsz, fiam? – szólt rá szigorúan Miklós.
- Elnézést, hogy ebéd közben zavarom önöket… de, azt hiszem találtunk valamit.
A házaspár ismét összenézett, s tüstént felpattantak és mindhárman a szobába siettek. Miklósnak elállt a lélegzete, amikor meglátta, mi is az, amit a festők találtak. Az egyik falrészen, egy hatalmas festmény volt látható, mely egy szőlődombot ábrázolt. Kissé kopottas volt, s a csiszolás következtében is veszített színe élénkségéből, ettől függetlenül jól kivehető volt a domb, a szőlőtőkékkel, és a rajtuk függő, zamatos fürtökkel.
Georginának is elállt a lélegzete. Eszébe jutott, hogy barátnője múltkor, egy olyan francia bort mutatott neki, melyen a címke, éppen ezt a képet ábrázolta. Emellett a bor neve is SARI volt. Akkor még véletlen egybeesésnek hitte, de ez a falfestmény egyértelműen azt bizonyítja, a kettőnek köze lehet egymáshoz. Megosztotta férjével is ismereteit, aki iszonyúan dühös lett rá, mert nem említette korábban. Azonban nem akart haragudni nejére, hiszen régóta már, hogy a családi borászat tönkre ment, így az nem is gyanakodhatott az esetleges hasonlóságra. Gyorsan készítettek néhány képet a festményről. E szoba renoválását későbbre halasztották, míg ki nem derítik, mi a közös az apja szobájában lévő festmény és a francia bor között.
Georgina rögtön megosztotta barátnőjével a felfedezésüket, s gyorsan megkeresték a magazinban a bortársaság címét. Még aznap küldtek férjével üzenetet a társaságnak, melyben a borról érdeklődtek. Másnap érkezett pozitív válasz a Sári házaspárhoz, s az üzenet tartalma igencsak meglepte őket. Kiderült számukra, hogy a címke ötlete, egy magyar származású nőé, aki egyben a bortársaság tulajdonosa és az ő anyja.
A rövid üzenetben még az is szerepelt, hogy az édesanyja hobbi szinten mindig is szeretett festeni, s a kép, mely a címkén szerepel, emlékezetéből festette meg egy magyarországi borvidékről. De a nevének okát nem tudja, arról sosem beszélt neki édesanyja.
A Sári házaspár sehogy sem értette az olvasottakat. Miféle magyar származású nő alapít Franciaországban bortársaságot, hogy aztán címkéjére egy magyar borvidéket nyomtassanak? Emellett magyar névvel illessék, hiszen a Sári tudtukkal magyar eredetű név. Talán hamisításról van szó? Tanakodott Miklós. Ám Georginában lassan kezdett összeállni a kép, s elméletét férjével is megosztotta.
- Ha jól emlékszem, Miklós, mintha édesapád egyszer azt mesélte volna, hogy a nővére, Júlia, a te nagynénéd, 19 évesen megszökött hazulról, nem?
Férje némán bólintott.
- Még édesapád sem tudta, hogy hová ment?
- Sajnos, olyan hirtelen szökött el hazulról Júlia néni, hogy nem tudtak kideríteni róla semmit.
- Nem is írt soha?
- Apám azt mondta, hogy egyetlenegy levelet sem kaptak tőle. Nagyon szerette a nővérét, és mindig hazavárta, de sohasem jött. Egyébként mire akarsz kilyukadni?
- Csak elgondolkodtam azon, mi van, ha Júlia nénéd a bortársaság tulajdonosa?
A férje elkerekítette a szemeit, majd elnevette magát.
- Na, ne viccelj, drágám!
- Nincs valaki, akit megkérdezhetnénk?
- Apám említette egyszer, hogy Lukács doktortól érdeklődött nővére felől, aki a család jó barátja volt, s akiről bizton tudta, hogy vannak információi Júlia szökésével kapcsolatban. Legalábbis ezt állította.
- Talán ideje lenne újra felkeresnünk.
Miklós felnézett feleségére, s tekintetéből elszántságot olvasott ki.
Másnap fel is keresték Lukács doktor urat, aki csupán gyér információval tudott szolgálni. Elmondása szerint, ő igazából sosem tudta, hova is mehetett Júlia, de abban biztos volt, hogy van egy ember, aki biztosan ismeri az ügy részleteit. Ez pedig nem más volt, mint Kovács János, a Sári család egykori kertésze, ki jelenleg a fiánál él Felső-Ausztriában.
Néhány nap alatt határozásra jutottak, s elmentek, hogy felkeressék családjuk egykori kertészét. Kovács János úr valóban a fiánál élt, de sajnos már igen öreg volt, ennek ellenére még tartotta magát az öreg. A kertben ült, a vadrózsafa alatt, botjára támaszkodva. Fiának felesége kísérte hozzá a Sári házaspárt. Röviden ismertették látogatásuknak okát, s a 90 éves öregnek felcsillant a szeme, amikor tudatosult benne, kik is látogatói, s honnan jöttek.
- Jól emlékszem édesapádra – mondta remegő hangon Miklósnak. – Eleven kisfiú volt.
- Igen, nekem is mesélt gyermekkoráról – értett egyet Miklós. – Mondja csak, János bácsi, emlékszik arra a napra, amikor édesapám nővére, Júlia, megszökött otthonról?
- Igen, igen, emlékszem. Nagyon szomorú volt édesapád, amikor megtudta, szeretett nővére elment hazulról. Szerették egymást nagyon. 1952-ben történt. Édesapád még csak 11 éves volt, a nővére pedig 16, akit hozzá akartak adni egy gazdag emberhez, kit Júlia nem szeretett. Akkoriban az volt a szokás, hogy föld a földhöz menjen, így Júliának nem volt más választása. Se szó, se beszéd, fogta magát és elment.
- Így van. Édesapám nekem is ezt mondta. De János bácsi, tudja, hogy mégis kivel és hová szökött meg?
Az öreg megtörölte izzadtságtól nedves homlokát, s látszott rajta, próbál visszaemlékezni.
- Nagyon szerették egymást édesapáddal – kezdte. – Azon a napon, amikor Júlia megszökött, hajnalban láttam őt Balatonalmádi akkori egyik borkereskedő családjának a legidősebb fiával, Erdei Péterrel. Mivel korán kellett kezdenem, s takarásban is voltam, így ők nem láthattak engem, meghallottam, hogy francia hont emlegetik, hogy ott jó lesz nekik, s ott kezdenek új életet.
A Sári házaspár elsápadt a hallottakon. Ha az öregnek hinni lehet, s Júlia valóban Franciaországba szökött el, akkor semmi kétség nincs afelől, hogy ama francia bor tulajdonosa, maga Sári Júlia.
Amikor újra otthon voltak, Miklós eldöntötte, elmegy francia földre, s személyesen keresi fel a bortársaságot. Ezek után saját szemével akar meggyőződni róla. Hamarosan talán kiderül az igazság a nénikéjével kapcsolatban.
A tulajdonos fia mosolyogva nyitott ajtót Sári úrnak, aki izgatottan lépett be. Az egyik szobában, a teázó asztalnál, egy őszes hajú nő ült gondolataiba mélyedve. Fáradtnak és gondterheltnek tűnt, mintha belefásult volna az életbe. Amikor felnézett, azt hitte, egy újabb érdeklődő keresi fel, azonban amikor meglátta Miklóst, a döbbenettől mozdulni sem tudott. A férfi azonnal leolvasta a nő tekintetéről, hogy az meglepődött a felismeréstől. Hirtelen egyik fél sem tudott szóhoz jutni, így a csendet, a tulajdonosnő fia szakította meg.
- Anyám, az úr, Sári Miklós és Magyarországról jött.
- Sári? – kérdezte az idős hölgy.
Miklós gondolta, épp itt az ideje, hogy elmondja, miért is jött valójában. A tulajdonosnő szótlanul hallgatta végig a férfi meséjét, majd végül elsírta magát. A férfi ebből tudta, hogy ez a nő, még ha tagadni is fogja, valóban a nagynénje.
- Annyira örülök – hebegte sírva a nő –, hogy találkozunk – tette hozzá, s magához ölelte Miklóst. – Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor találkoznom kell egykori családtagjaimmal.
- Örülök, hogy örülsz – felelte a férfi. – Júlia néni.
Miklós és Júlia egymásra mosolyogtak, majd újra szorosan átölelték egymást. Néhány perc múlva süteményt és a család híres borát szolgálta fel Júlia fia.
- Nagyon szerettem édesapádat – mondta a nő. – A legjobban miatta fájt a szívem, hiszen nehezemre esett elhagyni drága öcsémet. De muszáj volt. A szökésem előtti hónapban festettem a szobájába azt a festményt, melyhez ihletet, a kedvenc helyünkről kaptam, ahol gyakorta eltöltöttük az időt.
- A szőlő domb tetején, ahonnan remek kilátás nyílt a lefutó szőlőtőkékre.
Júlia némán bólintott.
- Halála utolsó pillanatáig az volt a kedvenc szobája – tette hozzá a férfi.
A nő letörölt egy könnycseppet az arcáról.
- A volt kertészünk elmondta, hogy az eltűnésedet követően, néhány év múlva, apám lefestettette a falat, mert nem akart rád emlékezni. Haragudott rád nagyon.
- El tudom képzelni.
- De mégis, hogyan jutott az eszedbe, hogy borászatot alapíts itt, Franciaországban? És még egy dolgot nem értek. Ha francia szőlőt termesztettek, miért épp a balatoni tájat szimbolizálja?
Júlia elmosolyogta magát és megfogta Miklós kezét.
- Mint tudod, a férjem borkereskedő volt, így nem volt nehéz eldöntenünk, hogy mihez kezdjünk. Vettünk magunknak egy darabka földet, megépítettük a házunkat, s elültettük az otthonról hozott szőlőnket.
Miklós elkerekítette szemeit.
- Bizony, Miklós, ama bizonyos borunk, a balatonalmádiban termesztett szőlőből készül. Egy tucatnyit elhoztunk magunkkal, s rögtön elültettük, mikor sikerült földet találnunk. Szerencsére a friss levegőnek és a jó termőföldnek köszönhetően megfogant és kiváló termésünk lett. Nem hiába ez a bor lett borászatunk legkiválóbbja! Szerencsésen alakult az életem. A nekem szánt férj mellett, ez nem következett volna be, ugyanis ő nem volt a borászatért lelkes.
Miklós ebből megértette, hogy Júlia igazából a leendő férj elől menekült, aki tönkre akarta tenni a Sári család borászatát, melyből ő nem kívánta kivenni a részét. Ahhoz, hogy megmentse családját, el kellett szöknie otthonról, s hírt magáról adnia nem lehetett. Így megszökött az egyik borkereskedő fiával, akivel jó barátságban voltak, s borászatot alapítottak. Ehhez pedig nem kellett más, csupán az otthonról hozott szőlőtőkék és az öccsének festett kép, mely oly mértékben belevésődött emlékezetébe, hogy megmentette vele nemcsak az ő, hanem a magyarországi rokonságnak is a gazdaságát és sikerét. Nem bízott abban, hogy a férjjelölt nem fog kárt tenni családjában, aki végül valóban tönkretette a Sári család balatoni borászatát, amiért a Sári házaspár arra kényszerült, hogy villájuknak két szintjét bérbe adják.
Borban az igazság, gondolta magában Miklós, s köszönetképpen megszorította Júlia nénje kezét.