Benke Mária

A Sári - villa rejtélye

mese

 

Hirtelen tél lett.
A Balaton is befagyott.
Balatonalmádiban a Sári Villa a Balaton északkeleti öble közelében állt magában, körötte mindent hó borított…
Télen nem lakta senki, kihalt volt, bár egy idős gondnokféle rendszeresen járt a villába, temperálni a ház falait, hogy ne fagyjon meg semmi.
Olyan állag megóvásféle volt a munkája.
Egyik délután – korán sötétedett – zörgettek a nagy tölgyfa ajtón, András a mindenes megrezzent…
Ki lehet az ilyenkor, itt ahol a madár sem jár? – gondolta, s nehézkesen egy gyertyát gyújtott és lesántikált a lépcsőn.
Az ajtót kitárta, a szél egy hógörgeteget kapott épp fel és sodorta maga előtt, kegyetlen hideg volt, két gyermek állt a kapuban, félig agyonfagyva.
- Hát Ti, hogy kerültök ide? – kérdezte András.
- Mi az osztályunkkal kirándulni jöttünk és eltévedtünk vacogták, nem találjuk a szálláshelyünk felé vezető utat, és félünk, hogy ránk esteledik, akkor láttuk meg ezt a villát, hát bezörgettünk…
- Jól tettétek, gyertek gyorsan be – mondta a gondnok – majd törölközőket, takarókat hozott, és felszólította a gyerekeket, hogy jól törölközzenek meg, dörzsöljék át a testüket, hogy a vérkeringésüket serkentsék, majd burkolózzanak be a takarókba. Sietve eltűnt a konyhában, hogy teát főzzön.
Mikor a forró teával visszatért a két gyermek összebújva már aludt…
Gondolta szegények, milyen elgyötört állapotba kerültek, még jó, hogy megtalálták ezt a villát, no és ő is pont most volt itt, milyen szerencse…
Hozott még pokrócokat jól betakarta őket és egy gyertyát az asztalon hagyott a finom citromos teával meg sajtos keksszel, hogy ha felébrednek, tudjanak enni-inni és ne ijedjenek meg, hogy hol vannak…
Írt egy cédulát, hogy elment haza, s hogy kora reggel visszajön.
Almádiban lakott a feleségével – azt tervezte, hogy reggel jön a Sári villába és hoz ennivalót a gyerekeknek…
Mikor bezárta az ajtót és távolodott a villától Julcsi felébredt és ébresztgetni kezdte Zolit is.
Zoli álmosan átfázva motyogott valamit, hogy hagyja aludni…
Julcsi kimászott a sok takaró alól és kíváncsian nézett körül a villában. Végigjárta a szobákat, megnézte a hallt és próbált villanyt gyújtani, de áramtalanítva volt az egész ház. Egy másik vastag gyertyát talált, amit az égőről meggyújtott, s azzal indult felfedező körútra.
A szél süvített kinn, különös hangokat adva elég félelmetesnek tűnt.
A gyerekek nyolcadikosok voltak a fővárosból jöttek osztálykirándulásra a téli szünetben, csak valahogy elszakadtak a csoportjuktól. Telefont próbált keresni a lány, hogy értesítse az osztályfőnökét, ne rémüljenek meg az eltűnésük miatt, de nem talált. Elgondolkodott, hogyan szoktak itt a külvilággal érintkezni az emberek? – a mobil telefonja lemerült, a töltőjét a szállásukon hagyta, Zolinál pedig nem volt.
Reggelig valahogy csak kibírják – gondolta – s csendben visszament a fiúhoz, aki már kereste, hogy merre jár…
Elmondta neki, hogy a gondnok egy cédulát hagyott, és kekszet, teát, gyertyát, itt kihúzzák reggelig és majd reggel értesítik az osztályfőnököt, hogy nem vesztek el, most már nem tudnak semmit sem tenni.
Zoli egyetértett, megpróbálták a fekhelyüket elkészíteni és nyugovóra térni.
Mikor elcsendesedett minden különös hangokat hallottak…
A szél ijesztően fújt, süvített, de ezek a hangok nem kívülről jöttek…
Lélegzet visszafojtva várakoztak, füleltek, próbálták kitalálni, hogy mi lehet az és honnan hallják…Néha elcsendesült, majd ismét valami mondókafélét hallottak, később meg mintha énekelt volna…
- No, ennek utána járunk, szólt bátran Zoli és az égő gyertyával a kezében elindult a lépcsőn lefelé, ahonnan a hangokat hallották…
- Várj meg, ne hagyj itt egyedül – kiáltott Julcsi én is megyek veled…
Szorosan egymást követve lépkedtek a lépcsőn az égő gyertya lángja árny és fényjátékot hagyott a falon, az ő árnyékuk megnyúlt és ezen nevettek…
- Olyan, mint az elvarázsolt kastélyban – mondta Zoli.
- Ja, de azért kicsit félelmetes – válaszolt Julcsi.
Megálltak, síri csend volt, nem tudták merre induljanak, majd a szuterén felől ismét hallottak valamit, de most inkább egy női éneklésnek tűnt…
A hang irányába mentek, közben nagy robajjal a szél feltépte az egyik ablakot, az kivágódott és hódarát hordott be a szél a padlóra…
Felsikoltottak, mert nagyon váratlanul érte őket, visszamentek a lépcsőn felfelé, hogy bereteszeljék az ablakot.
Újra elindultak és láss csodát egy aranyhajú lány alakja lebegett a lépcső felett…
Döbbenten álltak, mozdulatlanságba merevedve, mire Julcsi megszólította:
- Ki vagy Te?
- Ééén? – én Tündér Tünde vagyok, a társaimmal itt játszottunk, de én elálmosodtam és lepihentem, mire felébredtem nem találtam őket… Énekelni kezdtem, hogy meghallják a tündér dalt, amivel egymást szoktuk hívni…És Ti, kik vagytok? – kérdezte csengő hangon nevetve, nem tűnt sem izgatottnak, sem aggódónak…
A gyerekek rendre elmesélték a történetüket, mire a jó tündér megígérte, hogy minden rendben lesz…
Azzal huss, kilebegett a szuterénból és eltűnt…
A két gyerek álmélkodva nézett utána, Zoli megszólalt:
- Csípjél meg! – ez velünk történik? – nem értem…
Tündér Tünde megkereste a gyerekek szálláshelyét, ott az osztályfőnöknőt és elmondta neki, hogy a gyerekek jól vannak, s minden rendben van velük, reggel találkozhatnak.
A tanárnő hálásan köszönte meg a tündérnek, aki ismét köddé vált…

Lassan, kevés alvással reggel lett, elgyötörten itták meg a jéghideg teát, ettek pár szem kekszet is és várták a gondnokot, hogy értük jöjjön…
András meg is érkezett, bőséges reggelit hozva.
Kérdezte, hogy telt az éjszakájuk.
Ők elmesélték a tündérrel való találkozásukat, a rémisztő hangokat, a vihar játékát az ablakkal…dűlt belőlük a szó.
A gondnok álmélkodva hallgatta, s kérte, hogy mutassák meg, hogy hol találkoztak vele.
Ők elindultak a lépcsőn, de mire odaértek nyoma sem volt egyetlen tündérnek sem.
- Itt nem volt senki – válaszolt csendben András.
- De itt volt, mindketten láttuk, sőt beszéltünk is vele…
- Az lehetetlen, ha csak nem álmodtátok az egészet…Az embert a képzelete, fantáziája sokszor megcsalja…
Másnap két tanár jött a gyerekekért, megnyugtatták a többieket is, el sem tudták képzelni, honnan tudhattak róluk, hogy a Sári Villában éjszakáztak, mikor a gondnok mosolyogva nézett rájuk…
Most már mindent értek – mondta Zoli, az András értesítette őket, mikor hazament, hát persze, ez a huszonegyedik század…
Így ért véget a Sári villában a gyerekek rejtélyes, izgalmas kalandja…