Kocsány Rita

Rejtély a villában

Ivett mindig is imádta Almádit, csak így röviden: Almádit. Az összes nyarat itt töltötte a nagyijával, édesapja megboldogult testvérével, és persze az unokatestvérekkel. Ő volt a legkisebb, az állandóan elkényeztetett, akit mindenki török csemegével kínált és krumplicukorral tömött. Pedig Ivett a nagyi sajtos pogácsáján kívül jobban nem igazán szeretett semmit akkoriban, talán csak a romantikus kalandregényeit, amiket még akkortájt olvasott.
Imádta minden nyarát, és csakis ide vágyott miden szünetben iskola után, egészen 14 éves koráig.  Aztán külföldre költöztek a szüleivel, csak nyaranta látogatott vissza, és az Almádiban eltöltött lusta, meleg napok szép lassan megfakultak az emlékezetében, és távolodtak az évek múlásával. Bár mindig kellemesen bizsergetett, ha visszagondolt a gyerekéveire és elmélázott azon, mi lett volna, ha úgy dönt 18 évesen, hogy nem megy vissza az Államokba. Akkor volt utoljára a családi nyaralójukban 18 éves korában, amikor az egyik nénikéje meghalt, és a temetésre hazalátogattak, de aztán egészen a mai napig nem sok hír érkezett a villából.
Úgy tudta a rokonok összefogtak és találtak egy megbízható embert, aki gondját viseli a kertnek és telente beköltözik a családjával a villába, nyaranta pedig kiadják a még használható szobákat a faluba érkező turistáknak. Addig az épülettől nem messze álló nyári lakba költözik a gondnok és felesége illetve két gyerekük.
Ivett kisebb- nagyobb megszakításokkal New Yorkban élt már lassan 9-ik éve, amikor megkapta azt a felettébb furcsa táviratot Magyarországról.  A mai napig nem tudja kitől és miért kapta, de egyértelmű volt számára, hogy a homályos üzenet nem tréfa, azonnal indulnia kell az első géppel Budapestre.
A lapot kezében forgatta a gépen a reggeli után, még pár óra és landol, újra Budapesten lesz. Tele volt kérdésekkel, és kavarogtak benne az emlékei, meg akarta osztani érkezésének dátumát, de képtelen volt cselekedni a gép indulása előtt. Folyamatosan halasztotta az e-mailek megírását, így arra gondolt a meglepetés erejével fog hatni legalább. És így még előnyt is kovácsolhat abból a hátrányból, hogy éveken át haza sem jött. Őszintén szólva felszínesen ápolta csak a családi kapcsolatait. De most a nagyiról volt szó.
  Ő az egyetlen volt szülei halála óta, akivel mindent megoszthatott. Egykeként csak az unokatestvérei voltak gyerekkorában, később pedig a karriert választotta az érzelmek helyett. De mindennél és mindenkinél többet jelentett számára a nagyi. Ő azt is tudja, hogy még mindig szomorú Jean-Michél miatt, pedig már harmadik éve, hogy Franciaországból visszatért a Nagy Almába és csakis a munkájára koncentrál. De az érzései még mindig erősek és felkavaróak, ha csak rá gondol. Abban az étteremben találkoztak, ahol Ivett egy évet töltött gyakornokként (már, ha van ilyen a szakács szakmában) a francia konyhaművészet még tökéletesebb elsajátítása céljából. A szálloda, ahol New Yorkban dolgozott szorgalmazta, hogy megismerkedjen a francia kultúrával, és a legújabb európai trendekkel. Így természetesen első sorban Lyonba próbált bejutnia, a francia séfek és ízek fellegvárába. Ahol úgy röpködnek a Michelin csillagok, mint egy augusztusi éjszakán, a Balaton parti tiszta égbolton a hulló csillagok. A Mére Brazier-be sikerült több hónapnyi levelezés és skype megbeszélés után bejutnia. A franciák rettenetesen büszkék az országukra, és a futball csapatukra, de ha lehet még ennél is kényesebbek a konyhájukra, és a nemzeti öntudatuk egyszerűen nem hagyja, hogy kedvesek legyenek a külföldiekkel. Úgy ánblokk. Azért valamit le is kell tenni az asztalra, hogy az amcsi leányzót befogadják és megmutassák azokat a fogásokat, trükköket, amitől igazán francia lesz egy étel. Ivett renoméjában az sem segített, hogy gyakorlatilag magyar, mert így kétszeresen is külföldinek, értsd jól: idegennek számított az országukban. A Mére Brazier étterem patinás múltja és az ottani séf nyilvánvalóan goromba modora megalapozta a mindennapi gyomorgörcsöt Ivettnél, amin csak az enyhített, hogy közel érezte magát szülőföldjéhez és erőt merített abból a szeretetből, amit őrzött mélyen a szívében.
Többek között az Almádiban töltött élményekből is. Itt találkozott össze a sous cheffel, Jean- Michéllel, akibe Ivett hamarosan teljesen bele is bolondult. Kivirult a Franciaországban elért eredmények miatt és nem utolsó sorban a forrongó érzelmeitől, amit alig volt képes leplezni a közös munkahelyen.
Boldog, zavaros, termékeny hónapok után Ivett szerződése lejárt és a benne felmerülő kérdések csak benne fogalmazódtak meg, így a kapcsolatuk kiabálással, vitákkal tarkított nagy sírásokkal lett vége.
Nagyi ott volt vele végig a szakítás után, és azt szajkózta, hogy „minden elmúlik”. Ami végülis igaz, mert az évek telnek és megfakulni látszik az az egy, közösen töltött év a belevaló franciával.
De ezzel most nem is tud foglalkozni, hiszen időpontja van a belvárosban, rögtön a gép érkezése után, késő délután. Nem igazán ismert új helyeket a városban. A régiek közül csak a Gundel jutott eszébe, (bár tudott, és nyomon is követte a hazai kulináris forradalmat, de nem akart egy trendi, zsúfolt helyen találkozni) ezért azt ajánlotta a magánnyomozónak, hogy maradjanak a Gundelnél és megbeszélnek mindent részletesen.
A távirat, amit szorongatott a táskájából számtalanszor elővette és többször is átfuttatta szemét rajta, rövid volt és kimért.
„Tudom ki ölte meg a szüleit, 2014. Augusztus 20-án Almádiban a strandon, a női öltözőnél várom.”
Augusztus 20. , nem tud nem arra gondolni, hogy nagynénje is ezen a napon fulladt meg, szintén azon a strandon. Megborzongott.
A stewardess kérdése zökkentette ki, nemsokára földet érnek. - Kér-e még valamit? Nem , nem kér semmit, maximum egy jó  erős nyugtatót és két napi alvást. De erről most szó sem lehet.
Becsukta a szemét egy pillanatra, felidézte édesanyja lágy tekintetét és kicsit jobban érezte magát. Hosszan kifújta a levegőt, és meg próbálta felfogni, hogy majd 10 év után újra Magyarországra érkezik. Mindenesetre a nagyi borzasztóan fog örülni, arról nem is beszélve, hogy majdnem egy egész hónapot itt marad, a titkos augusztusi találkáig. Július utolsó szombatja volt, 29-e, szűk egy hónap és minden létező még megválaszolatlan kérdésére választ kap. Így vagy, úgy…
Ha  a nyomozó és a különc jelző Agatha Christie Poirotja óta összefort, akkor ennél hűbb élőpéldája nem is lehetne a magyar altípusnak. Akaratlanul is ezek voltak az első átsuhanó gondolatai, amikor meglátta a Gundel bejárata előtt ácsorgó furcsa szerzetet.
Ha nem lett volna az előzetesen megbeszélt sárga esernyő a fickónál, biztos, hogy még futó pillantásra sem méltatta volna. Idióta körszakállt viselt és Ivett szerint még parókát is, de a ruházatán, és a haján kívül az a hatalmas táska, amit a hátán cipelt megkerülhetetlen volt a szemnek. Egy olyan téli, tollkabátot hordott, amit bármelyik hajléktalan megirigyelt volna tőle az éjszakai mínuszokban, amin számtalan kitűző volt. A katonai kitüntetéstől a vicces, gyerekeknek szánt kitűzőig minden típus megtalálható volt, de még a hátán is. Elképesztő látványt nyújtott a bohóc cipőjével, mintha a szomszédos cirkuszból szabadult volna ki a való világba. A gyors, feszengős bemutatkozás után leültek az ajtóhoz közel, és a pincérnő érkezéséig Ivett még felidézte, amikor legjobb barátnőjétől megkapta ennek a pacáknak az ajánlását. A korábbi munkái és eredményei lehengerlőek voltak, de most így utólag bánta, hogy nem nézett jobban utána a fickónak, nem sok jót nézett ki belőle, sem az elkövetkező 20 percből. Már el is kezdte írni gondolatban a levelet barátnőjének, amiben elküldi melegebb éghajlatra.
Az élete rövid felvázolása után: Sándor a detektív furcsábbnál, furcsább kérdéseket tett fel, amiből nem igazán tudta még eldönteni Ivett, hogy komplett bolonddal hozta össze a sors aznap délután, vagy elindulhat valamiféle nyomozás az ügyében. Az időeltolódástól és a fejfájástól egyszerre szenvedett az eszpresszója felett, amikor megelégelte a zűrzavaros kérdéseket és kész tények elé állította a fura szerzetet. Természetesen a távirat is szerepelt a mondókájában, de Sándor még ezek után is csak azt feszegette, hogy hányszor nyaralt együtt a család Almádiban, kik voltak állandó vendégek a villában. A villának volt-e kertje, ami közel volt a strandhoz? És, hogy készült-e az édesapjának örökösödési szerződése?
Annó rengetegen megfordultak náluk, nagyi szerette a társasági életet már fiatalon is, így nagy összejöveteleket szervezett később is. Csak arra emlékszik, hogy boldog, és hogy belefeledkezik az unokatesókkal a bújócskába. Egy ilyen alkalommal látta, hogy nagynénje Anna (édesanyja  2 évvel fiatalabb húga) csúnyán összeveszett édesapjával, Gáborral. Ekkor már nagyobbacska 12 év körüli. Bár ilyen és ehhez hasonló jelenetek, ha jobban belegondol többször is lejátszódott a szeme láttára. Édesanyja végletekig szerette a húgát, túl is babusgatta, amit Anna sokszor dühösen nehezményezett. Ilyenkor Gábor volt, aki a két nővér közé állva elsimította a heves érzelmeket. Zsuzsa, édesanyja boldog volt, ha a családjával lehetett, Anna viszont feszült és csapongó lett. De ez mindig is így volt, amióta az eszét tudta, semmi meglepőt nem talált ebben. Nem. Utolsó köröket futották. A gondnokról kérdezősködött még a nyomozó, illetve a rokonságról, unokatestvérekről. Mivel édesapja oldaláról nem sok rokont ismert, így általában az anyai ágon élő unokatestvérek érkeztek a házba nyaranta.
Ivett halálosan fáradt volt és unta az egész beszélgetést, aludnia kellett, nem bírta tovább. Elnézést kért, két óra elteltével és elrohant a szállodába, egy nyugtatót bedobott és a párnájába süllyesztette fejét, ami nehezékként huppant bele puha anyagba.
Reggel frissen és jókedvűen kelt. Lezuhanyzik, reggeli, és szalad a nagyiért. Egy budai idősek otthonában élt most a nagyi. Azért odatelefonál a gondozóknak, mielőtt teljesen váratlanul beállítana, mégse miatta kapjon szívinfarktust az öreglány. Az a terve, hogy bérel egy autót és lemennek együtt a villába. László a gondnok biztosan lent lesz a nyári lakban, és sajnos rémlik neki, hogy annak a tökkelütött nyomozónak is említette az utat, aki egyből bekérezkedett útitársnak.
A nagyi minden kétséget kizáróan meglepődött, mi több szóhoz sem jutott. Annyi év és ő semmit sem változott, míg Ivett kivirult és igazi nő lett!  Délután 3-kor a furcsa kompánia már le is indult a jól ismert balatoni úton a villába.  Alig várta, hogy szeme elé táruljon újra az az ismerős látvány, ahogyan csak az utolsó kanyar után látható a ház sziluettje: a villa a kis dombon áll, uralja az épület a körülötte lévő kicsi szőlőt, a kertet, a nyári lakot és a mögötte meghúzódó gyümölcsöst. Már maga a látvány is gyönyörű, a fehérre meszelt falakkal és a sövény kerítéssel, mennyit bújt el a diófa tövében... És hányszor ijesztette meg az anyját, ha elkóborolt egy könyvvel megfeledkezve időről, térről, miközben a többiek lázasan keresték szürkületkor.  A Balaton illata körbelengte a házat minden reggel, és a felszálló ködben a madarak csiripelése jó előre jelezte az aznapi időjárást. A hosszú unalmas pecázások is megszépülnek, és csak úgy tolulnak fel az emlékek Ivettben.  A nagyi sír mellette a kocsiban, elvesztette mindkét lányát, sógorát, és a férjét is még idő előtt. De ott voltak egymásnak, összekacsintottak és Ivett megrázta magát, mesélni kezdett a detektívnek. A hátsó ülést teljesen elfoglalta a hatalmas táskája, és ő maga, folyamatosan viccelődött, idétlenebbnél idétlenebb szóviccekkel, hogy „Almádiban az alma biztosan ínycsiklandozó”. Pedig Almádiban a barackot és a málnát ették kosár számra!
Megérkeztek. Beszippantották a friss nyári szellőt. A kocsit lezárták és gyalogoltak tovább fel a keskeny ösvényen, amit csak a családtagok használtak. Benőtte a fű a járólapokat, de nemrég lehetett fűnyírás, mert a kövek azért még kivehetőek voltak. A nyári lak ívei már látszottak. Éppen nincsenek otthon a lakók. Sétáltak tovább a lankás emelkedőn, amíg meg nem érkeztek a hátsó teraszhoz, ahonnan az oldalsó bejárat nyílt. Az ajtó tárva nyitva volt, bekopogtak, belestek és bementek az épületbe. Gyönyörű faragott székek és asztal az étkezőben, ahonnan nyílt a hatalmas nappali. Az óriási ajtókon keresztül ömlött be a fény, és Ivett egy pillanatra el is felejtette, hogy milyen apropóból van újra itt, gyerekkorának színterén. Egy apró pillanatra boldog volt és újra gyerek. Aztán körbenézett és már látta, hogy új bútorokkal is kiegészült a ház, hogy megcsinálták végre a fűtési rendszert, ami modernségével most furcsa hangulatot árasztott a XIX. századi villában. Az épület kívülről, amilyen impozánsnak tűnt, belülről már korántsem olyan elegáns. Kopottasak a függönyök, a padló is több helyen hibás, a festés pedig málladozik. Eljárt a villa fölött az idő, mégis büszkén hirdeti a Majorosi család egykori gazdagságát és emlékeit.
A nyomozó kérdésére válaszolva: mikor laktak itt utoljára: körülbelül azután költöztek el végleg, amikor a nagynéni meghalt. Visszaindultak a nyári lakba. Közben visszaért a felesége a gondnoknak, piros az arca a mozgástól, amíg kifujja magát Ivett bemutatkozik és megbeszélik, melyik szobákban tudnak aludni az elkövetkező pár hétben. A kertben mintha megállt volna az idő: csak ő maga lett nagyobb. A fárasztó nap után bementek a faluba vacsorázni, ahol a kocsmárossal beszélgetett hosszasan Sándor. A nyomozó. – Áh, értem.., csípte el az egyik utolsó mondatfoszlányt Ivett, amikor a mosdó felé haladt.
Mire visszaér a nyomozó már szívélyesen beszélget Mária mamával, aki éppen azt meséli milyen két gyönyörű szép lánya volt. – Tudja fiam, szerették a lányok nagyon egymást, aztán valahogy a kamaszkor környékén 16 – 17 éves lehetett Zsuzsa, amikor eltávolodtak egymástól. Szinte egyik napról a másikra. Illetve egyik nyárról a másikra. Emlékszem, akkor érkezet hozzánk a birtokra Gábor, frissen érettségizett, és egy év gyakorlati munkát akart szerezni a mezőgazdasági technikum) előtt még. Itt ebben a fogadóban ismerték meg egymást a szüleid Ivett bizony- bizony. Ivett áhítattal hallgatta, amíg Sándor bólogatott helyeslően, mintha mindezt már hallotta volna. –Gyermekem, tudja milyen nagy szerencse kell ahhoz, hogy rátalálj a másik feledre? Nem is sejtenéd! Beszélgetettek még, boroztak és a vacsora után elindultak vissza a villába. Elfoglalták szállásukat. Nagyiék a földszinti kis szobát kapták, a detektív az első emeleti erkélyest. A gondok, Bélteki Úr meglehetősen ellenszenvesen viselkedett velük, amit Ivett felettébb furcsállt, de nem is tudott, vagy akart volna erre választ keresni az érkezés felhőtlen pillanataiban.
Két hét telt el így gondtalanul, boldogan. Ahogyan közeledett a dátum Ivett egyre feszültebb és ingerültebb lett.
A detektív, Sándor jól összeismerkedett a helyiekkel, és sokat beszélgetett délutánonként a nagyival is. Hétvégén vagy Füredre, vagy Tihanyba átruccantak, ennél messzebbre ugyanis a mami már nem tudna utazni. Az volt a bejáratott menetrendjük, hogy lementek a sziesztájuk után a Balaton partra, megvárták, amíg Ivett úszott, majd napoztak és visszaballagtak a dombra. Minden este a fogadóban vacsoráztak, ahova egyik este új vendég érkezett. Csinos, elegáns nő, óriási napszemüvegben, szinte filmekbe illő óriás kalapban. Szőke volt, mint Ivett és furcsamód ő is az Államokból érkezett. De magyar felmenői lehettek, mivel tökéletesen beszélte a magyart. Ivett bár jól érezte magát érezte, hogy szüksége lenne már vele korabeli társaságára. És bár Almádiban éppen főszezon volt, elsősorban párok, vagy családok érkeztek a Balaton partra nyaralni. Megörült az ismeretlen személynek, és bár nem egy közvetlen ismerkedős típus, ahogy másnap meglátta a nőt a parton, megszólította. Közös téma egyből akadt, mivel hasonló korúak voltak, majdnem egyidősek, és mindketten a keleti parton éltek az Államokban.
Pár nap múlva már a beavatatlan szemnek úgyis tűnhetett mintha régi jó barátnők lennének. A magánnyomozó természetesen inkognitóban volt, távoli rokonnak adta ki magát, és hosszasan beszélgetett ő is Izabellával. Viszont még Sándor sem tudott közelebb kerülni a Bélteki család egyik tagjához sem.
A két fiatal nő egész jól összeismerkedett, néha fenn a nappaliban leültek közösen kártyázni. A nagyi ilyenkor mindig emlegette, hogy a nagyapa is nagy kártyás volt és réges régen, ezt a villát egy ilyen asztalnál nyerte el, az igazi tulajdonosától, akiről nem tudni semmit. Miután állta a szavát és átengedte a kúriát a Majorosi családnak. A családfő szerette volna, ha marad az ex-tulaj, akinek ráadásul állapotos volt a felesége, de ő hajthatatlan volt.  Így soha nem tudták meg mi történt ez eredeti tulajokkal.” Ha ezek a falak beszélni tudnának”, - mondta sokszor nagyi a kártya partik közben…
Egyik, szokásos csöndes estéjük után, furcsa neszre ébredt fel Ivett, a bejáratnál kopogtak. Egy férfi alakja látszott kirajzolódni. Ismerősek voltak a körvonalai..,- de nem az nem lehet. Gondolta Ivett. Vagy mégis? Kinyitotta az ajtót, közben a szeme hozzászokott a sötétségez, és valóban az volt, akit sejtett. Jean-Michél!
- Hát te mi a fenét keresel itt? - szaladt ki Ivett száján. - Téged, ki mást? - válaszolta nyugodtan Jean.
- Veszélyben vagy! Kaptam egy furcsa üzenetet, amikor próbáltalak elérni a munkahelyeden. Igaz, hogy felmondtál? -kérdezte Jean. -Viccelsz? Dehogyis! Csak hosszabb szabadságot vettem ki! - Akkor itt valami félreértés lesz. Kerestelek, körülbelül 3-4 napja a szállodában, és a főnököd szerint már nem dolgozol ott! Ivett azon kívül, hogy sokkos állapotba került, mert újra látta azt a férfit, aki kitépte szívét a helyéről és utána elfelejtette visszatenni, most itt áll előtte Almádiban, és azt állítja, hogy felmondott…ami, mint tudható fizikailag lehetetlen lett volna, hiszen a nyarat lenn tölti harmadik hete a faluban. -Valami nagyon nem stimmel, és ki is derítjük 20-án, már csak két nap. - gondolta Ivett magában.
Keresett Jeannak egy üres szobát, ahol volt tiszta ágynemű és próbált visszaaludni. Sehogy sem ment neki, csak forgolódott végül hajnalban a macskákkal visszaaludt és elnyúlt az ágyán. Másnap délig pihent. És reggel azzal a meggyőződéssel ment ki a szobából, hogy az előző nap csak látomás volt Jean.
De ahogy közeledett a közös konyha felé, már tudta, hogy téved. Jean ott volt hús-vér valójában, a nagyit és Izabellát szórakoztatta. Azt taglalta, amikor még Franciaországban összekeverte a két halfajtát Ivett. - És az utolsó pillanatban újra készítettem az ételt Jean finom jelzésére.  – fejezte be Ivett a sztorit. –Ha-ha, hát te mi a fenét keresel itt? –Ahogy mondtam éjszaka is: veszélyben vagy, vigyázom rád. –mondta Jean. - Ez nem ilyen egyszerű. – kontrázott Ivett.  – Valóban! Jobban kellene vigyáznod! Nem kéne egyedül kinyitnod az ajtót éjszaka közepén mindenféle idegennek. -elmosolyodott Jean és derékban megölelte Ivettet.  Izabella ekkor hirtelen felpattant, elnézést kért és kiviharzott a konyhából.
Sándor, mint kiderült beszél franciául is, így addig megtudta Jeantól, amíg Ivett aludt, hogy a szállodában valóban volt egy nő, aki ha nem Ivett volt, akkor egy megszólalásig hasonló személy, aki idegösszeroppanásra hivatkozva felmondott és ezt a főnöke el is fogadta, aki ugyan felettébb furcsállta, de nem kérdőjelezte meg a döntését az ál -Ivettnek.
A nap hátralevő részét együtt töltötte a korábbi pár, volt mit megbeszélniük. Ivett tartózkodó magatartásából kezdett megnyílni Jean-Michél felé, aki egyre több örömmel és nyugalommal vette őt körül, valahogy hálás volt neki érte. Nagy szüksége volt rá, tudtán kívül is.
Későre járt, aludni mentek. Másnap nemzeti ünnep. És még valami: egy fontos találka az öltözőnél.
Egyedül a nyomozó tud a megbeszélt helyszínről és a találka okáról. Ivett belenézett a tükörbe mielőtt leindult a partra fürdőruhájában. Nem tudja mi történik odalenn vele, de ezt a férfit szereti, aki elutazott érte, és szeretné, ha most működne. Van még mit tisztázniuk, de szereti.
A terv az volt, hogy a nyomozó a fülkében bújik el, míg Ivett a parton heverészik és vár- Te jó ég, mibe keveredett, és miért?- gondolta Ivett. - Hogy megtudja a múltjának egy olyan szeletét, amit mindig próbált elfelejteni, most meg nemhogy fátylat borítana rá, még azt is felsérti újra, ami már megnyugodott egyszer, vagy legalábbis úgy tűnt.
Lassú, kecses léptekkel simult a lépcsőház fokaira, majd kislisszant a nyitott ajtón, nem akarta, hogy  nagyi tudjon a titkos találkáról. Csak feleslegesen felizgatná magát.
Ahogy felpillantott a domb tetején, közvetlenül a lejtő előtt, egy pillanatra eszébe jutott mennyit figyelte innen a nap sugarait, ahogy lebukott a fénylő korong a hegyek mögé, de előtte még megfestette a víz színét. Narancsos vörösre. Lélegzetállító volt a naplemente most is. Talán a legszebb, amit valaha eddig látott.
Ahogy lefeküdt a parton a kabinok mellé, egyre hevesebben kezdett verni a szíve. Mi lesz most? - morfondírozott. Sokan már pakoltak és a gyerekeket szólongatták. A lurkók persze még maradnának. Tudják, hogy ilyenkor a legjobba víz. Ahogy figyelte az egyik nagyobbacska kislányt, egy alak lépett oda hozzá: Bélteki.  - Nah, a legjobbkor. -gondolta magában Ivett. De hangosan csak ennyit mondott: Kedves Imre.
- Kérem, tudunk beszélni holnap? Várok valakit.
- Semmi esetre sem, már régóta beszélni akartam Önnel.
- Értem, de most kifejezetten nem alkalmas, kérem értse meg. Holnap beszéljünk,akkor teljesen az öné leszek.
- No, ez az. A birtokviszonyok. Tudta kisasszony, hogy napi 12-16 órában gürcölni azért mert az apám egy tökfilkó volt, nem igazán felemelő? Ahogyan a gyerekeimnek sem szép látvány, ahogyan nappaltól késő estig csak dolgozom, ráadásul másnak, és mindezek tetejében az én ősi birtokomon?
- Kedves Bélteki Úr még egyszer mondom, nem érek ár, és egyébként sem értek egy árva szót sem abból, amit mond. Kérem bocsásson meg. De most mennie kell.
- Hát igen, nekünk is mennünk kellett, méghozzá egy hülye kártyaparti miatt. Mert nem tudott, csak azt hitte tud játszani az öregem. Emiatt kénytelenek voltunk mindent otthagyni a villában. De ma megtaláltam végre, amit kerestem, így felmondok.
- Na jó, Bélteki úr ennek így semmi értelme, holnap tiszta fejjel mindent megbeszélünk, de most elnézést kérek. Ahogy összepakolta Ivett a ruháit, és felegyenesedett, észrevette Izabellát, ahogy közeledik felé. - Na, már csak ez hiányzott, de persze köszöntötte Izit. Ezt a becenevet használta Ivett, mióta jobban összebarátkoztak. Izabella köszönt, majd kérdőn nézett rá és Béltekire. –Már éppen indulni készül Imre, igaz? A viszontlátásra! – Pontosan: megyek is! Válaszolta hányavetin Bélteki.
Ivett fellélegzett egy pillanatra, amikor hirtelen eszébe jutott miért is van ott. És éppen meg akarta kérni Izit, hogy menjen el, mert találkozója lesz pár pillanaton belül, amikor fegyvert rántott elő barátnője, és egyenesen rászegezte. Senki sem látta rajta kívül, mert az óriási szalmakalap karimája takarta a pisztolyt. Ivett nem értett semmit, és megszólalni sem volt ereje. Izabella intett neki, hogy induljon a part felé. Ivett alig kapott levegőt, amikor elindult a Balaton felé. Ivett elől, mögötte Izabella, és csak gyalogoltak egyre beljebb és beljebb a vízben. Azt nem tudta miért, de azt tudta Ivett, hogy nincs visszaút. Izabella szemeibe őrület vegyült a fájdalommal. Utolsó centiméterek voltak már csak hátra az orráig, amikor megfordulni próbált, hogy lássa jön-e segítség? Tud-e egyáltalán valaki arról, hogy éppen belefulladni készül a hűs habokba és nem éppen önszántából? Amikor visszafordult a narancs színű víz felé a pillanat tört része alatt termett ott Michél, miközben a partról Sándor elhaló hangját hallotta. Utána minden elsötétült.
A villában ébredt, puha párnán pihentette fejét, a haja vizes volt. Köhögött. Élt. Mi történt?
Körülötte az ágy végében Michél volt szintén vizeses, és a nagyi üldögélt. Mindketten egyszerre fordultak felé. Bíztatóan mosolyogtak és hagyták Ivettet kérdezni, és hagyták megnyugodni.
Halk kopogás hallatszott, Sándor lépett be. A rendőrséggel elintéztem mindent. Izabella őrizetben van, biztos, hogy több éves kezelés előtt áll és börtönbüntetés előtt.- mondta.
Még egyszer: mi történt? -Kicsikém nyugodj meg, most már minden rendben. Nézett ré melegen a nagyi.
Az történt, hogy Zsuzsa az, édesanyja  és Anna, a húga…- kezdte Sándor, egyszerre szerettek bele az édesapjába, Gáborba. És az apja bizony nem tudta sokáig eldönteni ki is a kedvesebb a szívének. A nővérek bizony egyszerre lettek állapotosak ugyanattól az apától. Zsuzsanna megszülte Önt ekkor már jegyespár volt anyja és apja, Anna (akin már a bimbódzó kapcsolat elején is látszottak az ideggyengeség jelei, dührohamok hangulat ingadozások, stb.) már nem volt ilyen szerencsés. Kislányát árvaházba adták, és a szégyentől való félelem miatt, csak megkötött érdek házassága után kaphatta volna vissza gyermekét, aki az élet furcsa fintora során szintén az Egyesült Államokba került nevelő szülei révén. Rendezett családban nőhetett fel.  Viszont nem volt nyugodt, amíg ki nem derítette saját, vérszerinti szüleinek a kilétét. Anna még sokáig reménykedett férjes asszony létére is Gábor visszaszerzésében, de legeslegutolsó próbálkozása után : öngyilkos lett. Ez akkor volt, amikor titokban Gábor, az Ön apja visszajött Almádiba, egyik magyarországi üzleti útja során. Ekkor már évek óta az USÁ-ban éltek. Gábor, tudott Izabelláról és hatalmas lelkiismeret furdalása volt, szerette volna az öröklési papírokat rendezni, hogy mindkét lányát vagyonhoz juttassa. A felesége tudtán kívül, aki úgy halt meg, hogy nem értette miért romlott meg szeretett húgával a viszonya.
Izabella lázas keresésbe kezdett az Államokban, mivel szülei soha nem titkolták az örökbefogadás tényét. Manipulációval, ügyeskedéssel eljutott egészen az Ön szüleihez. Bosszút forralt. Valójában nem tudta mi történt a szülőkkel, de úgy tett, és arra utalt a levelében, amit Önnek küldött Izabella, hogy gyilkosság áldozatai lettek. Én azóta megkaptam a boncolási és a nyomozás jegyzőkönyvet is. És szerintem sem utal semmi az ellenkezőjére az ott leírtaknak. Az egy szörnyű, tragikus baleset volt. Önnel is valami hasonlót tervezett. De Michél segítségével, aki az utolsó pillanatban vette át  a szerepemet, mint búvármentő, aki a vízben várta Önöket, nos megmentettük az életét.
Ivett csak tágra nyílt szemmel próbált figyelni, de az információk halmaza elsuhant mellette légbuborékként és aludni akart, hogy mindent kipihenjen és visszakapni az életét, ahol alkotott és boldogan masírozhat a mélyhűtő felé, és lazacot süthet, de ha kérik, akkor marad a jól bevált csirkénél…
Mégis az első éles gondolata az volt, hogy látni akarja Izabellát. Megkedvelte az együtt töltött napok alatt és közel érezte magát hozzá, még annak ellenére is, hogy őrült módjára a halálba akarta taszítani.
Izabellát végérvényesen kijózanították a Balatonnál történt események. Mintha mély altatásból ébredt volna és minden porcikájában sajnálta és bánta az elmúlt, bosszúszomjas éveit. Látni akarta a testvérét. És a bocsánatáért esedezni, és a közelében akart lenni. Mert minden ködös, őrült cselekedete ellenére, érezte, hogy Ivett a vére, a testvére. Reménykedett a fogdában, hogy még jóvá teheti azt, amit elrontott.

Két nap múlva Ivett csak kiabált és nem volt hajlandó halkabbra venni a hangját. Az ágy körül álltak szerettei és Sándor, akik meg akarták győzni, hogy még nem elég erős, ahhoz hogy a fogdában meglátogassa Izabellát. De Ivett hajthatatlan volt és már félig felhúzta a farmerját. A cipőjét kereste. Michél sem tudta kibillenteni. Ivett elhatározott volt, senki és semmi nem állhatott útjába.
A fogdában töltött látogatás feloldozást hozott a két testvérnek és együtt, sírva, nevetve, édeskeserűen, de valahogy mégis boldogan, nyugodtan léptek ki a nyár végi utolsó meleg sugarakba.


Egy év múlva

Iza és Ivett gurultak a röhögéstől a teraszon. Egy kutyát próbáltak elkapni már vagy fél órája. Jean- Michél és a nagyi csak ültek a hintaszékben, és élvezték az eléjük táruló látványt. Minden év utolsó nyári hónapját itt töltik együtt, mint egy család.  Ezt még egy évvel korábban eldöntötték.
Iza és Ivett bepótolhatták az elmaradt, balatoni nyaralásokat. Valamit vissza tudtak csempészni azokból a békebeli nyugodt időkből, amikor még a szüleik is boldogan szaladgáltak ezen a verandán. A múlt összes fájdalmával, boldogságával tovább léptek és a Majorosi villa végre újra kacagás és őszinte nevetések helyszíne lett, ami korábban is volt.
A következő generáció pedig már úton volt. Michél és Ivett első közös gyermeküket várták a következő év elejére. Iza folytatta tanulmányait és sokat utazott munkája révén szerte a világban, de az augusztust mindig szabaddá tette Almádinak, a családjának, ahogyan Ivett is.