Hepp Zsuzsa

Rejtély a villában

Sötét színű autó állt meg a Sári-villa előtt. Két kalapos úriember szállt ki belőle. Az egyik hórihorgas orrú nyúlánk termetű, míg a másik köpcös, vastag fekete nadrágtartót viselő, szemüveges férfi. Olyan középkorú volt mindkettő. Sietősre vették a léptüket. Az inas már látta érkezésüket, és a fogadásukra indult. Szélesre tárta a nagy rácsos kaput, s beinvitálta az urakat az udvarra. Hatalmas platánfák alatt haladtak el, s tavasz lévén az út menti ágyásokból ezerszínű virágok pompáztak, s illatoztak. A balatoni szél kissé hűvösebb fuvallata azért meg-meglibbent, kicsit elvéve még a napsugár erejét.
A köpcös férfi Teodor, és a nyúlánk pedig Vilmos rendőr-nyomozók a helyi rendőrállomásról. A tegnap történtek után, alapos kivizsgálásra volt szükség, hogy megtalálják a tettest, aki megölte a ház urát. Ugyanis, Sári Lukács uraságot vérbe fagyva találták a villa alagsorában lévő kis szobában. Épp pipázgatott, s nem kicsi megdöbbenésre aranypénzeket számolt, mikor meglepte valaki. Több helyen is megszúrták testét, így halálát valamilyen tárgy éles pengéje okozta.
Tudni kell, hogy Lukács úr a helyi miliő kiemelkedő alakja volt. Nagy földbirtokokkal rendelkezett, és volt néhány bányája is az országban. Tisztelték az emberek, mert a város, Balatonalmádi felemelkedéséért is sokat tett. Anyagi tettekben valósult ez meg elsősorban. Sok régi épület renoválásához fűződött neve, s a szépen kiépített parkok, zöld övezetek kialakításában is buzgólkodott. A Balaton-part sétányait, s rendezettségét is neki köszönhette a város.
Küllemét tekintve pedig olyan ötven év körüli volt, szakállas, ovális fejformával, kissé kopaszodó halántékkal. Testalkata zömök, és magasságával tekintélyt parancsoló volt.
Visszatérve az aranypénzekre. Kiderült, hogy az uraság hobbiként az antik, régi pénzek felkutatását űzte. Korszerű műszer állt rendelkezésére, igazi fémkereső gépezet, amit drága pénzért hozatott Németországból. Sokat járt el társasággal, s egymaga is hódolni szenvedélyének. Úgy nézett ki, hogy kifogta immár a nagy halat, hisz vagy húsz arany solidust, azaz késő római aranypénzt találtak az uraság mellett a földön. Feltételezhető, hogy ennél több érme volt, de a tettes csak egy részét tudta kimenekíteni, mert valami, vagy valaki megzavarta közben. Tehát az uraság meggyilkolásának az oka, ennek a pénznek az eltulajdonítása volt. Az értéke pedig, közel egymillió forintra tendált, ennek a ritka érmének. És persze az ilyen pénzek találását be kellett volna jelentenie az illetékes hatóságnak, és beszolgáltatni azt a megfelelő múzeumnak.
A gyilkosság éjszakáján pont összejövetelt tartottak a villában, Klementina asszony születésnapja alkalmából. Mivel gyerekük nem született, a rokonokkal meg kevésbé tartották a kapcsolatot, egy sereg barát jelent meg ezen az eseményen. Köztük Alfonzina is, Klementina asszony legjobb barátnője, aki nemrég vesztette el a férjét egy betegségben. Persze Tivadar is ott volt, Lukács úr jó barátja, és még rajtuk kívül sok úriember és úrihölgy pompázott szebbnél-szebb ruhákban.
A vacsora után persze táncra is perdültek a népek, némi alkohol hatására meg még jobban megjött a kedv hozzá.
Szóval, a két férfi fellépett a márványlépcsőre, amiről a gangra értek. Ott üldögélt az uraság felesége Klementina asszony egy hintaszékben. A nő is olyan ötven év körüli volt, akár a férje, csontos arccal, már őszbe vegyülő hajjal, s vézna testtel. Most még vékonyabbnak tűnt, hogy tetőtől-talpig feketébe burkolózott.
– Üdvözlöm, asszonyom! – szólt Teodor, de a nő csak biccentett. – Ne haragudjon, de fel kell tennem néhány kérdést, a férje halálával kapcsolatban.
– Nehéz lesz most válaszolnom uram, de megpróbálok. Nagyon zavart vagyok, és értetlenül állok az események előtt.
– Igyekszem hamar feltenni a kérdéseimet - mondta, majd kérdezés nélkül helyet foglalt az asszony melletti széken, majd Vilmos is követte a példáját. - Milyen volt a viszonya a férjével?
– Nem mondhatok semmi rosszat. Figyelmes férj volt, nekem mindent megadott. Mindent megkaptam anyagiakban.
– Ezt értsem úgy, hogy más téren nem?
– Tudja, mi már nagyon régóta házasok vagyunk. Én hosszú idő óta betegeskedem, és nem várhatom el a férjemtől, hogy hűséges legyen, odaadó, figyelmes. Sokszor örülök annak, ha fájdalom nélkül telik egy-egy napom.
– Megcsalta önt a férje?
– Szörnyű ezt bevallanom, de igen. És ami a legborzasztóbb a legjobb barátnőmmel Alfonzinával. Már régóta tudom a kapcsolatukat, bár ők ezt nem sejtették. Gyakorta megesett, hogy itt a házban volt a légyottjuk. De én ezt elfogadtam, és nem csináltam belőle különösebb ügyet, megértettem. Ugye nem gondolják, hogy én öltem meg a férjemet? Én szerettem Lukácsot, még így is, és nem problémáztam azon, hogy ez így alakult.
– Egyenlőre nem gyanúsítunk senkit. Találtunk több ujjlenyomatot is abban a helyiségben, ahol a férjét megtaláltuk. És hiányzik egy szuronyos puska is a gyűjteményéből. Feltehetően azzal szúrták le. A fegyverről már részletes leírást kaptam az inasuktól, így hamar betudtuk azonosítani, hogy milyen fegyvert is kell keresnünk.
– Jaj, ez borzalmas! Sokan bejártak oda hozzá. Az volt a „titkos” helye, ahova elvonult, így nehéz lesz kiigazodni azokon az ujjlenyomatokon. Aznap éjjel is sürögtek-forogtak ott az emberek.
– Ön tudott ezekről az érmékről, asszonyom?
– Csak annyit tudtam, hogy talált néhány pénzt, de aztán tovább nem foglalkoztam a dologgal.
– Beszélne nekem kicsit Alfonzináról?
– Nos, Alfonzina egy igen csinos, dekoratív nő. Igen jó szándékú, adakozó hírében is áll, bár mióta meghalt a férje, megcsappant otthon az eklézsia. Két fiatal felnőttkorú gyermeke van már, akiknek támogatni kell a puccos egyetemet. Már gondoltam rá, hogy a férjem pénzelte, de igazából nem tudom. Róla sem tudnék elképzelni ilyen kegyetlen dolgot.
– És mit tud elmondani Tivadarról?
– Tivadar a férjem gyerekkori barátja. Nagyon jó viszonyban voltak még most is. Mindent megbeszéltek egymással. Igaz barátság volt az övék. Tivadar itt lakik néhány házzal arrébb, nagyon sűrűen látogatták egymást. Tivadarnak van családja, és igen jó anyagi körülmények között élnek. Együtt jártak a férjemmel régiségeket keresgélni a földekre, szántókra. Néha tényleg érdekes darabokat találtak. Fibulákat, veretes öveket, és persze pénzeket. De én nem vagyok annyira avatott ezekben a dolgokban, nem tudom mekkora értékek ezek.
– Ön szerint Tivadar tudhatott az érmékről?
– Én feltételezem, hogy igen, és talán még azt is, hogy együtt találták.
– Rendben van asszonyom, köszönöm, hogy válaszolt. Mi akkor mennénk is. Viszont látásra!
– Én is bemegyek, és megpróbálok lepihenni egy kicsit, az éjszaka vajmi keveset aludtam. Viszlát!
A két rendőrnyomozó elindult kifelé, és azon tanakodtak, vajon a szuronyos puska hova tűnhetett el? Elvihette vajon magával a tettes? Vagy elrejthette valahová? Már átkutatták tegnap éjjel a házat, és még akkor szétnéztek az udvaron is. Másnap hajnalban, már világosban is nézelődtek, keresték, hátha útközben elhagyta valahol a tettes, vagy éppen tényleg elrejtette. De eddig még nem került elő.
Útjuk most Tivadarhoz vezetett, aki igen csak hűvösen viselkedett velük, alig akarta őket beengedni. Nyúzottnak tűnt, ami ebben az esetben persze érthető is volt. Ő is egy hatalmas villában lakott öt házzal arrébb Lukács uraságtól.
– Milyen volt a kapcsolata Lukács úrral? – tette fel az első kérdést Teodor.
– Nagyon jó barátságban voltunk, rám mindig számíthatott. Sok időt töltöttünk együtt, sokat komédiáztunk.
– Aznap este ön is járt abban a szobában, ahol Lukács urat megölték. Miről folyt a szó? Mit csináltak?
– Semmi különös nem történt. Elvonultunk csak a zajongás elől, kicsit csöndre vágytunk. Igazából csak az összejövetelen lévő emberekről diskuráltunk.
– Mennyi időt töltöttek kettesben?
– Talán egy fél órát, mert visszatértünk a házba a többiekhez.
– Utána ön eltávozott. Miért volt olyan sietős?
– Megfájdult a fejem a sok italtól, így jobbnak láttam hazamenni.
– Tudott arról, hogy milyen érmék vannak a birtokában?
–Nem tudtam. Ebbe nem avatott be – közölte ezt szűkszavúan.
– Kicsit körbejárnánk a házban ha nem gond.
– Menjenek csak nyugodtan, nincs semmi takargatnivalóm.
Tényleg nem találtak semmi különlegeset, csak egy fegyvergyűjteményre lettek úgy figyelmesek, ahol szintén jó pár szuronyos puska ékeskedett. Az egyiket kiemelte Teodor, s a vizsgálat érdekében lefoglalta.
A férfi elég passzívan viselkedett, és igen csak pár szavas válaszokat kaptak a kérdéseikre.
A következő megállójuk Alfonzina volt. Ő egy kisebb kúriában lakott, de gyönyörűen kidolgozott homlokzatdíszekkel volt ékesítve. Megcsodálták a nyomozók.
A nő tényleg dekoratív volt, a korához képest igen fiatalos. A negyvenes éveiben járt, de telt idomairól alig tudták levenni a nyomozók a szemüket. Alfonzina ki is használta e bájait, és nem takargatta.
Kedvesnek tűnt és készségesnek, bár ő is kissé meggyötörtnek látszott.
– Meséljen nekem Lukács úrhoz fűződő kapcsolatáról.
– Jajj, Lukácsot már jó régóta ismerem. Klementina már mióta az eszemet tudom a legjobb barátnőm, és mikor elvette Lukács, akkor kerültem vele is mondhatni baráti kapcsolatba.
– Baráti kapcsolaton kívül más szálak nem fűzték hozzá?
– Hogy feltételez ilyet? Nekem itt volt a szerető férjem, nemrég halt meg, még gyászolok is. Ne hozzon kérem ilyen kínos helyzetbe!
– Jól van, elnézést. Ön is járt aznap este abban a szobában, ahol Lukácsot megölték. Miről társalogtak? Miért vonultak egyáltalán kettesben félre?
– Tudja, most, hogy meghalt a férjem kissé nehéz anyagi körülmények közé kerültem. Fizetnem kell a gyerekeim taníttatását, és fenn kell tartanom ezt a házat is. A férjem üzleti kooperációi nélkül most hiány keletkezett a költségvetésemben, és azt szerettem volna Lukáccsal megtárgyalni, hogy nem-e tudna kölcsönözni nekem némi pénzt, amíg be nem jön néhány befektetésem.
– Sokáig tárgyaltak?
– Nem, talán egy órát.
– Viszont az elmondások alapján, ön visszatért egyedül a többiekhez, míg Lukács már nem jött többé a vendégek közé.
– Persze, hisz azt mondta, hogy felmegy még a szobájába, új inget cserélni, mert ami volt rajta, abba már nagyon beleizzadt.
– Értem.
– Tudott arról, hogy milyen érték volt Lukács birtokában?
– Nem. Az ilyen jellegű dolgaiba nem szokott beavatni. Azt tudtam, hogy hobbiként jár antik dolgokat felkutatni, de ezzel ki is merült az ismeretségem ez ügyben. Jaj, nagyon remélem, hogy hamar megtalálják a tettest! - mondta ezt komoly ábrázattal.
Teodor ekkor észrevett a nő karján egy kikandikáló fásliszegélyt. A ruha ujja teljesen nem takarta el.
– Talán megsérült? – kérdezte aztán a nőtől.
– Mikor hazaértem, utána megszédültem az alkoholtól, és beütöttem a kezemet a lépcsőkorlátba. Ez igazából csak egy kis borogatás rá.
– Az ital látja, sok mindenért bűnös.
Majd szétnéztek itt is a nyomozók. Átnézték a házban lévő helyiségeket, de nem találtak semmit.
Dolga végeztükkel, felkerestek még néhány személyt, akiknek az ujjlenyomatát megtalálták, és akit biztosan láttak szemtanúk, hogy kettesben volt Lukáccsal abban a szobában.
Az információk áradata lepte el őket. De rendet kellett köztük tenni, és még több nyomot kellett találni, ami majd elvezethet a megoldáshoz.
Figyelték a házat is titokban, hogy nem-e történik még esetleg valami gyanús?
Jó pár nap eltelt aztán, mikor éjszaka Teodor és Vilmos a házat kémlelte ismét, viszonylag közelről, hogy halló és látótávolságban legyenek, ha mégis történne valami.
Aztán kisebb zajt hallottak, majd ágak reccsenését, s valamiféle olyan hangot, mintha kaparna egy kutya. Halkan próbáltak bemászni a kerítésen, és a hold fényénél próbáltak a hang irányába tájékozódni, s lassú puha léptekkel osonni feléje.
Majd villant a zseblámpa fénye Teodor kezében, és a földön, a családi kripták között ott matatott egy számukra idegen férfi. A kezében ott volt a szuronyos fegyver.
– Maga meg kicsoda? – kérdezte Teodor hamarjában.
– Lukács úr lovásza vagyok, Tiborc. Én szoktam hozni neki a dereseket, mikor lovagolni támad kedve.
– Honnan tudta, hogy itt van ez a fegyver?
Most már kezdett összeállni a kép a nyomozók fejébe.  Ő volt a tettes.
– Maga ölte meg Lukács urat!
– Kérem ne, nekem nagy családom van, nem akartam, hogy ez így alakuljon! Csak lovakat hoztam Lukács úrnak, mert másnap reggel ki akart lovagolni az erdőbe.  Véletlenül nyitottam rá, mikor az érméket számolta, mondtam, hogy adjon belőlük, mert nekünk alig telik kenyérre. Nem akart, így azt feleltem elmondok mindent a feleségének, a kis viszonyát Alfonzinával. Így sem akart kötélnek állni, majd dulakodásba kezdtünk, s egy hirtelen pillanatban leakasztottam a helyéről a szuronypuskát, és beledöftem. Akkor már nem tudtam mit csinálok. Gyorsan markoltam fel némi érmét, de a kesztyűs kezemmel nem tudtam annyit, amennyit akartam, és már hangokat is hallottam kintről, majd gyorsan elszaladtam. Jöttömet nem látta senki, a két lovat pedig már előtte bevezettem az istállóba. Amint rohantam kifele, még a szuronyos puskát elrejtettem, ide az egyik sírfedél alá. Nem akartam, hogy valaki is megtalálja.
– Hát nem jött be a számítása – felelte a nyomozó, majd bilincs csattant a gyilkos kezére.
Majd a ház népe is megtudta a hírt. Senki nem gondolt volna a lovászra. Jelentéktelen figura volt, aki amúgy is csak hébe-hóba látogatott a villába.
A tragédia még mélyen élt azokban, akik közvetlen részesei voltak az eseményeknek, és meglepettek voltak, hogy ilyen dolgok tényleg megtörténhetnek. És valóban megtörténhetnek...