Görgei V. Andrea

Szerencse

A nap utolsó meleg sugaraival próbálja visszatartani a feltartóztathatatlanul közeledő ősz hűvösét. Erika néni meleg, ráncos kezével görcsösen kapaszkodik fiatal ápolónője Judit kezébe a halál elől.
- Itt hagylak te jámbor lélek, ki engem gondosan ápoltál. Ha már nem lélegzem, itt az éjjeliszekrényem fiókjában találsz egy levelet, az a tied – suttogja a halál markából Edit néni utolsó szavait.
- Nyugodjon meg szépen nem lesz semmi baj! Máris itt az orvos – próbálja nyugtatni Judit.
Pár perccel később az orvos megállapítja az idős asszony halálát. Juditra hárul a feladat, hogy felkészítse a hölgyet az utolsó útjára hozzátartozók nem lévén. Szépen rendbe teszi a házat, értesíti a polgármestert. Mást úgysem érdekel a hölgy halála. Ja és a levelet is a magával viszi az éjjeliszekrényből.
- Mint hallotta a levelet kedves Judit ön is, örökölt egy villát a Balaton parton.
- Azt én nem hiszem, semmi közöm nem volt Edit nénihez – hárítja el a hirtelen jött örökséget Judit.
- Jaj, ne mondja már nekem! Hiszen ki ápolta hónapokon keresztül éjjel-nappal, míg más rá sem nézett? Még szép, hogy megérdemli azt a villát – így a polgármester.
Judit pár nappal később az örökség pénzbeli részéből vesz egy nagy bőröndöt és pár új ruhát, na meg egy vonatjegyet, amivel leutazik Balatonalmádiba ahol a villa áll. Már nagyon fiatalon megtanulta a pénzt beosztani. Az egyetemen is állást vállalt, míg a többiek bulizgattak. Ez a hatalmas összeg a mi az ölébe hullott a villán kívül, azt sem tudja, mihez kezdjen vele. Megkeres egy megbízható embert és talán befektet egy kisebb összeget. A nagyobb részt úgy is a villa felújítására fogja költeni.
Az állomásról pár perc séta után meg is találja a magas kőfallal körülvett kísérteties villát. Vagy csak a félhomály teszi oly félelmetessé számára ezt a helyet, még nem tudja. Kulcsával a kapunál kotorászik, amikor is fényt fedez fel a házból, megrázza a fejét. Már nem látja a fényt.
Hevesen dobogó szívvel nyit ajtót és pakolja le a bőröndjét. Gyors kézmozdulattal felkapcsolja a világítást. Homályosan dereng a sötétben. Pár lépcsőfok után éri el a legközelebbi ajtót, amely a valaha volt nappaliba vezet. Lerogyik a szoba közepén ott felejtett szófára és úgy, ahogy volt elalszik. Kitudja, hogy a fáradtságtól, az izgalomtól vagy a félelemtől, de pár perc után már álmodik. Judit egy gyönyörűen berendezett és megvilágított villáról álmodik, ahol fényes estélyt adtak, éppen összetört egy kristály pohár. Erre felébred, ez innen hallatszott a közelből, nem az álmából. Félre húzza a nehéz brokát függönyt. Kint már dereng a ködös hajnal. Világítást is kapcsol, miközben alaposan körülnéz. Semmi különöset nem talál. Málladozó tapéta a falakon körbe, kifakult szőnyeg a padlón és egy szófa ahol az éjszakát töltötte. A nehéz tölgyfa ajtón túl várja az egész ház, hogy kíváncsiságát csillapítsa. Órákkal később korgó gyomra adta tudtára, hogy elkalandozott az igen csak elhanyagolt villában. De felfedezte a konyhát, az emeletet és még a pince ajtót is.
A villán kívül már jóval elmúlt dél, amikor Judit kidugta a fejét. Nahát, az udvar igazi gyöngyszem, amit gondoznak. Már teljesen magávévá tette a gondolatot, hogy a villa az övé. De azért teljesen meg akar róla bizonyosodni, ezért elhatározza, hogy a helyi hivatalban kérdez utána az előző lakóknak.
Bánatosan kullog haza kezében bevásárló szatyorral. Amilyen borzasztó híreket hallott a hivatalban nem gondolta, hogy egy nappal tovább marad. Az előző bérlők - mert hát Edit néni csak bérbe adta ki a Sári villát - mind elhaláloztak rejtélyes körülmények között az elmúlt harminc, negyven évben. Különös dolgok történtek amint beköltözött az új bérlő. Fények az éjszaka közepén, csapódó ajtók, füst a kandallókból. Ezért az omladozó vakolat mindenhol, hiszen egy épeszű ember sem merte kivenni ezek után a villát. Az ősi nemesi Sári család tulajdonában van a villa, Sári Ferenc építette a feleségének ajándékba. A száz éves villát mindig fényűző életet élő leszármazottak lakták, addig, amíg Edit néni meg nem betegedett a hatvanas évek végén. Judit elmélázva nyit kaput, amikor szembe találkozik egy hajlott hátú ősz hajú emberrel, aki gereblyét szorongat a kezében.
- Jó napot kívánok szép hölgy! – Köszön az öregember.
- Jó napot önnek is! Mi járatban van erre? – Kérdezi Judit.
- Én tartom rendben az udvart a város kérésére, már az őseim is ezt csinálták csak akkor még a családnak dolgoztak – feleli a férfi.
- Nagyon szép rendet tart, de a házban nem szoktak takarítani?
- Évek óta nem járt itt senki, leszámítva azt a pár betolakodót, akik kibérelték a villát, de azok is pórul jártak! – válaszol mogorván.
- Igen tudom, most jövök a hivatalból egy nagyon kedves fiatalember segített nekem és ő mesélte el ezeket az eseteket. Megígérte, hogy körül néz, a régi iratok között talál e valamit.
- Fiatalság, kíváncsiság – mormolja az öreg magában.
Judit pár falat után ábrándozni kezd, mihez kezdene a villával, ha nem lennének a furcsa halálesetek. Minden esetre azért jó eljátszani a gondolattal… Szépen kifestetne, parkettát fényeztetne, beüzemelné a konyhát. És mivel szeret, idősekkel foglalkozni biztosan befogadna pár embert, hogy itt töltsék az utolsó napjaikat a „nagy utazás” előtt. A pénzből bőven tudná fedezni a költségeket.
Az éj leszállta előtt még egyszer felfedező útra indult. A folyosó végén a könyvtárszobába téved. Ott magas könyvespolcok és szekrények borítják a falakat, kivéve egyet, amin festmények függnek és a kandalló is itt foglalja el ősi helyét. Minden szobában kandalló vagy cserépkályha áll. A polcokon ősi bőrkötetek sorakoznak. Judit szórakozottan a kezével végig simít rajtuk, amikor nyikorgást hall a fal túl oldaláról. Hirtelen ellép a könyvektől és visszaiszkol a nappaliba. Az izgalomtól vagy talán a félelemtől nem gondol semmire. Pár szanaszét heverő papírból és fadarabból tűzet gyújt a kandallóban, hogy otthonossá tegye a helyet, ez csöppet megnyugtatja. A bőröndjéből elővesz egy törölközőt és egy lepedőt. A fürdőben megmosakszik a jéghideg nem éppen friss vízben, aztán a lepedőt leterítve a szófára fekszik. Pár pillanattal később már aluszik is.
Szúrós szagra és orrfolyásra ébred. Amint a szemét kinyitja rögtön könnybe lábad a füsttől, ami ellepi a szobát. Azonnal az ablaknál terem és kitárja. Az ajtót is kinyitja a bejárati ajtóval egyetemben, hogy huzatot csináljon. Lepedőbe csavarva mezítláb toporog a hideg kőpadlón. Jó fél óra múlva bezárja a bejárati ajtót és a könyvtárszobába indul lefeküdni. Majd reggel körülnéz, hogy mi történhetett. A könyvtárszobában feloltja a villanyt. A csillár helyett több a szobában elhelyezett apró lámpák sárgás fénye világít. Az öblös karosszék a kandalló előbb áll a zsámollyal. Leteríti lepedővel, miután kényelmesen elhelyezkedik, rögtön álomba merül.
Kora reggel madárcsicsergés ribilliójára ébred. Elgémberedett nyakát és lábát óvatosan mozgatja, amikor is puha melegséget érzet magán. Egy foltvarrásos takaró van rajta és egy lámpa sem világít. Hát ez mi a fene lehet? Kit tette rám a takarót és kapcsolta le a villanyt? Azon nyomban feláll és az ajtóhoz siet. Szellemjárta házról nem volt szó. Most már tényleg el kell gondolkodnia, hogy mikor megy el innen. Régebben sem bírta a furcsa dolgokat, most meg még tud is pár dologról, ami itt történt ebben a villában. Erősen gondolkozik mi tévő legyen. Azt már nem én nem megyek innen sehova, én örököltem ezt a házat, megillet, hogy itt legyek!
Előkeresi a mobilját és a jegyzet füzetét. Azonnal fel kell hívnia Ádámot a hivatalban, hátha már talált valami érdemlegeset a Sári villával kapcsolatban. Azonban szombat lévén senki sem veszi fel a telefont. Judit csak most szembesül a hétvégével.
A jegyzeteiből kikeresi a helyi szakemberek számát, amiket már az ideutazása alatt kiírt az internetről és jó pár hívás után két emberrel lebeszéli, hogy ma kijönnek, és megnézik, mit tehetnek a villáért. Judit a közeli kisboltban szerez pár apróságot a reggelihez és italt a szakembereknek.
Kora délután két festő munkás áll a kapuban, amikor megérkezett egy fiukból és lányokból álló fiatal csapat. Judit megmutatja a villa földszintjét. A fiatalok a takarító brigád emberei, feladatuk a mozdítható bútorok és tárgyak szortírozása és a helyiségek kitakarítása.
- Hol kezdjük a munkát hölgyem? – kérdezi a vezetőjük, egy fiatal fiú.
- Azt hiszem itt a nappaliban és a könyvtárszobában.
- Két részre oszlunk és az egyik csapaté a konyha és a fürdő a másiké pedig a szobák – ajánlja a fiú.
- Akkor mi hol kezdjük a festést? - Kérdi az idősebb festő.
- Talán a lépcsőnél kezdhetnék – mutat Judit az emeletre vezető széles kőlépcső felé.
Mindenki munkához lát. Judit végig jártja a csoportokat. Segít itt-ott ahol éppen kell. Az idősek mellett vállalta a takarítást is, úgyhogy gyakorlata van bőven. A konyhában kiválogatják a még használható edényeket, a többit az udvarra hordják. Lassan csillogott villogott a fürdővel együtt.
- Megtaláltam! – Kiáltja az egyik fiatal fiú.
- Mit talált? – Siet érdeklődve felé Judit.
- Itt van a bojler és mindenféle csövek.
- Nagyszerű akkor estére lesz meleg vizem – lelkesedik.
- Az apám vízvezeték szerelő, nem kéne átnézetni vele? – Kérdi a fiú.
- Szólj neki légy szíves, nagyon örülnék – feleli.
Estére már meleg víz is folyik a fürdő és a konyhai csapokon egyaránt. A nappali hajópadlója ragyog a tisztaságtól. A használható bútorokat is visszahordták már és alaposan lemosták őket. A könyvtárszobában nemrég fejezték be az ablakpucolást. A könyveket egy másik alkalommal veszik kezelésbe a fiatalok.
- Rendeltem pizzákat máris itt lesznek, ez a mai nap jutalma – lelkesedik Judit a fiatalok között.
Miután a brokát és csipke függönyöket bepakolták az autóba, amit hétfőn a közeli városban fognak kitisztíttatni mindenki útnak indul haza. Judit a maradék pizzával a kandallóban lobogó tűz előtt ül és alig bír ébren maradni a fáradtságtól. Azért megvárja, amíg kialszik a tűz, nehogy úgy járjon, mint tegnap és csak ezután indul zuhanyozni. Kilépve a fürdőből már csak azt veszi észre, hogy minden lámpa kialszik és teljes sötétségben tapogatózva próbál visszajutni a szobába. Ismét a szófán alszik, de most magára húzza a finom illatú foltvarrásos takarót, de így is reszket alatta. Nem a hidegtől, hanem az ijedtségtől.
Korán reggel a munkások ébresztik. Mindenki tudja a dolgát. Judit megmutja nekik az emeletet is, ahol több kisebb nagyobb szoba sorakozik egymás mellett és egymással szemben a folyosó két oldalán. Innen is elkezdik lehordani a bútorokat, hogy a festők szépen sorba kezdhessék a munkát. Judit lassan végig járja a szobákat és megtalálja, amelyik a leginkább tetszik neki. Hatalmas kétszárnyú ablak erkéllyel és dupla ágy baldachinnal és persze az elmaradhatatlan kandalló. Kinyitja az ablakot és éktelen hangos feleselésre, szidalmazásra lesz figyelmes. Azonnal leindul az udvarra.
- Mit képzelnek magukról, hogy csak úgy kidobálják ide a bútorokat, hát nincs magukban semmi tisztelet!? – Kiabálja János bácsi a fiataloknak.
- Mi folyik itt? – lép ki Judit az ajtón.
- Ezek kidobálják a bútorokat, hát nem látja, hogy tönkre teszik őket! – felel még mindig kiabálva az öregember.
- Én mondtam nekik, hogy hozzák le őket, itt könnyebb kipucolni és fönt a festők dolgoznak. Nem kidobálják, hanem kitisztítják – magyarázza türelmesen Judit.
- Akkor is jobban vigyázzanak rá és igyekezzenek, mert mindjárt esik – vesz vissza az öreg a hangjából, miközben elsomfordál a ház mögé.
Judit a fiatalok felé fordul és megtudakolja, Ádámot hogyan tudná, eléri még a mai napon. Szerencséje van, mert az egyik fiú szomszédja és nem is lakik messze innen.
Ezután kíváncsian megnézi merre mehetett János bácsi. Befordul a ház sarkánál és nem látja sehol az öreget csak egy fémből készült csapóajtófélét lefelé a ház alá. Óvatosan próbálja felemelni, de meg se moccan. Még egyszer nekifeszül, de megint nem sikerül. Vállat vonva vissza megy a többiekhez. Ismét pizzát rendel nekik ebédre. Délután pedig az egyik lánnyal elautóznak egy nagyobb bevásárló központba. Két telepakolt bevásárlókocsit tolva térnek vissza a parkolóba.
- Talán nem kellett volna ennyi mindent vennem – panaszkodik Judit.
- Szerintem pedig ezekre mind szükséged lesz a háznál – nyugtatja meg a lány.
Már majdnem esteledik, mire mindenki útnak indul. Judit hirtelen ötlettől vezérelve elindul Ádámot megkeresni. Két sarok után meg is találja a házat. Becsenget. Semmi. Még egyszer csenget.
- Ki az? – Néz ki az ajtón Ádám.
- Én vagyok, aki a villába költözött – tájékoztatja Judit, hátha nem ismeri fel.
- Mit tehetek érted?
- Szeretném megtudni jutottál e valamire?
- Igen azt hiszem, de nem akarsz bejönni?
Kényelembe helyezik magukat a konyhába és egy-egy csésze teát kortyolgatva meséli Ádám mit talált. A villa a Sári család tulajdonában volt mindig kivéve egy pár hetet. Sári Ferenc elkártyázta a villát és ki kellett költöznie a családjával. De az új tulajdonos pár napnál tovább nem tudott megmaradni a villába, mert nagyon furcsa dolgok történtek vele és inkább elmenekült. A villát visszaadta az igazi tulajdonosnak. Ezután igen érdekes dologra bukkant a halotti anyakönyvben. Gróf Sári Ferenc felesége a szépséges Róza felakasztotta magát a pincébe. A fiuk ekkor már felnőtt volt és a fővárosba költözött, de nem adta el a villát ősei tiszteletéből. Viszont a grófról semmit sem talált.
- Edit nénit is Sárinak hívták! Ez eddig eszembe se jutott! – csap a homlokához Judit.
- Akkor ő lehet a gróf unokája – izgatottan fészkelődik a székében. – Jaj és a könyvtárban is találtam pár levelet a családról, de még nem volt időm rendesem átolvasni.
- Holnap menjünk és olvassuk el azokat a leveleket – áll fel az asztaltól Judit és búcsúzni készül.
Az utcán kaptat felfelé, amikor észreveszi a sötétből előtűnő János bácsit. Judit kiált utána, de nem hallja, inkább szaporázza lépteit. Mikorra utoléri, már liheg a futástól.
- János bácsi, maga ilyen későn mit csinált itt? – szegezi neki a kérdést Judit.
- Megnéztem, hogy minden rendben van-e a ház körül.
- Mondja, csak János mit tud a régi tulajdonosokról?
- Csak azt, amit az apámtól halottam, Sári gróf elhagyta a családját egy másik nőért és lánya született.
- Vajon az a lány felvette az apja nevét?
- Ezt nem tudhatom, de az első szülöttje a Sári Ádám megváltoztatta a nevét az anyja öngyilkossága után.
- És milyen névre változtatta meg, azt nem tudja véletlenül?
- Azt nem tudom aranyoskám. Most már indulok, késő van.
- Holnap találkozunk – köszön el Judit.
Judit a kiválasztott szobába viszi a bőröndjét és kipakol a frissen fényezett fiókos komódba. Az ágyra frissen vásárolt ágyneműt terít és leindul zuhanyozni. Viszont a csapból sárgás-rozsdás színű víz lövell ki prüszkölve, köpködve. Hirtelen hátra ugrik, de így is beteríti a rossz szagú folyadék. Bánatosan visszamászik az emeletre átöltözni. Bebújik az ágyba és a fejére húzza a takarót kizárva mindent maga körül. Éppen, hogy álomba szenderülne éles csattanást hall kintről.
Már megint mi a fene lehet ez? Kérdi magából kikelve és elemlámpával, amit délután vett lesiet a bejárati ajtóhoz. Körbe világít a lámpával, de nem lát semmit. A ház mellé is kiles, de a fénycsóvák nem világítanak meg semmi különöset. Vagy még is, felfigyel a csapóajtóra és akkor mintha egy árnyék mozogna ott a bokrok között. Oda világít, de semmi. Lassan közelíti meg a fém ajtót. Neki feszül a kinyitásnak, de az könnyedén felnyílik. Alaposan kitámasztja az ajtót és levilágít a rozoga falépcsőn. Alant sötétség és csönd honol. Óvatosan lelépked és körbe néz a zseblámpa fényénél. Apró helyiség fotellal, asztallal és tévével, mind az emeletről leselejtezett bútorok. Itt nincs semmi, valószínű János bácsi rendezte be magának pihenő szobának, amikor a kertben dolgozik. A sarokban megpillant egy fekete foltot, ami egy átjárót sejtet. Judit óvatosan lépkedve maga elé világítva indul el a szűk folyosón ahonnan egy szűk szobába ér, ami tele van kapcsolóval és vezetékekkel. A vezetékek felfelé kúsznak a házba és akkor észreveszi a létrát, ami a magasba vezet. Bátorság ide, félelem oda Judit elindul felfelé a létrán, még szerencse, hogy strapabíró gumipapucsot húzott a lábára. Egy apró szobába toppan, aminek az egyik fala fával van burkolva. Kormos kémény foglalja el a szoba másik felét, amin egy kar van, vajon mire való? gondolkodik el rajta a félelmével szembe néző fiatal nő. A kar felé nyújtja a kezét és párat lép előre ekkor az egyik kőlap nyikorog és a fával borított fal kétfelé nyílik. Judit ámulva lép át a helyiségbe. Felismeri a könyvtárszobát. Mire visszafordul, a könyvespolc már bezáródik mögötte.
Elgondolkodva megy fel az emeletre a kiválasztott szobájába, hogy megpróbáljon újra aludni. Egyáltalán nem könnyen jön az az álom a szemére. Minduntalan próbálja megtalálni az összefüggéseket a talált levelek, képek és a hallottak alapján, ami a Sári villához kapcsolódik. Na, majd holnap a könyvtárban.
Álmosan és fáradtan nyit ajtót a munkásoknak. Az emeleten folytatják a festést és a takarítást. Már két szoba kész is van az övén kívül. A bútorok nagyon jó állapotban vannak és teljesen eredetiek, megfelelnek a villa építéséhez kötött időszaknak. Két igen szép Edward korabeli szekreter is található közöttük. A szőnyegek porolása, tisztítása is szépen halad. Holnap már fenn lesznek a tisztítóból visszahozott brokát függönyök. Gyors kávé után indul is Ádámhoz a hivatalba.
- Hát te hogy nézel ki? – Kérdi, Judit amint meglátja Ádám kialvatlan szemét.
- Úgy, mint te – feleli az.
- Nem sokat aludtam az éjjel.
- Én sem.
- Induljunk a könyvtárba, már nagyon kíváncsi vagyok.
Átsétálnak az út túloldalára, ott található ugyanis a helyi könyvtár, amiben a falu története, fontos dokumentumok is megtalálhatóak. Katika a nem rég ideköltözött középkorú hölgy vezeti.
- Katika kikérném az archívumból a múltkori leveleket – kéri Ádám.
- Nagyon szívesen, megint kutatást végzel? – Kíváncsiskodik Katika.
- Elhoztam a villa örökösét, mert szeretné tudni mi történt a múltban.
- Azt én is szeretném tudni.
- Akkor tartson velünk – invitálja Judit a könyvtárost.
Itt találhatók a levelek és ezekben az albumokban fotók vannak. A villa építéséről is van benne és az utána következő bálokról.
Drágám nagyon örülők a hírnek, hogy kislányom született. Máris útnak indulok hozzátok… Szól a levélben a gróf a lánya anyjához.
- Meséljen arról az időről, biztosan sokat tud róla.
- Hát persze hogy tudok, amikor ide jöttem nagyon kíváncsivá tett a település múltja és persze a villa is – tekint Judit felé Katika. – A gróf egy kisfiút és a feleségét hagyta hátra egy másik nőért. Egy lánya is született kb. az 1930-as évek közepén.
- A lánya felvehette az apja nevét? – veti közbe kérdését Judit.
- Szerintem igen.
- És mi lett a kisfiúval – kérdi Ádám.
- Ádámnak hívták.
- Mint engem – mondja Ádám.
- Pár évvel később az anyja felakasztotta magát a pincében és a fiú a fővárosba költözött, de előtte megváltoztatta a nevét.
- Mire?
- Sándor Ádámra.
- Engem is így hívnak – ámuldozik Ádám.
- És ez még nem minden! A villa padlásán bizonyos vagyok benne, hogy rengeteg irat támasztja alá ezeket a mendemondákat. A nagyanyádat is próbáltam ez felől kérdezgetni, de nem állt szóba velem.
- Nekem rengeteget mesélt a Sári villáról és a családról. Milyen érdekes a saját családjáról nem sokat mesélt és a férjéről sem –mereng el Ádám.
Eközben a fotókat nézegeti. Többször rápillant egy férfi portréjára. A hölgyek is egyszer a fotóra, egyszer Ádámra pillantanak.
- Elképesztő a hasonlóság – csodálkoznak egyszerre a hölgyek.
- Ez itt a gróf – mondja Katika.
- Az nem lehet, mintha csak magamat látnám a tükörbe.
- Tehát nem véletlen a névrokonság.
- Akkor én lehetek a gróf… ükunokája?
Judit egyik ámulatból esik a másikba. A gróf lánya, aztán a fia névváltoztatása és itt ül mellette az igazi örökös. Mikor ehhez a gondolathoz ér elájul. Ádám és Katika egyszerre kapnak utána és vezetik egy kényelmes fotelhoz. Ádám finoman paskolja a kezét, arcát. Katika vizet és vizes ruhát hoz, azzal törli át óvatosan az arcát, karját és a nyakát.
- Jaj, drága Juditka ne csináld ezt velem – rémüldözik Ádám.
- Azt hiszem elájultam – nyög fel fáradtan Judit.
- Annyira megijedtem, mi van veled? – Kérdi Ádám.
- Ez az egész história. Mit keresek én itt mikor te vagy az örökös.
- Ne beszélj butaságokat, hiszen rád hagyták a házat.
- De hát a neved!
- Azt bizonyítanom is kellene, és hát ott van a te Edit nénid!
- Igen ő volt Sári Edit a gróf lánya.
- Na, látja, hogy magát illeti – szól közbe Katika, hogy tudtukra adja, még itt van ő is.
- Azt hiszem, most nekem haza kell mennem – áll fel a fotelból és indul az ajtó felé Judit.
- Majd én haza kísérlek! – Indul utána Ádám.
- Nem szeretnék a terhedre lenni.
- Nem vagy a terhemre! Épp ellenkezőleg! Alig vártam már reggel is, hogy találkozzunk.
- Ádám ne hagyja itt a múlt századi anyakönyvi könyvet, biztosan talál bizonyítékot. Persze szüksége lesz az anyja vallomására is, de menni fog – bíztatja Katika.
- Ne gyere utánam! – Kiabál hátra Judit.
Gyors léptekkel iparkodik vissza a villába. Elterelő gondolatként elhatározza, hogy megkeresi a feljáratot a padlásra. Ott bizonyítékot keres a könyvtárban hallottakra. Lassan kezd körvonalazódni a fejében a villa múltja, de megerősítésre van szüksége.
A fiatalok szépen berendezték a nappalit és a könyvtárszobát is. A függönyök fenséges hangulatot adnak a helyiségeknek. Az emeleti szobák is csillognak, villognak, oda is felkerültek a csipkefüggönyök. Pillantásával a vezető fiút keresi, hátha segít neki a feljáratot megkeresni. Pár perccel később mindenki a titkos padlásfeljárót keresi. A festők sikeres kutatómunkát folytattak, ebben a minutumban vettek észre egy hajszálvékony repedést a leghátsó szobában. Második próbálkozásra fel is tárul előttük az ajtó. Pókhálóval beszőtt rozoga lépcső vezet fel, amit egy csupasz villanykörte világít meg halvány fényével. Páran seprűvel előre nyomakodnak és bátran nekivágnak a lépcsőnek. Szépen lassan mindenki felér a régi holmikkal telehordott hatalmas padlástérre. Több hajókoffer is hever szanaszét.
-Keressünk, olyan helyet ahol iratok lehetnek! – Irányítja a többieket Judit.
Nem telik bele egy perc sem a lányok hangosan sikongatva a pókoktól szólnak Juditnak, hogy találtak valamit. A fiúk lecipelik a ládát és még egyet, amit a festők találtak.
- Judit! – szólítja meg a takarítók vezetője – itt rengeteg értékes holmi van és még használható állapotban. szeretnéd, hogy itt is kitakarítsunk? Szépen be lehetne rendezni ezt a helyet, aztán meg hátha találunk még iratokat is – így győzködi a fiú.
- Legyen, egyezik bele Judit – miközben lesiet a lépcsőn.
Az ebédlőbe hordják a ládákat, évszám szerint próbálják szétválogatni az iratokat. Sok fotót találnak, amiket külön kupacban gyűjtenek. Judit az iratokat tanulmányozza. Pár levél köteget talál, amin a gróf a címzett. A lánya anyja küldte őket. Kiderül a kissé már olvashatatlan papírlapokból, hogy Sári gróf már a fia születése előtt is ismerte a hölgyet és a feleségét csak apja nyomására vette el. Nem szerelmi házasság volt, de a második az már igen. Felajánlja benne, hogy a lány viselje az ő nevét, ez abban az időben nagy felháborodást keltett a köztudatban. Aztán pár hivatalos levél a telekről és az építésztől.
Judit pizzával jutalmazza a segítséget. A festőket kifizeti, ők csak két hét múlva jönnek újra a padlást festeni. A fiatalok is lassan elszállítóznak. Éppen az utolsó lányt kíséri ki, amikor Ádámot látja jönni fölfelé az utcában. Gyorsan beiszkol és bezárja a kaput. Mögötte halk krákogást hall, amitől ijedtségében felsikolt.
- No ,nem kell ennyire félni tőlem – mosolyodik el János bácsi.
- Pedig nagyon megijesztett.
- Nem inkább az, aki az utcán jön?
- Ezt meg, honnan… Szeretném, ha megmondaná, hogy mit tud a titkos átjárókról és a furcsa dolgokról! – szedi össze a bátorságát Judit.
- Én, nem… semmit… - makog össze-vissza az öreg.
- Szóval? – határozottan áll előtte Judit.
- Az apám mutatta meg nekem, az akkori bérlőket így akarta elijeszteni.
- Úgy, hogy meg öli őket? – kezd dühös lenni a nő.
- Ilyesmiről szó sem volt, de azok az ijedtségtől szörnyet haltak – mentegetőzik János bácsi.
Ádám hangja hallatszik a kapun túlról, valószínű hallotta a hangokat, Juditot szólítja. Judit összerezzen a hangja hallatán, de azért óvatosan kinyitja a kaput. János bácsi úgyis itt van, gondolja, semmi baj nem éri.
- Azt hittem, sosem látlak újra – feleli a gyaloglástól kifulladva Ádám.
- Mit szeretnél az örökségedet? – Támad neki Judit.
- Nekem Te kellesz nem az örökség! – Vallja be érzéseit Ádám.
- Velem együtt kapod meg az örökséget, ezért kellek csak neked! Mert nem tudod bizonyítani a névváltoztatást.
- Milyen névváltoztatást – kérdez köbe János bácsi, aki eddig a háttérbe húzódva figyelte a civakodó fiatalokat.
- Sári Ádám a gróf fia megváltoztatta a nevét Sándorra mielőtt a fővárosba költözött.
- Sándorra? – néz rájuk elfúló hangon, mintha valami rendkívüli dolgot hallana.
- Igen ő itt Sándor Ádám a gróf ükunokája, a jogos örökös, de az én Edit nénim a gróf lánya volt…
- Tehát te is a jogos örökös vagy – nyugtatja meg János bácsi, aki le nem veszi a szemét Ádámról.
- Mi az, mit bámul? – támad neki a férfi.
- Semmi különös csak ismertem egyszer egy Sándor Jolánt még siheder koromban – mereng a múltban János bácsi.
-Ő a nagyanyám volt! – válaszol Ádám. – Sosem említett senkit, akit ne ismernénk. Igen tartózkodó asszony volt, egyszer nagyon megégette magát.
- Sajnálom, de abban nekem is részem volt, tudod szerelmes voltam a nagyanyádba. De nem illettünk össze.
- Ezért elhagyta inkább?! – Alig tudja visszafogni magát Ádám.
-Ő nem akart engem! – Védekezik János bácsi.
- Maga után már nem is volt senkije.
- De hát itt vagy te!
- Gondolkozzon egy kicsit! – Éles hangon vitatkoznak egymással.
- Nyugi fiúk, ez nem old meg semmit! – Áll közéjük Judit. – Beszéljük meg higgadtan egy tea mellett a konyhában.
Beinvitálja őket a friss festékszagú villába. Ámulva lépkednek egymás mögött óvatos pillantásokat vetve minden felé. Kényelmesen elhelyezkednek a konyhából nyíló apró étkezőben, amíg Judit teavizet melegít. A két férfi némán méregeti egymást, apró hasonlóságokat keresnek egymáson.
- Ne legyenek ilyenek egymással, lehet, hogy rokonok – próbál békítőt játszani Judit.
- Ha maga volt a nagyanyám udvarlója, akkor már várandós volt az apámmal, amikor elhagyta magát – kezdeményez beszélgetést Ádám.
- Sajnos én erről semmit sem tudtam, akkor nem hagytam volna el a nagyanyádat – veszi kedvesebb formára János bácsi.
- Na, öleljék már meg egymást és igyunk a találkozásukra – javasolja Judit nekik tea töltés közben.
Órák telnek el a két férfi ismerkedése alatt, amíg Judit a szanaszét heverő papírokat rendezgeti. Szeretné a könyvtárnak adományozni az iratokat, de ehhez még Ádám beleegyezése szükséges. Lássuk be ez lesz a legkönnyebb, hiszen lesi minden mozdulatát és kívánságát Juditnak. Nagy valószínűséggel beleszeretett a nőbe.
Késő éjjel János bácsi haza indul az unokájára gondolva, miután megdicsérte Juditot, hogy nagyon szépen helyre hozta a villát és felőle nyugodtan élhetnek benne az unokájával. Ádám a konyhában mosogatja el a csészéket és éppen beleegyezik az iratok átadására, de van egy feltétele.
- Mi lenne az?
- Belegyezem, ha hozzám jössz feleségül – térdel Judit elé a konyha közepén reményteli mosollyal az arcán.
- Ezen még gondolkodnom kell – komorodik el Judit – de azért – húzódik mosolyra az ő szája is – megcsókolhatnál végre – térdel le vele szembe.


VÉGE