Kellerwessel Klaus

A takarítónő

A recepciós éppen az újdonsült telefonjával szórakozott az információs pult alatt. A takarítónő Willendorfi Vénusz-szerű teste vészesen közeledett hozzá. Ezt ő először nem vette észre,de amikor vesztett a játékban,egy pillanatra felnézett,és meglátta a 50-60 éves öreglányt kezében egy felmosóval. Ijesztő volt.
Gyorsan a zsebébe csúsztatta a Samsungot,és igyekezett kedélyesen mosolyogni,mint ahogy a vendégekkel szokott. Nem sikerült. A vendégeknél se szokott sikerülni.
- Csókolom! Mit tetszik parancsolni?
- Te voltál!
A recepciós izgult. Egyre jobban izzadt. Hogy történhetett? Hogy jött rá?Tán észrevette,hogy a takarítónői fizetésének csak egy kis százalékát kapja kézhez? De hát már évek óta nem veszi észre! Vagy tán meglátta a vadiúj telefont,és összerakta a szegénykés agyában,hogy az ő recepciós-fizetéséből nem vehetne ilyen égi csodát? A szülei vették! A szülei!
- A szüleim vették!
- Tessék?
A francba! Most elárulta magát. B terv!
- Mit tetszik parancsolni?
- Előbb azt mondtad,hogy a „ szüleim vették”. Mire mondtad?
- Én ilyet nem mondtam.
- De!
- Nem…
A takarító elgondolkozott. Mondta! Vagy mégsem? Áhh,az öregkori szenilitás,tényleg nem mondta! Igen,igen,csak rosszul emlékezett.
- Mit tetszik parancsolni?
A fiatal recepciós úgy játszott az öreg takarítónő gondolataival,mint macska az egérrel,vagy mint kormány a hajléktalanokkal.
- Te voltál!
- Mi?
- Te öntöd ki a narancslevet minden áldott este!!!
Sok mindent csinált a recepciós;lopkodta a vendégek ékszereit,sikkasztotta a takarítónő fizetését,és egynéhány bőröndöt is félrecsalt,de a narancslevet,no azt nem ő öntötte ki.
- Tessék?
- Te öntöd ki a narancslevet,te huligán! Romba döntesz!
- Az speciel nem én voltam…
- Hazudsz! Látom rajtad,hogy hazudsz!
A takarítónőt a sírás kerülgette,és valami földöntúli dühvel támadt a szegény kis tolvajra,akit a frász kerülgetett.
- Néni kérem,tényleg nem én voltam!Tessen szíves elhinni
A magázó formula néha bonyolult…
- Nem? Ki más?
- Azt kérem néni,én ne…
- Mit csináltál tegnap este???
Benyitott a Kovácsékhoz,akik nagyban szuszogtak,kivitte a ruhásbőröndjüket,elrejtette a liftben,majd visszazárta a szoba-ajtót a szolgálati kulccsal,amit meg a takarítótól lopott el.
- Aludtam,néni kérem,aludtam!
- Romba dönt! Rohomba döhöhönt!
A takarítónő elkezdett hüppögni,ami rövid idő után kínkeserves sírásba ment át. – No,már csak ez hiányzott!- gondolta a recepciós,majd körbenézett,kollégák után kutatva,hátha valakinél lepasszolhatná ezt a zokogó hústömeget. Nem volt ott senki,a hall üresen állt,csak néha egy-egy pók szaladt át a gyönyörű,perzsaszőnyegen.
- Tessen elmondani,mi a probléma.
- Vahalahakihi [hüpp hüpp] mihinden áldott ehestehe kiborítja a narancslét,és nekem [hüpp hüpp] és nekem minden reggel első dolgom kell,hogy legyen,hogy feltörlöm. Különben minden csucsog,és ragad a konyhában,no meg aztán el is kell végeznem a kötelességemet!
- Néni kérem,ez igazán nem nagy dolog!
- De már 8 éve! Kerek 8 éve! Minden este! Szörnyű! Én ezt nem bírom tovább! Értem én azt,hogy ez nem nagy dolog,de nem a tett,hanem a szándék a lényeg,és a szándék egyértelműen az,hogy romba döntsön! [hüpp hüpp] Engem?!Miért engem?Pedig én,a nagy galambszívemmel nem ártottam soha senkinek!
A recepciós az emlékezetébe idézte azt a pillanatot,amikor a takarítónő rátámadt,és ujjával fenyegette őt ,hogy hazudik. Ő a nagy galamblelkével nem árt soha senkinek. Á!
- Néni kérem,miért csak most tetszett szólni?
- Mert,mint te is mondtad,ez nem nagy dolog,minek is szóltam volna,de én már nem bírtam tovább! Reggel első dolgom volt,hogy feltöröljem,és jöttem is ide hozzád! Ez az első alkalom [ hüpp hüpp]
- Rögtön rám tetszett gyanakodni? Jajj de kedves!
A takarítónő elengedte a megjegyzést a füle mellett. A Willendorfi Vénusz utánzat öreg szeme hirtelen felcsillant.
- Szereljenek fel biztonsági kamerákat!
- Ugyan már! Itt még arra sincs pénz,hogy normális fizetést adjanak! Tetszik tudni,minden a főnök kezébe megy,és ő meg fürdik kint a Balatonban,néhány dögös bombázóval,mi meg itt lebzselünk,szakadt munkaruháinkban,és szolgálunk ki hülyébbnél hülyébb vendégeke…
Itt elakadt a szava,és a kutyusos mamuszában a lépcsőről lecsoszogó Kovács úrra pillantott,aki épp a bőröndjét készült kerestetni,és akit épp most hülyézett le.
A recepciós legnagyobb szerencséjére épp Kovácsné cibálta át idősebbik fiúgyermekét a hallon.
- Nem szabad! Nem megmondtam,hogy nem szabad sárral dobálózni a folyosón! Bocsássanak meg,az én kis Ferim olyan rossz tud lenni néha… Most például összesarazott mindent a folyosón… Nem is tudom,honnan szerezhetett annyi sarat. Bocsásson meg,fel tetszene tudni takarítani?
A magázó formula néha bonyolult…
Kovács úr: - Ferike? Most meg mi az istent csináltál?? Nem megmondtam,hogy…
És a Kovács család kivonul a színről(kivéve a kis Kovács Dezsőt,aki most is a folyosót sarazza). A takarítónő nagy nehezen feltápászkodik,majd enyhén hüppögve elindul végezni a munkáját.
Dolgozik napestig,kiderült,hogy a kis Kovács kölkök nem csak a folyosót sarazták össze,hanem az egész villát. Mire este hat körül végzett,és megebédelt a szolgálati ebédlőben,elment a konyhába. Őrködni. Őrködni,hogy most végre elkapja a narancslé-öntögetőt.
Úgy gondolja,hogy a leghatásosabban egy pohár narancslével lehet előcsalogatni az öntögetőt,ezért kivesz a hűtőből egy üveg jéghideg,100%-os példányt. Mindig van narancslé a Sári-villában. Mindig. Egyrészt,a főnök is nagyon odavan érte,másrészt a legtöbbet fizető törzsvendég is folyton ezt vedeli,valamilyen Pálfy,Pálfy… Most nem jut eszembe a neve,de valami menedzser.
Kiteszi a poharat,ki a pultra,a Cézár-saláta kezdeményezés mellé. Az a narancssárga pohár olyan hívogató volt,istenem! Ha én lettem volna a Nagy Narancslé Öntögető,biztos nem tudtam volna neki ellenállni,azonnal odaszaladtam volna,és túlvilági örömmel csaptam volna a pohárra,hogy az lerepülve a pultról összeragacsozzon mindent,ohh,de szép is lett volna!
Így gondolta a takarítónő is,amikor nagy testével behúzódott a kis ruhafogas,és a rajta lévő köpeny mögé. Úgy gondolta,ha nem rejtőzik el,a Nagy Narancslé Öntögető biztos nem fog előbújni rejtekéből. Sőt! Már így is túl sokat volt elől,a huligán megláthatta,és elmenekülhetett!
Várt,várt és várt… Már egy órája csak ül,és nézi a poharat. Mi van,ha meglátta az NNÖ? Vagy ha ma nem jön? És miért pont narancslét? Miért? Mert az jó ragacsos… Ki iszik folyton narancslevet? Hát persze! Pálfy úr,a menedzser! Csak azért vesz folyton narancslét a bárban,hogy azt kiönthesse,hogy őt romba döntse! Istenem! Csak azért lakik a hotelban! Csak azért jött az országba! Csak azért született meg! Hogy őt,a galamblelkű takarítónőt romba dönthesse!
Várt,várt és várt… Már 2 órája. Esztelenebbnél esztelenebb összeesküvés elméletek keringtek a fejében,közben a narancslé egészen felmelegedett. Végtagjai elgémberedtek (nem a narancslének)és kezdett fázni. No meg álmos is volt. Meg szomjas is.
Ma már úgysem jön! A recepciós az! Igen,ő az! Most megtudta reggel,hogy gyanús,és rájött,hogy vesztett! Ezért még megkapja a magáét!
Ha már úgy se jön az NNÖ,és ő úgyis szomjas,akkor már megissza a narancslevet. Odamegy. A narancslé továbbra is hívogatóan állt az NNÖ-nek. A galamblelkű takarítónő szép lassan megérintette a poharat. Emlékek vízesése zúdult rá.
Bevillant előtte egy kép,amikor ő,fiatalon,és még nem olyan kövéren állt az utcán… És éhezett… És jött az ügyfél… Egy félszemű ügyfél… És fizetett…És az ágyban… Az ágyban tépte őt,és ő meg szenvedett; tépte,harapta,karmolta,ő meg csak vérzett,és vérzett… Csak gyér világítás lengte be a szobát;a leendő takarítónő erkölcsi érzéke szenvedett,és a lelkiismerete csak úgy vonaglott a fájdalomtól…
Nem! Ő nem fogja megint átélni ugyanazokat a kínokat! Nem fog megint utcára kerülni. Szegény kis naiv; azt hitte ilyen állapotban is lenne keletje az utcalány szakmában. Mindegy. Ha már felküzdötte magát a gettóból a hotelba,nem fog megint visszakerülni. Takarító marad,és kész!
Ekkor eszébe jutott egy másik kép; egy vendég sétál a folyosón,kólát iszogatva. Majd elfogy(nem a vendég). Eldobja az üveget. Ő,a takarító futna is oda,teljesíteni a kötelességét,odaszaladni,és kidobni az üveget,de! De a vendég visszajön,és bűnbánóan kidobja a flakont. Ezek a vendégek nem szemetelnek.
Ez a hotel úri társaságoknak készült,és az urak nem szemetelnek… Csak a kis Kovács kölkök,de ilyen szerencse csak ritkán van,a legtöbbször álmoskás nemesek lakják a szobákat… Katasztrófa! Egyébként ez a kólás-eset vagy 6-7,talán 8 (?)  éve történt,és azóta minden este eszébe jut.
Haszontalan,ő itt mint takarító haszontalan! Nincs munkája! Ha csak nem csinál…
Egy nagy lendülettel csap a pohárba,a műanyag pohárba,ami átrepül a konyhán,és behinti az egészet ragadós,nehezen feltakarítható narancslével… Extázis!
A takarítónő,a bomlott elméjű takarítónő valami groteszk élvezettel nézi a levegőben szálló narancssárga cseppeket,és…
Gyorsan elfordul,és szalad lefeküdni… Elfelejteti magával az egész esetet. Elfelejteti,mert tudja,ha tisztában lenne az egésszel,akkor véletlenül kikotyogná,és kirúgnák. Meg hülyének néznék,a recepciós,az a huligán,pedig kigúnyolná,istenem kigúnyolná,hogy lehet valaki ilyen kegyetlen; gyűlöli azt a portás vakarcsot,gyűlöli teljes szívéből!
Elfelejti az esetet,a tudatalattija úgy programozta be magát,hogy a narancslé kiömlésének látványára azonnal elfelejtse ezt a pár másodpercet. Tudatalatt emlékszik rá,de tudatosan! Tudatosan arra fog majd emlékezni,hogy egész este itt állt,bámulta a narancslés üveget,és nem jött az NNÖ. És majd reggel nagyon meg fog lepődni,hogy a konyha megint csupa ragacs.
Másnap dolgozott,felmosta a narancsot,és kipucolta a WC-t. Semmi egyéb. Már délre végzett. A főnöke kérdőre vonta,hogy mit lebzsel. És ő meg nem tudott válaszolni.
Nem volt dolga,hát kérdőre vonta a recepcióst,aki kezdte már egyre frusztráltabban érezni magát.
Este. Újra este. Odamegy a hűtőhöz,hogy kinyissa,és öntsön belőle egy pohár narancslét,csalinak. De olyasmi történt,amire senki nem számított…
Elfogyott a narancslé. A Kovács gyerekek ma nagyon sokat ittak, ELFOGYOTT A NARANCSLÉ!!!
A takarító pánikba esett;most mit fog kiborítani,haszontalan lesz,a főnök ma is kérdőre vonta,hogy mit lebzsel,istenem! Vérzett,ezer sebből vérzett,amikor az a kegyetlen félszemű!
Bomlott elméje teljesen szétfoszlott,és az értelem utolsó maradványai is szétterjengtek az éterben; lesöpörte a hűtő egész tartalmát, a vajkrém,és a könnyű és finom engedelmeskedve valami túlvilági művésznek egy absztrakt festménnyé álltak össze a padlón; a tojások a levegőben repkedtek,a trappista pedig szépen elpattogott a padlón.
De ez nem elég! Ezt egy fél óra alatt feltakarítja! Ettől még haszontalan! Több kell!
Tízezres borok kenődtek a falra,és a hűtő megérezve a felmosórongy folyamatos csapásait,nagy ímmel-ámmal szakadt ki a falból,és dőlt le a padlóra.
Ütött,vágott,felmászott az asztalra,és a saját kezével szakította ki a lámpát. Aztán meglátta a recepcióst.
A recepciós,kezében Kovács úr bőröndjével,amit tegnapelőtt elrejtett egy üzemen kívüli liftben,és se tegnap se tegnapelőtt nem tudott utána menni ( mert segíteni kellett a főnöknek beszerelni egy új plazma TV-t)szóval megjelent a recepciós Kovács úr bőröndjével.
Döbbenten nézett, a bőrönd eldőlt mellette;a galamblelkű takarítónő most éppen egy lámpát szaggat le a pulton állva. Bár ezen a mai és a tegnapi beszélgetések után már nem is lepődik meg annyira.
Mit tegyen? Másnap,ha ez feltűnik valakinek [kiszakad a lámpa],és biztos feltűnik,akkor majd keresik a tettest. És nyomozásba fognak kezdeni. Nyomozásba. Hümm - gondolta,majd Kovács úr bőröndjére pillantott. – Nyomozásba…
Az tűnt az egyetlen logikus cselekedetnek,hogy előveszi a vadiúj Samsungot,bekapcsolja a kamerát,és…
… másnap a takarítónő mehetett vissza az utcára…