Fazekas Zsuzsanna

Az anyag nem vész el, csak átalakul

„Sári villa. A hely, ahol a víz borrá változik.”
Emiatt a mondat miatt estem majdnem orra, miközben bámultam az utcán az utazási iroda ablakára ragasztott feliratot. Ha! Micsoda turista csalogató baromságokat találnak ki. Felháborító! Ha nem a XXI. sz.-ban lennénk simán megkínozhatnák őket Istenkáromlásért. Akkor már miért nem azt írják, hogy Jézus urunk feltámadt (most örökre) és meg lehet tekinteni a csodáit. Felháborító! Ez biztos valami bűvésztrükk. Vagy nem! Valami olyan reklámfogás lehet, mint amikor üvölt a TV-ből, hogy „most megváltoztatjuk az életét”, te felkapod a fejed (abban a reményben, hogy vagy jó sok pénzt ígérnek, vagy bomba nőt) és kiderül, hogy memóriás matracot akarnak rád sózni potom néhány tízezresért, amitől soha többé nem fáj a hátad. Végül is az is egy változás, de azért minimum egy luxusvilla medencével, hatalmas színpaddal és táncoslányokkal. Na, az megváltoztatná az életem! Nos, ahogy ezt így levezettem magamban azt vettem észre, hogy már nyitok is be az utazási iroda ajtaján. Megvettem a jegyet (ne tudják meg milyen jó üzlet az emberi kíváncsiság). Nemsokára eljött a nagy nap. Felszuszakoltam magam a buszra, ami persze tele volt (gondolom mindenki tudni akarta, hogy rúghatna be egy kancsó víztől). A busz körbejárta Balatonalmádi nevezetességeit, láttunk sok szép épületet és rengeteg borospincét, amikor végre megérkeztük úti célunkhoz, a villához. Az idegenvezetőnk – Imi – nem ma kezdte a szakmát. Közvetlen, humoros, zsivány fickó volt. Persze szép, szép ez a villa, de minket a ''víz esete a borral'' foglalkoztatott. Természetesen a legvégére hagyta a lényeget, addig pedig fokozva a feszültséget körbevezetett minket:
- Jöjjenek csak bátran Hölgyeim és Uraim. Jöjjenek, zárkózzanak fel. Kívül láthatják a kör díszítőelemeket, mely a város egyetlen szecessziós stílusban épült villájának tipikus jellemzője. De szeretném felhívni figyelmüket ezekre a gyönyörű ablakokra, ajtókra is. Eme stílus gyönyörű színekkel és formákkal kényezteti szemünket. És ha már ennyit említem a szecessziót néhány szót szólnék róla, amíg beljebb megyünk. Elég nehezen fogadták el ezt az új irányzatot – ami egyébként ''kivonulást'' jelent - , mert ebből az új stílusból alakult ki a giccs. Ez a 19. század végén, 20. század elején megjelenő irányzat – ami megjelent az irodalomban, a képző-, és iparművészetben is – inkább mozgalomként értelmezték, ami sok vitát váltott ki.
- Mint láthatják az épületen belül is kevés a derékszög – magyarázta, miközben a harmadik fürdőszobát néztük meg – inkább a lágy, gömbölyded formák jellemzőek.
- És itt van az én kedvencem (ha megengedik a személyeskedést), ez a gyönyörű kovácsoltvas.....
Na, itt már elvesztettem a fonalat, pontosabban egyáltalán nem érdekelt milyen korlátok vannak az épületben, mert a tömeg közepén megláttam egy gyönyörű szőke hölgyet, akinek nagyon szép lábai voltak, és azzal töltöttem az idegenvezetés további perceit, hogy megpróbáljam felvenni vele a szemkontaktust. Ahogy ezzel foglalatoskodtam észre sem vettem, hogy már az egész társaság (köztük persze én is) a villa ebédlőjében áll. A nagy csönd zökkentett ki fontos küldetésemből. Levettem a szemem a szőkeségről és Imire néztem. Egy nagy étkezőasztal köré csoportosított bennünket, ahol egy szorosan lezárt üveg kancsó volt tele áttetsző folyadékkal, körülötte poharak. Az idegenvezető még várt néhány másodpercet, hogy fokozza az izgalmat, aztán amikor meggyőződött róla, hogy mindenki őt nézi (szerintem ez a rész volt a kedvence, nem a kovácsoltvas korlát), belekezdett a mondókájába:
- Azt hiszem most jött el az a perc, amire egész nap vártak. Itt láthatják a csodát, amire 2000 éve senki sem képes, de ez a különleges villa, a misztikus múltjával, a rezgéseivel, a lelkével meg tudja adni Önöknek azt amit mindenhol keresnek: a hitet. Ne kérjenek magyarázatot, mert nincs. Csak arra van magyarázat, amit mindjárt a saját szemükkel is láthatnak, hogy létezik Isten, létezik csoda. És akkor most jól figyeljenek..., Uram, tegye el a fényképezőgépet, már a buszban megmondtam, hogy tilos a fényképezés. Jó. Köszönöm. Szóval, akkor Hölgyeim és Uraim, lássanak csodát!
És ahogy ezt kimondta, levette a fedőt a kancsóról és elkezdte tölteni az áttetsző folyadékot a poharakba. Tényleg csoda volt, amit láthattunk. Az edényben lévő víz, még víz volt, amikor az üveg kancsóban volt, de ahogy csorgott bele a pohárba úgy változott át vörös színű nedűvé. Minden egyes pohár megtelt borral. És hogy Imi bizonyítsa állítását a poharakat a hozzá legközelebb álló emberekhez nyújtotta és így szólt teljes nyugalommal:
- Kóstolják csak meg.
- Ez Zweigelt – mondta egy szakállas úr láthatóan meglepődött arccal, amint belekortyolt a lébe.
- Pontosan. Látom, Ön kitűnő borszakértő – nyájaskodott.
- Én is kaphatnék egy pohárral? - kérdeztem hallható kételkedéssel a hangomban. - Lehet, hogy ezek itt beépített emberek.
- Hát persze, hogy kaphat - válaszolt mosolyogva Imi és felém nyújtott egy poharat.
Amint kezembe vettem és a szám felé húztam a poharat, már éreztem a zamatos balatoni bor üdítő illatát. Megkóstoltam. Tényleg Zweigelt volt. Pár pillanatig síri csend volt. Senki nem mozdult, nem szólalt meg. Csak néztünk Imire, néztünk egymásra, néztünk az asztal alá (hátha leleplezzük a trükköt). Aztán hirtelen valaki megszólalt, ezután már lavinaként záporoztak a kérdések:
- Hogyan lehetséges ez? Mi történt? Mióta tudják? Hogy fedezték fel? Mi a trükk? Hogy csinálták? Ahány gondolat, és ahány világ nézet, annyi -féle kérdés. Valaki tényleg elhitte és csodáról beszélt, valaki kételkedett, valaki hitte is meg nem is. Persze Imi (szerintem begyakorolta) olyan nyájas, mosolygós fejjel tudta hárítani az áramló kérdéseket, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ''le a kalappal előtte'', vagy ''undorító'' érzés fog el. Amikor többé-kevésbé lecsillapodtak a kedélyek, Imi így szólt:
- Nos, Hölgyeim és Uraim, az idegenvezetés a Sári villában véget ért. Kérem, fáradjanak a buszhoz. Visszamegyünk a szállodába.
Ezzel elindult a tömeg kifelé. Én is – ahogy mindenki – az eseten törtem a fejem, amikor eszembe jutott a csinibaba. Végül is most kezdődik életem hátralevő része, ami remélhetőleg nem lesz kevés, úgyhogy van időm a csodán morfondírozni, viszont a hosszú combú leányzó ha eltűnik, akkor csak azon törhetem a fejem, hogy lehettem ilyen ostoba, hogy nem szólítottam meg. Szóval, nagyon gyorsan kizökentettem magam a gondolatok mezejéből, és átadtam más testrészemnek az irányítást. Felzárkóztam a csoporthoz, de kissé hátra maradtam, hogy átlássam a tömeget. A lány sehol. Elindultam a busz mellett, benéztem minden ablakon, de azok között sem volt, akik már felszálltak. Még egyszer alaposan végignéztem a tömegen. Nem találtam. Gondoltam visszamegyek a villába, hátha eltévedt (nem nehéz ebben a hodályban) és segítek neki. Még jól is jön, lesz okom szóba elegyedni vele. Bementem hát és benéztem mindenhova. Felmentem az emeletre, újra megcsodálhattam a szecesszió minden karikáját és gömbölyű elemét, de a lányt sehol nem találtam. De egy helyen még nem voltam. Az ebédlő. Már majdnem odaértem, amikor halk sustorgást hallottam. Éppen csak annyira hajoltam be az ajtón, hogy én lássam ki van ott, de a bent lévők ne vegyenek észre. Imit láttam, amint egy Einstein-figurával beszél és pénzt ad át neki. Szerencsére az előbbi háttal állt, az ősz hajú tudós pedig oldalt, úgyhogy még beljebb tudtam menni anélkül, hogy meglátnának, így hallótávolságon belülre értem.
- Hú, ez most nagyon ott volt. Egyre többen jönnek. Sűrítjük a látogatást, de előbb finomítani kell a szert. Csak akkor hozok újabb csoportot, ha már tökéletes lesz a csepp és akkor óriásit fogunk kaszálni. Valahogy késleltetni kell a hatást. Amikor levettem a fedőt már akkor elkezdett rózsaszínesedni a bor. Ha kell egész éjszaka dolgozz rajta. Nem bukhatunk bele. Ja, és fokozatosan emelem a belépőjegyeket, úgyhogy nem marad el a fizetséged, nyugi.
- Ahá! Szóval csoda! Az lesz a csoda, ha nem buktatom le magukat! - ugrottam elő rejtekhelyemről. - Cseppek? Rózsaszínesedett bor? Egy jó okot mondjanak, amiért ne leplezzem le magukat -  mentem oda hozzájuk diadalittasan.
A tudós kinézetű annyira megrémült, hogy még hebegni, vagy habogni is elfelejtett és kérdőn nézett Imire. Imi egy kis zavar és gondolkodás után rávágta:
- Osztalék.
- Hm – dünnyögtem, miközben a kezében lévő két- és ötezres kötegre néztem. - Had gondolkozzam egy kicsit. - Jó – vágtam rá azonnal. - De még mielőtt üzlettársak leszünk magyarázzák el mi folyik itt.
És Imi elkezdte. A tudós kinézetű tényleg tudós, pontosabban vegyész. Edének hívják. Ede és Imi egy gyógyszertárban együtt dolgoztak. Ede remek szakember volt már akkor is, csak egy pici probléma volt vele, nagyon szerette a bort. Meg a sört. Meg a pálinkát. Szóval mindent, ami a-val kezdődik. Egyszóval alkoholista (volt). Olyannyira, hogy munka közben is szüksége volt az éltető nedűre, mert ha nem juttatta be a megfelelő mennyiséget a szervezetébe, rosszul lett. Otthon, szabadidejében kikísérletezte, hogy oldhatná meg a problémáját. Feltalált egy cseppet, ami kivonja a színt és a szagot az italokból. Megmarad a hatás, megmarad az íz, de a szem és az orr nem ismeri fel mivel is van dolga. A baj csak az volt, hogy ez a csepp oxigén hatására elveszti a funkcióját. Tehát zárt edényben minden ital víznek tűnik, de ha levegő éri, puff, felfedi valódi kilétét. Így történt, hogy munka (és italozás) közben annyira berúgott, hogy elfelejtette rácsavarni a kupakot az ásványvizes flakonra és mit ad Isten, a főnök éppen arra járt. Az ásványvízből pillanatok alatt sárga színű, habzó sör vált. Másnap már nem kellett bemennie dolgozni. De az ő korában (60 éves) már hol talál munkát? Eljutott az eset Imi fülébe is, aki elkezdett gondolkozni azon, hogy nem tűnt fel senkinek, hogy sör van az öregnél? (ugyanis ezen senki nem gondolkozott, csak kirúgták italozásért Edét, és kész). És mivel hála legyen a jó Istennek Imi kíváncsiabb mindenkinél felkereste volt kollégáját. Ede elmesélte neki a találmányát és egy üveg bor meg egy liter pálinka mellett kitalálták, hogy ezt hogyan lehetne kihasználni. Másnap már Imi is felmondott, kitanulta az idegenvezetést, a többi pedig már gyerekjáték volt.
- Aztaaa mindenit! - füttyentettem elismerően. - Ti aztán nem vagytok semmik, ugye megengeditek, hogy tegeződjünk, hiszen úgy tűnik üzlettársak lettünk. - Hú, apám! Az évszázad „csodája”! - kuncogtam, miközben agyam gyorsabban járt, mint valaha. - Oké, most már lehiggadtam – nyugtattam meg újdonsült partnereimet, hisz láthatóan elég feszélyezetten álltak a lebukás kardjától lesújtva. - Na, szóval mi a baj a cseppel? - kérdeztem most már a lényegre terelve a szót.
- Szinte azonnal elillan, ahogy levegőt ér. Késleltetni kell, különben már a kancsóban visszakapja a bor a színét és az illatát, az pedig nagyon feltűnő lesz. Eleinte még néhány másodperc eltelt a szer hatása és a kancsó kibontása között, de minden látogatásnál egyre kisebb ez az idő. A mai eset elég necces volt – szólalt meg most először Ede.
- Nem is vettem észre – szóltam Imihez meglepetten.
- Persze, mert a nagy halandzsára figyel mindenki. Szerinted miért járatom a szám egyfolytában?
- Ja, tényleg. Nyálas is volt egy kicsit az biztos. Te figyelj, van egy ötletem – kezdtem miközben mentünk vissza a buszhoz, hogy a többiek nehogy értünk jöjjenek. Útközben elmeséltem neki, hogy a haverom fia az orvosira jár és előszeretettel tesz kísérletet arra, hogyan tud minél olcsóbban, minél egyszerűbb anyagokból tudatmódosító szereket előállítani (ő fogalmazott ilyen szépen, mármint a haverom fia). Talán ő tud segíteni. Ja, és én is szeretnék egy ilyen idegenvezetői tanfolyamot elvégezni. Akkor dupla műszakban tudnánk nyomni. Rábólintott, és azt mondta, hogy a szállodában megbeszéljük. Felszálltunk a buszra. Természetesen még mindig mindenki a „csodáról” beszélt, úgyhogy fel sem tűnt senkinek, hogy Imi hol marad ilyen sokáig. Feltűnés nélkül helyet foglaltunk mind a ketten. Imi elkezdte megszámolni az embereket. Egy hiányzik. Már szállt volna le, amikor a szőke cica szaladt a buszhoz, a villa háta mögül előbukkanva.
- Elnézést – lihegte.
- Semmi baj, az a lényeg, hogy megvan. Nos, indulhatunk?
- Hol voltál? - kérdezte suttogva a lány anyja.
- A bokorban. Hasmenésem lett a bortól – mondta pironkodva, alig hallhatóan a lány.
Na, ezt nem kellett volna meghallanom. Tudom, hogy természetes, ha valakire rájön, de úgy kiábrándultam belőle, hogy már ha ő jönne se kéne. Különben is, lesz nekem kiből válogatni. A luxusvillámban. A táncoslányokból.