Benke Mária

A különös idegen…

1. rész
 

Georg Kovac Balatonalmádiban a Sári villában egy kastélyszerű komor kőkerítéssel övezett épületben élt. Csodálatos volt a táj, jó a levegő, hihetetlen csend vette körül, igazi remetének való környezet volt…
Nem lehetett tudni Róla, hogy ki Ő, miből él, mivel foglalkozik, van-e családja – egyszóval semmit.
A balatoni településen kétnaponta járt hozzá egy nagyon bájos szomorú tekintetű fiatal néma lány, olyan házvezetőnőféle. Intézte, amivel az úr megbízta.
Kovac negyven év körüli lehetett, markáns, jóképű határozott egyéniség.
Ha kikocsizott egy régi lenyitható tetejű autóval, megállt és gyönyörködött a tájban, vagy gyalogosan egy sétapálcával sétált a parkban.
Soha nem állt szóba senkivel, a faluba is csak nagyon ritkán ment le.
A helyiek fantáziáját nagyon izgatta, hogy ki lehet ez az ember...
A kocsmáros tudni vélte, hogy szerencsejátékos, no meg azt, hogy gazdag család sarja, de megjárta már a francia idegen légiót is. - ---Biztos bujkál valaki elől – beszélték az itt lakók. A hétköznapi embert mindig is izgatta, ha valami nem szokványos dolog történt körülötte.
A piacon az árusok mikor meglátták a néma lányt, próbálták kérdezgetni, hogy ki a gazdája, mivel foglalkozik, stb., de a lány csak rázta a fejét, széttárta a kezét és mutatta a cédulát, amire fel volt írva a vásárolni való.

Telt, múlt az idő, de a helyieket nem hagyta nyugodni ez a titok.
Az egyik legénynek nagyon megtetszett a néma lány és gondolta, követi a lakásáig, legalább a lányról megtud valamit.
Egy kis öreg háznál volt egy kiadó szoba, ott lakott egy özvegy néninél, aki a lányával élt kettesben a házban. Jól jött pár forint a kis albérletért a leánytól.
A fiatalember bement a háziakhoz, tisztelettel megkérdezte, hogy ki ez a szépség, aki náluk lakik?
Azt válaszolták, hogy Elizának hívják, nem idevalósi, itt lakik, az uraságnál dolgozik a villában, többet ők sem tudnak róla. Rendes, tiszta teremtés, mondta a háziasszony, nagy kár, hogy néma…
A legény másnap megint követte, vigyázott, hogy lány ne vegye észre, de soha nem ment máshová, csak az urasághoz és haza, meg persze néha piacra, boltba…
Eliza a kastélyban éppen takarított, a könyvtárszobában port törölt, mikor véletlenül hozzáért valamihez és a könyvespolc megnyílt. Rémülten látta, ahogy befordult, lépcső vezetett egy pince felé a könyvek mögött.

Nagyon kíváncsi lett, így hát lement a pincébe…

Évjárat szerint porosodtak a palackok a borokkal, úgy látszott, mintha évek óta nem járt volna senki a boros pincében.
Gyorsan visszament a könyvtárszobába, nehogy a gazdája észrevegye.
Mikor végzett a takarítással látta, hogy az úr az íróasztalnál ül és valamiket, nagyon komor arckifejezéssel nézeget.
Diszkréten odaoldalgott, hogy lássa, mik lehetnek azok a papírok, azonnal felismerte, hogy részvények. Eleget látott otthon ilyeneket az apjánál…

Eliza egy jó családból való leány volt, valami téveszme alapján azt gondolta, hogy apja kicsapongó életet él. Udvarolt minden szép nőnek, ez igaz, ezért azt gondolta, hogy hűtlen volt az anyjához. Egy vadászati flörtölésnél megvadult anyja lova, s balesetet szenvedett, azonnal meghalt.
Ezt a traumát nem heverte ki soha, a sokk hatására megnémult, majd elszökött otthonról.
Most senki sem tudja, hol van…

Munkája végeztével csendben meghajolt gazdája előtt jelezve, hogy végzett, majd hazament.
Nem hagyta nyugodni az a rejtekajtó, hogy miért van ott, mikor és miért takarta el az úr a pincét a könyvtár könyves polcával.
Különös, gondolta, ha valakinek nincs titkolni valója, az nem készíttet ilyen titkos lejáratot…

Nem hagyta aludni sem ez a titok, álmában furcsa dolgokat látott, a pince egy hosszú alagúttá vált és egy gyémántbányához vezetett.
Ott sok munkás keményen dolgozott, izzadtan bányászták a csiszolatlan köveket. Mikor a műszakjuk lejárt fegyveres őrök motozták meg őket, nehogy egy gramm gyémántot is ellophassanak.
Eliza megkövülten, sóbálvánnyá válva állt. Érdekes volt, hogy ő látott mindent és mindenkit, de őt senki sem vette észre. Még álmában sem értette ezt a dolgot.
Tanácstalan volt, mit kezdjen a titokkal…
A gazdája biztos tud róla, hiszen az Ő házából vezet a pince a bányához, de miért így? – Ilyen titokban, biztos valami rejtegetni valója van…
- Gyanús egy ember – gondolta.
El sem tudta képzelni, hirtelen felébredt, verejtékben úszott, s rádöbbent, hogy csak egy nagyon valóságosnak tűnő álom volt az egész.
Másnap tette a dolgát, ahogy szokta, mikor a házigazda megkérte, hogy két személyre készítsen piknik kosarat, tegyen bele mindenféle finomságot, s egy üveg jó bort is a bárszekrényből. Eliza engedelmeskedett, s mikor elkészült berakta az úr kocsijába.
Megjelent Kovac és kérte, hogy Eliza is szálljon be.
A lány a megdöbbenéstől rémült képet vágott, de engedelmeskedett.
Az öreg autóval a Balaton parti tisztásra hajtottak, majd kiterítették a pokrócokat a fűre és kirakták az elemózsiás kosár tartalmát is.
Az úr hellyel kínálta Elizát és kérte, hogy ne legyen olyan zavarban, hiszen csak két magányos ember együtt tölt egy kellemes délutánt az erdőben, eszegetnek, megisznak egy pohár bort, s gyönyörködnek a tájban, a kellemes napsütés aranyló sugaraiban…
Reméli, nem talál ebben semmi kivetnivalót?
Eliza a fejét rázta, hogy nem.
Mikor már csipegettek, s koccintottak, kortyoltak a finom nedűből Eliza lelkendezve kergetni kezdett egy lepkét, ahogy szökellt felszabadultan Kovac megbabonázva nézte.
Milyen bájos, kellemes látványt nyújt ez a leány – gondolta, szinte kedve támadt lefesteni, persze nem volt vele a festőállványa és a többi kelléke sem...
Majd egy mókus közeledett a piknik kosár felé, a lány észrevette és felkiáltott, jaj! - mindjárt bemászik a kosárba!
A férfi eltátotta száját…
- Maga tud beszélni?
- Iiigeen! – mondta a lány nagy zavarban - valamikor tudtam.
- Meséljen, kérem, mi történt?
Eliza elmesélte, az egy év előtti tragédiát, ami az anyját érte, s hogy a sokk hatására megnémult. Az orvosok bíztatták, hogy egyszer csak váratlanul visszatér a „beszélőkéje”
A férfi megértően hallgatta, csak annyit mondott, hogy ez nem sokkal azelőtt lehetett, mikor Ő felvette a szolgálatába.
- Igen. – válaszolta a lány, elszöktem az apámtól és itt ebben a csendes kis faluban húztam meg magam, amikor Ön szolgálót keresett és a házinénim beajánlott.
- De jól is tette, mondta csak úgy maga elé nézve Georg, szerencsém van nagyon, hogy magára találtam…
- Háát, azt nem tudom, hogy szerencse-e, de én örömmel végzem Ön körül a teendőket a házában, válaszolt Eliza.
Kellemes délutánt töltöttek el kettesben, majd hazakocsiztak, Eliza elindult a kis albérleti szobájába – „haza”.
Ezentúl sokat beszélgettek, kiderült az úr számára, hogy intelligens, sokat olvasott értelmes lánnyal van dolga, nem egy tanulatlan házvezetőnővel.
Meg is kérdezte, nem zavarja Őt, hogy ilyen munkát végez?
- Nem! – válaszolt a lány.
- Mivel foglalkozott, mielőtt az a baleset történt? – kérdezte Georg.
- Orvosi egyetemre jártam, utolsó évem volt hátra…kutató orvos szerettem volna lenni. A rákkutatás foglalkoztat régóta.
- Hát ez hihetetlen! – örvendezett Kovac én is orvos vagyok, szenvedélyem a kutatás. Hogyan képzeli el a jövőjét?
Hosszas beszélgetésbe kezdtek, egy pohár bor mellett, eközben a lánynak megdobbant a kicsi szíve, megtetszett neki a férfi.
- Juj, már nagyon későre jár – mondta, hirtelen - haza kell mennem.
- Maradjon még Eliza, olyan jó, hogy végre valakivel beszélgethetek.
- Igen, de én nem tudok Önről semmit.
- Kérdezzen! – bármit, elmesélem, ha érdekli az egész életemet – válaszolt a férfi.
- A lány lesütötte a szemét, zavarban volt.
Olyan sok kérdése lett volna eddig, de most hirtelenjében nem jutott semmi az eszébe…
Csendben üldögéltek, mire Georg szólalt meg:
- Akkor, talán meséljen a tanulmányairól, hová járt egyetemre, milyen   fakultációkat vett fel a kötelező tárgyak mellé, stb engem minden érdekel.
- Pécsen jártam egyetemre, nagyon érdekelt a sejtbiológia – válaszolta a lány, rengeteget foglalkoztam a tudományos irodalommal, szinte a könyvtárban laktam – mondta nevetve.
- És Ön mivel foglalkozott? – kérdezte Eliza, - a férfi társaságában mindig zavarban volt, tekintete nem bírta sokáig a férfi nézését.
- Én sok mindennel, egy ideig a rákkutatásban vettem részt Franciaországban, sokat utazgattam a világban, megismertem más népek szokásait, az igazi nyomorúságot… Apám jómódú ember volt, így anyagilag lehetővé tette, hogy tájékozódjam a világról...
- Majd történtek dolgok, amik miatt egy időre szerettem volna elvonulni a mindentől. Megtetszett ez a csodálatos környék, hát megvettem ezt az elhagyatott Sári villát. Tudom, nagy ez egy embernek, de azt gondoltam nem leszek mindig egyedül, s különben is nagy szerelmem a magyar tenger…
- Ez érdekes – mondta Eliza – a faluban minden félét beszélnek Önről…
- Gondolom! – hadd beszéljenek, válaszolta a férfi.
- Mik a tervei? – egy ilyen okos, széplánynak ez nem perspektíva, hogy nálam háztartást vezet? – gondolom, hamarosan elmegy, most, már ismét tud beszélni. – ezt lassan, elgondolkodva, szomorúan mondta a férfi.
- Ezen még nem gondolkodtam – mondta csendesen a lány.
Múltak a hetek és ez így ment, nap, nap után Eliza végezte a dolgát a férfi kikocsizott, olvasgatott, néha telefonált.
Egyik nap alkonyattájt kérte a lányt, hogy maradjon nála, aludjon a vendégszobában és beszélgessenek, ameddig kedvük van…
Elizának nagyon tetszett a férfi, beleegyezett, végül is, ha közeledni próbál azt sem bánná…- elmélkedett.
Most jött el az idő, hogy rákérdezzen a titkos lejáratra, gondolta.
Megvacsoráztak, beszélgettek, mindenféle jelentéktelennek tűnő dologról, mikor
a lány megkérdezte:
- Tud Ön arról, hogy a könyvespolc mögött egy rejtekajtó van?
A férfi felhúzta a szemöldökét, s csodálkozva mondta, hogy nem.
Eliza úgy érezte, hogy szerelmes Georg-ba, ezért hinni akart neki.
Odaszaladt és megmutatta, hogy nyílik.
A férfi szájtátva csodálkozott, nahát, ez hihetetlen – mondta, hogyan jött rá?
- Mikor takarítottam, véletlenül…
- Járt is lenn? – kérdezte a férfi.
- Nem! Nem mertem lemenni.
- Jól tette, ki tudja, mi van odalenn, majd holnap együtt megnézzük – mondta Kovac.
A lány beleegyezett. Még sokáig beszélgettek, mikor a férfi finoman tudtára adta, hogy nem közömbös iránta…
Elizának remegett a lába, gyorsabban vert a szíve, s nem tudta, hogy reagáljon erre a közlésre…
Elköszöntek egymástól, ki-ki a szobájába ment.
Eliza nem tudott elaludni, a történteken gondolkodott.
Olyan becsületes jellemes férfinek látta Georgot, nem tudta róla elképzelni, hogy nem mondott igazat.
Másnap elmaradt a lejárat felfedezése, a férfi nem hozta szóba, a lány nem akarta forszírozni.
Kovac szerette volna, ha vele marad a lány a társaként, de tudta, hogy be kellene fejeznie a tanulmányait, és nem lehet önző.
No meg a zűrös tőzsdei ügyeibe sem szerette volna beavatni.
A kártyaadósságai és egyéb kétes ügyei előbb rendeződjenek, majd azután, megkéri, hogy legyen a felesége – gondolta.

Elíza hazament, dúdolgatva takarítgatott kis szobájában, majd elővette az anatómia könyvet és az előző vizsgáira tanultakat nézegette.
Egy év és orvos lehetne, mi volna, ha visszamenne az egyetemre? – fontolgatta.
Másnap a férfi nem volt otthon, Eliza tette a dolgát a szokott módon, mikor a könyveket nézegetve kiemelt egy orvosi könyvet, amiből kiesett egy újságcikk a földre. Felvette, s mohón olvasni kezdte. Dr. Kovács György gyémánt tolvajról szólt a cikk, s hogy eltulajdonított egy nagyobb mennyiségű csiszolatlan gyémántot valakitől, aki nemzetközi körözést adatott ki ellene Párizsban…
Hihetetlen, ámult a lány, gyorsan lement a rejtekajtón a pincébe, s nézelődni kezdett, érezte, hogy valaminek ott kell lennie, de minek? A pince dohos falát, majd a palackokat kezdte szemlélni. Hozzányúlni nem akart, mert porosak voltak, mint amiket már réges-régen raktak a tartókba. Mindenhol pókháló, csak egy polcnál volt valami, ami felkeltette az érdeklődését. Ott por is alig akadt, pókháló sem, a penész is hiányzott. Egyszer csak éles szemmel észrevette, hogy az egyik palack alig poros.
Óvatosan kiemelte, de izgalmában kicsúszott a kezéből és elejtette.
A sötétzöld palackban vörös bor volt, az üveg ezer darabra tört, a bor szétfröccsent és kihullott egy csomó apróbb-nagyobb kő, amik szétgurultak a padozaton…ezek a gyémántok – gondolta.
Most mit tegyen?
A földön nem hagyhatja, remegő kézzel elkezdte összeszedni az üvegcserepeket és a gyémántokat is együtt egy kendőbe. Feltörölte a bort, majd zihálva ment fel, félt, hogy kiderül, hogy ott járt. Gyorsan a kendőben lévő üvegcserepeket a gyémántokkal együtt a táskájába rejtette, de közben elvágta a kezét.
Nagyon vérzett, próbálta megmosni, elállítani, mikor az úr hazaért, s kérdezte, mi történt. A lány zavarban volt, dadogva mondta, hogy ügyetlen volt, s főzés közben elvágta a kezét.
A férfi érezte, hogy nem mond igazat.
Este lett, Eliza hazament az albérletébe és nem tudott elaludni, azon gondolkodott, mit tegyen. Hozza szóba a doktornak, hogy mindent tud? – menjen el a rendőrségre???
Zaklatott gondolatok kavarogtak a fejében.
Amint a lány elment a dr. lement a pincébe és észrevette a kövezeten a bor foltot, s néhány üvegszilánkot, sőt egy gyémántot is, ami elgurult…
Hűm! – a lány hazudott.
Most mi legyen? – azonnal el kell tűnnie – gondolta.
Még az éj leple alatt a legfontosabb dolgait összeszedi, és egy időre felszívódik…

Eliza az éjszaka közepén elment a rendőrségre és elmondta, mi történt, s a bizonyítékot is odaadta a vörösbortól átitatott kendőben.
Azonnal kiszálltak a rendőrök a férfi házához, aki éppen nagy gyorsasággal pakolt az autójába.
Felszólították, hogy álljon meg, le van tartóztatva.
A dr. annyira meglepődött, hogy csak állt és nem próbált szökni sem.

Másnap a piacon mesélték a hírt az emberek, hogy valami szörnyűség történt az éjjel, megöltek talán valakit, mert szirénázó autók mentek a gyanús idegenhez a  Sári villába, s elvitték…
Megkezdődtek a találgatások.
Eliza összecsomagolt és bánatosan elutazott…