Benke Mária 

A különös idegen

2. rész

 

Eliza összepakolt, megbeszélte a házinénivel, hogy el kell mennie. A néni nagyon sajnálta, mert megkedvelte, s azon is csak ámult, hogy tud beszélni…
Sok sötét titok lappanghat még itt, - gondolta – de persze kérdezgetni nem merte a lányt.
Nem sok holmija volt, összepakolt, kiment az állomásra és azon gondolkodott, hogy hová induljon.
Egyszer csak a hangosbemondó megszólalt:
- Gyorsvonat érkezik a harmadik vágányra, és tovább indul Budapest Déli pályaudvarra, kérem a kedves utasokat, hogy szálljanak fel a vonatra.
A vonat 10 perc várakozás után indul.
Eliza berohant a jegypénztárhoz és gyorsan kért egy jegyet Pestre, majd felszállt a vonatra…
Az utazás közben mindvégig azon gondolkodott, hogy mit tegyen? – vállaljon-e munkát valahol, jelentkezzen-e az Egyetemen Pécsett és folytassa a tanulmányait, vagy keresse fel apját és tisztázzák mi is történt egy évvel előbb?
Súlyos gondjaiba burkolózva zötyögött a vonaton, mikor hirtelen eszébe jutott, hogy az anyja testvéréhez mehetne egy időre, aki fővárosban a pályaudvarhoz közel lakik.
Mire a Délibe ért a vonat, már kész terve volt.
Meglátogatta Melinda nénit, aki nagyon megörült neki.
Jaj lelkecském, honnan kerültél elő? Apád, majd beleőrült az eltűnésedbe.
Hosszú történet – mondta mosolyogva, kissé elpirulva Eliza.
Mindent részletesen el kell mondanod, hiszen szegény Anyád temetése óta semmit nem tudok Rólad.
Tudom, el akartam tűnni a világ elől egy időre, gondolkodnom kellett a történteken.
Apád majdnem eszét vesztette Anyád halála miatt pláne, hogy Te sem hittél neki, majd eltűntél…
Mindenütt kerestetett, bele is betegedett, már csak árnyéka önmagának.
Miért? – mi történt vele?
Hááát én nem tudom pontosan, de nagyon kikészült a szíve, és visszahúzódó, zárkózott ember lett belőle, már nem tartja a kapcsolatot senkivel.

 

A vagyonából szerényen éldegél, nem is dolgozik, az öreg Juliska nénéd gondoskodik róla, én többet nem tudok…
Meli néni, mit gondolsz? – megkeressem?
Azt hiszem igen, nem jó az, ha félreértések miatt harag van apa és leánya között. Te voltál mindig a szemefénye.
Jó, rendben, nekem is nagyon hiányzik, a haragom már elmúlt, meg fogom látogatni. – mondta a lány.
Haragod? – miért haragudtál rá?
Ő okozta Anyám halálát, azzal a félrelépésével, amin Anyu kiborult és a vadászaton a zaklatott lelkiállapota miatt történt vele a tragédia.
     Nem tudom fiam, ezt honnan veszed, de az Apád imádta az Anyádat és soha életében nem csalta meg, valamit nagyon félreértettél… - mondta Meli néni, szegény anyád előbb lépett volna félre…de ne szólj szám, nem fáj fejem…
Most már teljesen megzavarodtam – mondta elgondolkodva Eliza. Kipihenem magam, és holnap elutazom Apámhoz, meglátogatom, és megbeszéljük az egy évvel ezelőtt történteket.
Így már jobban hangzik a dolog – mondta kedvesen nagynénje – gyere egyél, fürödj meg, és a vendégszobában kipihenheted magad.
Másnap frissen, pihenten ismét a pályaudvaron volt és jegyet váltott Pécsre, az Apjához igyekezett.
Mikor megérkezett az állomásra kicsit nehezen vitték a lábai, sokféle gondolat kavargott a fejében.
Végül odaintett egy taxit és megmondta a címet.
A taxi a házuk elé gördült, kiszállt, sokáig álldogált a kapuban, mikor is Juliska néni éppen bevásárolni indult, meglátta a lányt és visongani kezdett örömében.
- Úr Isten! – hogy kerül ide a kisasszony? – Apja ura olyan boldog lesz, szegény beteg szíve lehet, hogy túl sem fogja élni.
- Juliska mama, engedje meg, hogy én csendben, a magam módján intézzem, kérem, menjen csak vásárolni…
Eliza a kulcsával kinyitotta az ajtót és belépett az előcsarnokba. Felzaklatták az emlékek, de erőt vett magán, hogy továbblépjen.
Az Édesapja orvos volt, de már régen nem praktizált, inkább egy-egy anatómia órát adott az egyetemen, sok dolog érdekelte, a tőzsde különösen.
Amíg anyja élt, nagy pompás házat vittek, fogadásokkal, bálokkal, vadászattal, azóta csend honolt a házban.

 


Halkan haladt a szalonban, ahol a háttal ülő apja szivarfüstjét pillantotta meg. Beleszippantott a levegőbe, s jól eső érzés fogta el, már gyermekkora óta kedvelte apja szivarfüstjét…
Csendben megállt a fotel mellett és a régi jó szokása szerint köszöntötte. Apja majd elájult a boldogságtól, majd a szívéhez kapott és elvesztette az eszméletét. Eliza hívta az orvosát, de közben szívmasszázst alkalmazott, s előkereste a gyógyszerét, melyet a nyelve alá kellett tenni. Hamarosan magához tért, és gyenge hangján csak annyit mondott:
Hála Istennek! – nem hiába imádkoztam annyit, hogy viszontlássalak.
Boldog vagyok én is Apám! – mondta Eliza – de most kérem, ne izgassa fel magát.
Ezernyi kérdésem van – mondta – közben megérkezett az orvos, megvizsgálta, és kedvesen csak annyit mondott:
Itt már nincs szükség rám, jó kezekben vagy Gábor, azt hiszem.
Eliza! – örülök, hogy látom, most Édesapjának pihenésre és Önre van leginkább szüksége.
Az orvos elköszönt, ők ketten egymás kezét fogva beszélgettek. Apja a kereveten pihent, a lány mellette üldögélt…Néha megszakította a történetét az elmúlt egy évnek, mert látta, hogy apja lehunyta a szemét. Talán elaludt kicsit, gondolta Eliza – hagyja pihenni.

A könyvszekrény előtt nézelődött, mikor arra lett figyelmes, hogy egy
dr. Kovács György orvosi publikáció van nyitva középtájon…
Megdobbant a szíve, belelapozott. Tudományos értekezés volt a rákkutatásról, s a kutatási tapasztalatairól, amiket Párizsban szerzett.
Ez Ő! – gondolta Eliza lelkesen.
De hogyan? – az apja ismerheti? – ezernyi kérdés tolakodott a gondolataiba, majd visszaült apja mellé, s nagyon furcsának találta. Megvizsgálta, rémülten látta, hogy apja csendben elaludt örökre.

Kétségbeesve hívta az orvost, aki jött is azonnal, próbálta nyugtatni Elizát, hogy nagyon beteg volt már régóta gyönge a szíve, de azt mondogatta mindig, hogy addig nem halhat meg, amíg a lányára rá nem talál…
Hát most feladta, boldog mosollyal az ajka körül aludt el. Kérem, ne hibáztassa magát, részvétem – monda az orvos és csendben távozott.
Sírni kezdett, de csöngött a telefon, a nagynénje hívta, hogy mi újság? – sikerült-e kibékülniük, mert már majd megölte a kíváncsiság…
Eliza könnyek között mesélte el a találkozást és az egész eseményt.

 

Melinda néni részvétét fejezte ki, és kérte, hogy legyen nagyon erős, a legközelebbi vonattal odautazik, és segít mindenben.
Az első sokkhatás után egész éjjel virrasztott könnytelenül az apja mellett, olyan volt, mintha csak aludt volna.
Reggel aztán intézkedett mindenről, a temetésről, a közeli hozzátartozókról, stb.-ről, hamar túl akart lenni ezen az egészen.

Két nap múlva a kápolnában volt a búcsúztató és a szertartás, ahol könnyei között felfedezte dr. Kovácsot, nagy meglepetésére az is döbbenten állt.
Nézték egymást csendben, közben a szertartás zajlott.
Mikor véget-ért, s a részvétnyilvánítások is lezajlottak, már csak Meli nénivel ketten álltak a sírnál és távolabb dr. Kovács…
Eliza kérte Meli nénit, hogy menjen el, majd otthon találkoznak, egyedül szeretne maradni. Az megértően távozott.
Ott állt a sírnál, üres tekintettel, mikor valaki gyöngéden megfogta a vállát.
Tudta, hogy György az, néhány kedves szóval sajnálatát fejezte ki Elizának.
Ő azonnal kérdéssel válaszolt:
- Ön hogy kerül ide?
- Apja jó barátom volt!
- No de magának börtönben kellene lennie, vagy nem?
- Miért? Ja az Almádii félreértés miatt gondolja?
- Az nem volt félreértés – mondta dacosan Eliza…
- Ha engedi, nyugodtabb körülmények között mindent elmagyarázok, kérem, jöjjön velem, s a kocsijához invitálta a lányt. Aki gépiesen követte…
György elejétől végéig elmagyarázta a Sári Villában talált gyanús gyémánt ügyet, mindent, ami miatt azt hihette a lány, hogy Ő a körözött bűnöző, s ami a félreértést okozta az mind az azonos nevű szélhámos nagybátyja lelkén szárad.
Tisztázódtak a félreértések, és a nagybátyját letartóztatták, elmesélte még, hogy neki is voltak kisebb kalandjai és kártya adósságai, amit azóta már rendezett.
A tőzsdén nagyobb összeggel próbált szerencsét, előbb vesztett, de azután megsokszorozta a vagyonát, és most ismét a Pécsi Egyetemen dolgozik, kutatóorvosként.
Elizának ragyogott a tekintete, mikor megtudta, hogy nem bűnöző, minden szavát elhitte, mert hinni akart neki.
Megbeszélték, hogy semmit nem sietnek el, hiszen rengeteg idejük van.

 

A lány visszament az egyetemre, ledoktorált, és gyakornokként dr. Kovács mellé kérte magát…
A vonzalomból szerelem, majd a szerelemből házasság lett.
Nagy pompával lezajlott az esküvő, sok-sok vendéggel, ahogy szegény Mamája akarta volna Elizának…
Minden kedves rokon és barát részt vett a szertartáson, úsztak a boldogságban.

Nászútra örömmel utaztak el mindkettőjük kedvenc helyére Balatonalmádiba a Sári villába, Kovács birodalmába, oda, ahol megismerték egymást…
Másnap kikocsiztak arra a tisztásra, ahol Eliza először megszólalt…

Az idő tavaszi volt, csodálatos kék volt az ég, minden kizöldült, sétálgattak kéz a kézben az erdő szélen, mikor Eliza felkiáltott:
- Ott az én kis mókusom, aki megdézsmálta az elemózsiánkat. Gyere nézd meg, hogy milyen szelíd – mondta Eliza Györgynek, s ahogy meg akarta fogni, felszaladt egy fára…
Mindketten nevettek, majd György átölelte karcsú gyönyörű szép asszonykáját és nagyon komolyan azt mondta neki:
- Az egész életemet a karjaidban szeretném tölteni…
- És, mi az akadálya? – kérdezte huncutul a szép fiatalasszony.
- Háát remélem semmi! – de olyan valószerűtlenül boldog vagyok, hogy már szinte el sem hiszem.
- Én is nagyon boldog vagyok Veled kedvesem – mondta Eliza és hidd csak el, hogy ez egy életre szóló szerelem, mint a mesében…
A Sári Villa varázslatos, el tudnám képzelni az egész életemet benne veled, úgy, hogy – talán – még ki sem mozdulnánk…
Mindketten boldogan nevettek.